Szabadon adhatják vagy vehetik az adósokkal szemben fennálló követeléseket a bankok anélkül, hogy ők ehhez hozzájárulnának, vagy lehetővé tennék számukra a tartozás visszavásárlását – derül ki az Európai Unió Bíróságának egy spanyol ügyben hozott ítéletéből. (az én pénzem)

Vagyis nem ütközik uniós jogba az egyébként a hétköznapokban alkalmazott üzleti gyakorlat. Itthon a következő években hatalmas profit várható a követeléskezelőknél.

Az elmúlt években Magyarországon százmilliárdos nagyságrendben adták el a bankok a behajtóknak a bedőlt adósok hiteleit; 2017-ben majdnem 220 milliárd forint adósságot passzoltak át behajtóknak, ennek egyharmadát az utolsó negyedévben. Tavaly az utolsó bő negyedévben majdnem 350 milliárd forint adósság került át a követeléskezelőkhöz (2016-ban összesen 426 milliárd forint).

Az adósok (köztük sok volt devizahiteles) közül sokan abban látták a megoldást, hogy ezt az adásvételt kérdőjelezték meg, mert nem tartották jogszerűnek az értékesítést, a faktorcéget pedig nem tekintették partnernek. Számukra lehet hidegzuhany az Európai Bíróság spanyol ügyben hozott friss ítélete.

Ennek az a lényege, hogy nem ütközik uniós jogba az a – nálunk is a mindennapokban alkalmazott - gyakorlat, „amely abból áll, hogy valamely fogyasztóval szemben fennálló követelést engedményeznek vagy vásárolnak, anélkül hogy a fogyasztói kölcsönszerződés az ilyen engedményezés lehetőségét előírná, vagy hogy utóbbit ezen engedményezésről előzetesen tájékoztatnák, illetve ahhoz hozzájárulását adná”. Nem kell biztosítani az adós számára azt a lehetőséget sem, hogy visszavásárolja és ezzel megszüntesse a tartozását úgy, hogy kifizeti azt az ellenértéket kamatokkal, költségekkel és eljárási költségekkel együtt, amennyiért azt megvásárolták.

Vagyis nem kell az adós beleegyezése ahhoz, hogy a bank eladhassa a követelést, és nem kell biztosítani neki azt sem, hogy annyiért szálljon ki a hitelből, amennyiért a bank azt eladta.

Nagyot nyertek volna

A spanyol jogban egyébként a helyi Polgári Törvénykönyv szabályozza az ilyen követelés-átruházásokat, amire az uniós bíróság szerint nem kell alkalmazni a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló uniós irányelvet.

A spanyol ügyben az adósok két hitelt vettek fel, amit aztán nem fizettek, így a Banco Santander az összesen 53664 eurós tartozást eladta 3215 euróért. Érthető tehát, hogy az adósok miért szerettek volna úgy megszabadulni az adósságtól, hogy annak mindössze 6 százalékát kamatokkal és költségekkel megnövelve fizették volna ki.

Mennyiért adják-veszik az adósságot?

Itthon (is) üzleti titokként kezelik a bankok és a faktorcégek, hogy mennyiért kelnek el a nem teljesítő hitelek. Persze nagyon nem mindegy, hogy jelzáloghitelről van szó, ahol ingatlanfedezet van, vagy fedezetlen hitelekről. Kérdés, hogy mekkora a csomag, amit a bank értékesíteni kíván, és persze az időpont sem mellékes. A közelmúltban éppen az egyik bank vezetője dicsekedett azzal, hogy milyen jól tették, hogy korábban nem adtak el követeléseket, ma ugyanis már 12-14 százalékon is megvásárolnak lakossági fedezetlen, érvényesíthetetlen, elévült követelést.

Persze az ingatlanhiteleknél más a helyzet. Az elmúlt évek ingatlanpiaci áremelkedésének köszönhetően ma már akár 60 százalékon is megvehetik a 2-3 ingatlanból álló csomagot a követeléskezelők, de jellemzően legalább 50 százalékot fizetnek érte, míg egy nagyobb állománynál – piaci hírek szerint - ez a 20 százalékot sem érte el.

Nem mindegy, hol landolt a hitel

Az adósnak tehát nincs beleszólása abba, hogy hol landol a felmondott hitelszerződése. Pedig nagyon nem mindegy, hogy kivel kell tárgyalnia. Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnökének tapasztalatai szerint minél nagyobb egy cég, annál rugalmasabban lehet egyezkedni. Nem mindegy ugyanis, milyen az üzletpolitikája. Ha hosszú távra tervez, az adósságrendezést is lehet hosszú távon kezelni (több évre szóló megállapodás havi törlesztőrészletekkel). Ha viszont gyakorlatilag csak egyszeri projektként vásárol fel követeléseket, és gyors megtérülést akar rövid távon, jóval kisebb a lehetőség a megegyezésre. Vannak nagy, nemzetközi faktorcégek is, ezek viszont „elmagyarosodtak”. Vagyis egyáltalán nem a nemzetközi sztenderdek szerint tárgyalnak. Éppen ezért Barabás Gyula szerint nagyon fontos lenne, hogy megszülessen az egységes kódex a követeléskezelésről, amiben fel lehet sorolni, hogy mit tehetnek. Addig ugyanis lehetőség van a szabadrablásra.

Tagadhatatlan azonban az is, hogy nagyban nehezíti az ésszerű követelésrendezést az a nem elhanyagolható tény, hogy a jogi út az adósok részére jelenleg bezáródni látszik, és ez igen magabiztossá tette a követelések érvényesítésében a szolgáltatókat.

Barabás Gyula szerint itthon a következő 3-5 évben a faktorcégek jóval magasabb profithányaddal működhetnek majd, mint a bankszektor. Ezen az időtávon 1000 milliárd forint körüli eredmény is lecsapódhat ezeknél a cégeknél – véli a szakember.
(logsped)