Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Waberer's

Kapcsolódó oldal:
  


A European Platooning Challenge-et 2016-ban a holland EU elnökség idején hirdették meg az okos kamionkonvojok közutakon történő megjelenésének népszerűsítésére.
(logsped)
2017.09.17.

A Waberer’s International Zrt. a járműflottája bővítésének keretében megrendelt 100 darab Kögel Mega pótkocsit Ro-Ro felszereléssel.
(logsped)
2017.05.02.

A Waberer's csoport és az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy a Waberer's 3 milliárd forintot invesztál informatikai rendszerének korszerűsítésébe, melynek első fázisa a vállalatirányítási rendszer lecserélésével indult.
(logsped)
2017.03.24.

A Waberer's a 2016 első félévében sikeres válaszokat adott a stagnáló fuvarpiac és az éleződő verseny által jellemzett gazdasági körülmények kihívásaira.
(logsped)
2016.09.01.

ulajdonosi szerkezetének megváltozását követően megtartotta első közgyűlését a Waberer's International Zrt.
(logsped)
2016.08.11.

A Waberer's a kedvezőtlen külső körülmények ellenére megőrizte eredményességét – állapítja meg a társaság 2015. évi gazdálkodását összegző éves jelentés.
(logsped)
2016.03.25.

A Waberer's Deutschland GmbH a Köln melletti Hurthban kezdte meg működését, közel számos, a Ruhr és a Rajnai iparvidéken termelő kapacitásokkal rendelkező megbízójához.
(logsped)
2016.03.04.

A Waberer's International Nyrt. megvásárolta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. (Wáberer Hungária Zrt.) összes részvényét, az adásvételi szerződést már aláírták. (MTI)
(logsped)
2016.01.05.

Ez év tavaszán arról számoltak be a fuvatozással foglalkozó szaklapok, hogy Európa harmadik legnagyobb nemzetközi közúti fuvarozó társasága, a Waberer's Olaszországban alapított leányvállalatot, most pedig Hollandia felé terjeszkedik.
(logsped)
2015.10.13.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tegnap közzétette, hogy a szállítmányozási, logisztikai iparban jelen lévő Waberer's International Zrt. részvényeit felveszi a terméklistájára. (nol)
(logsped)
2015.10.06.

A Benelux ügyfelek jobb kiszolgálására a Waberer’s Európa FTL specialistája leányvállalatot alapított.
(logsped)
2015.09.16.

A Balaton-parti stranddal rendelkező üdülőt a társaság megvásárolta és egy több éves felújítási programmal korszerűsíti.
(logsped)
2015.05.26.

A Transport Logistic 2015 Nemzetközi Kiállításon szerződést írtak alá, amelynek keretében a Waberer's további 500 darab Schmitz Cargobull pótkocsit vásáról.
(logsped)
2015.05.06.

A Waberer's Csoport 2014-ben folytatta növekedését. A Waberer's Csoport 2014. évi árbevétele 496,2 millió euró volt.
(logsped)
2015.04.29.

Olaszországban alapított leányvállalatot a Waberer's International Zrt.
(logsped)
2015.03.26.

Megérkezett annak a 120 darab új Mercedes-Benz Actros vontatóból álló flottának az első kontingense, amellyel a Waberer's International Zrt. tovább bővíti és frissíti a jelenleg 3300 járműből álló flottáját.
(logsped)
2014.12.12.

Wáberer György, a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg az év üzletemberének Magyarországon. (MTI)
(logsped)
2012.11.30.

Az Egyesült Királyság legnagyobb konténerkikötőjének otthont adó Felixstowe-ban alapított leányvállalatot a Waberer's.
(logsped)
2014.10.16.

1000 új DAF vontatóval frissíti flottáját a Waberer's International Zrt. A beszerzésről szóló megállapodást a hannoveri IAA nemzetközi haszongépjármű vásáron írták alá.
(logsped)
2014.09.24.

A bővítést a flotta két éves átlagéletkorának fenntartását és kapacitás bővítését szolgáló, 1300 új szerelvény beszerzésére vonatkozó beruházás, valamint az egy szerelvényre jutó sofőrök arányának emelése teszi szükségessé.
(logsped)
2014.08.11.

Több mint 100 millió euróért szerez be 1300 új Euro 6-os motorú kamiont a Waberer's International Zrt., amellyel mostani kétéves átlagéletkorú Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású flottájának több mint egynegyedét cseréli le - közölte a fuvarozó társaság csütörtökön.
(logsped)
2014.07.08.

Párizsban megkezdte működését a Waberer’s France, és hamarosan hasonló, piac-specifikus cégek alapítása történik meg az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Olaszországban.   
(logsped)
2014.03.13.

Újabb száz munkahelyet teremt a Waberer's - Szemerey Logisztika Kft. ma Miskolcon átadott, 3 milliárd forint értékű beruházása.   
(logsped)
2014.02.20.

Megszünteti romániai járműflottáját a Waberer's magyarországi fuvarozó társaság - közölte hétfői számában a Hargita népe napilap. (MTI)   
(logsped)
2014.01.27.

600 új DAF vontatóval frissíti flottáját a Waberer’s International Zrt.    
(logsped)
2013.12.04.

650 új Volvo nyergesvontató beszerzéséről állapodott meg a Waberer’s International Zrt. a Volvo Trucks-szal.    
(logsped)
2013.10.11.

Waberer's árbevétele az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 17,4 százalékkal növekedve meghaladta a 216 millió eurót.    
(logsped)
2013.09.06.

További 600 Schmitz Cargobull pótkocsi vásárlásáról állapodott meg a Waberer's International Zrt. az Unió piacvezető járműgyártójával.   
(logsped)
2013.06.06.

A Waberer’s International Zrt. átvette Magyarország első és Európában is az elsők között leszállított Euro 6-os motorral szerelt DAF vontatóját.   
(logsped)
2013.04.29.

Stratégiai megállapodást köt a kormány a Waberer's International Zrt.-vel, a kormány erre vonatkozó határozata a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. (MTI)   
(logsped)
2013.03.07.

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer’s Logisztika Kft. és a Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját.  
(logsped)
2013.01.28.
A Waberer's Logisztika Kft. és a Szemerey Transport Zrt. egyesíteti komplex logisztikai szolgáltatási képességeit és létrehozza Magyarország legnagyobb belföldi logisztikai erejét.   
(logsped)
2012.12.04.
A Waberer's teljesítette a 2012-ik év első hat hónapjára vonatkozó növekedési tervét.   
(logsped)
2012.08.27.
Három évre szóló, 75 millió euró értékű stratégiai megállapodást írt alá a Waberer's International Zrt. és az AB Electrolux.   
(logsprd)
2012.07.01.

Szabolcs-Szatmár Bereg Megye foglalkoztatási helyzetének javítását szolgáló szakképzés beindítását és rövid időn belül 120 új munkahely megteremtését jelentette be közös sajtótájékoztatóján Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Waberer György, a Waberer's International ZRt. elnök-vezérigazgatója Vásárosnaményban.   
(logsped)
2012.03.26.

Teljesítette a 2011-ik évi EBIDTA növekedési tervét a Waberer's Holding Zrt., - állapította meg budapesti ülésén a vállalat igazgatósága.   
(logsped)
2012.01.19.

A Waberer's Holdinghoz tartozó, hasonló tevékenységet folytató, de eddig önállóan gazdálkodó vállalkozásainak integrálásáról döntött a társaság közgyűlése Budapesten.   
(logsped)
2011.10.05.

Közgyűlési határozattal lezárult a Mid Europa Partners (MEP) a Waberer's Holding Zrt.-ben vásárolt 49,05 százalékos tulajdonrészének tranzakciója.   
(logsped)
2011.06.09.

A világ egyik legjelentősebb fuvarozási és logisztikai kiállítását 2011 május 10–13-án tartották a müncheni vásárvárosban, ahol a Waberer's is résztvett.   
(logsped)
2011.05.14.

A Waberer's megduplázza árbevételét és Mid Europa Partners részvételével tőkeemelés hajt végre.
  
(logsped)

2011.04.05.

A Qualcomm a Waberer's a teljes flottáját felszereli a fedélzeti számítógépre integrált OmniExpress rendszerrel. A kamion adatok GPRS-hálózaton keresztül kerülnek a hálózat-felügyeleti központba.   
(logsped)
2010.05.18.

A Waberer's és a DeltaSpedn elnyerte a Business Superbrands címet

A Superbrands Szervezet magyarországi tagjának döntése nyomán ez évben a Waberer's International Zrt. és a DeltaSped Kft. elnyerte a Business Superbrands címet.   
(logsped)
2009.07.27.

Waberer's és a Michelin meghosszabbította az együttműködési szerződését

A Michelin Hungária Kft. négy évre szóló partneri együttműködési szerződést írt alá a Waberer's Csoporttal.   
(Michelin)
2009.07.27.

Wabard biztosító megkapta az alapítási engedélyt
A PSZÁF E-II273/2008. számú határozatával 2008. szeptember 9.-én engedélyte a Wabard Biztosító Zrt. alapítását.  
2008.10.03

Wabard: új közlekedési biztosítót alapít Wáberer György
Új szereplővel bővülhet az idén az autós biztosításokkal foglalkozó társaságok piaca  
(nol)
2008.08.19

Teljes informatikai csere a Waberer's-nél
Félmilliárd forintért fejlesztette informatikai hátterét a legnagyobb hazai szállítmányozó és logisztikai szolgáltató cégcsoport, a Waberer's. (Prim Online)   

2008.06.30.

1500 kamiont szállít a Volvo a Waberer's-nek

A svéd Volvo járműipari konszern közölte, hogy ő lett a nyertese a magyar Waberer Optimum Solution szállítmányozási magáncég megrendelésének, amely összesen 1500 kamionra szól. (mfor)   

2008.06.30.

A Waberer's növelte részesedését a Csepeli Szabadkikötőben

A Waberer's Csoport 50 százalékról 100 százalékra növelte részesedését a Csepeli Szabadkikötőt társprivatizáló Multicont Zrt.-ben és ezzel 49,5 százalékos ellenőrzést szerzett a nagymúltú logisztikai létesítmény felett.(logsped)   

2008.06.27.

A Waberer's-é lehetnek a Volánok
A privatizációra készülő Volán társaságoknál szakmai körökben a teherfuvarozásban érdekelt Waberer's-csoportot tartják a legvalószínűbb befutónak - értesült a Magyar Hírlap.  
(Magyar Hírlap)
2008.06.23

A GVH engedélyezte a Waberer's-Raaberlog
összefonódást

A Waberer's Zrt. és a Raaberlog Nemzetközi Szállítmányozási Kft. közös irányítást szerezhet a Multicont Nemzetközi Szállítmányozási Logisztikai Zrt. felett - ezt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa határozatában engedélyezte. Így a Budapesti Szabadkikötő Zrt. immár három vállalkozáscsoport, a Waberer's, a Wintco és az Erdért közös irányítása alá került.  
(MF)
2006. 10. 11.

A Waberer's Holding részesedést szerzett a Budapesti Szabadkikötőben
A Waberer's Holding (WH) Zrt. 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a Multicont-csoportot irányító, Multicont Logisztikai Zrt.-ben, így érdekeltségébe került a Budapesti Szabadkikötő Zrt. is, amelynek 99 százalékát a Multicont Terminál Szolgáltató Kft.-Erdért Kft. konzorcium ez év májusában vásárolta meg az ÁPV Zrt.-től 5 milliárd forintért  
(FN)
2006. 10. 03.

Hosszú távú stratégiai partner lett a Volvo, a Michelin, a Schmitz ,T-Mobile
Annak oka, hogy a Waberer's Holding Zrt. néhány év leforgása alatt Közép-Kele-Európa legnagyobb fuvarozó, szállítmányozó és logisztikai szolgáltatójává fejlődött, egyértelműen megmutatkozik a cégcsoport filozófiájában.  
(FN)
2006. 07. 13.

Átalakult a Waberer's Csoport
Az idei gazdasági évet várhatóan enyhén növekvő árbevétellel és milliárdos adózás előtti eredménnyel záró Waberer's Csoport 2006. január 1-jétől új, hatékonyabb struktúrával folytatja tevékenységét. A fuvarozási, szállítmányozási és logisztikai szolgáltatások piacvezető vállalata, a Waberer's Holding Logisztikai Rt. klasszikus holding szervezetté válik, és elnevezése Waberer's Holding Zrt. lesz. Az átalakítás érinti a Hungarocamion Rt.-t, amelynek új neve Waberer's International Zrt. lesz.  
2005. 10. 17

Fejlesztések a Budapesti Intermodális Logisztikai Központban (BILK)
BILK területén a Waberer's Csoport másfélmilliárd forintos beruházásával megvalósult a 15 ezer négyzetméteres raktárcsarnok.  
2005. 10. 17

További információk:

Waberer's