Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Kimagasló évet zárt a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt

Minden korábbinál vonzóbbnak ítélték a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) szolgáltatásait a magyar és a nemzetközi logisztikai és szállítmányozó vállalkozások 2015-ben - közölte Marján Miklós, a társaság vezérigazgatója.

Elmondta: a társaság árbevétele 2015-ben 17 százalékkal meghaladta a megelőző év értékesítését és megközelítette a 2 milliárd 250 millió forintot. A Budapest Dokk minden szolgáltatási területén jelentős volt a fellendülés. A bérraktár és -iroda kapacitásokat gyakorlatilag 100 százalékban igénybe vették az ügyfelek.

Több mint 100 új munkahely

A megelőző évekhez képest több, összesen 1067 hajó, 1722-vel több, összesen mintegy 23 ezer vasúti kocsi rakodott 2015-ben Közép-Európa egyik legnagyobb trimodális központjában. A konténer forgalom mintegy 30 ezres növekedéssel meghaladta a 342 ezer TEU-t. A szabadkikötő Ro-ro terminálján csaknem 15 ezer magyarországi gyártású személyautót raktak hajóra. A társaság lendületes fejlődése lehetővé tette több mint 100 új munkahely megteremtését.

A társaság kimagasló teljesítményét bonyolult külső, és a fejlesztések miatt nehéz belső feltételek között érte el - folytatta a vezérigazgató. A hajóforgalom annak ellenére növekedett, hogy a Duna alacsony vízállása miatt 30 napig egyáltalán nem lehetett rakodni, további 60 napon át pedig csak 70 százalékos volt az uszályok terhelhetősége.



A régióban élenjáró infrastruktúra

A Budapest Dokk területén 2015-ben befejeződött - az Európai Unió támogatásával megvalósult - nagyléptékű infrastruktúra-fejlesztés miatt egyszerre tíz különböző helyszínen folytak munkálatok. A 3,5 milliárd forint értékben végrehajtott építkezések nyomán elkészültek a csepeli közlekedést tehermentesítő utak, új hajóállások épültek, megerősítették a partfalakat. Korszerűsítették a térburkolatokat, a vasúti vágányrendszereket, kialakítottak egy 20 000 m2 területű korszerű kamionparkolót, és átadásra került egy 4000 m2 raktárt és 1000 m2 irodát magában foglaló új logisztikai csarnok is. A fejlesztések eredményeként a Budapest Dokk Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmú kikötőjévé vált.

Tárgyalások további 50 ezer nm raktárról

A logisztikai keresleti piac 2015-ben tapasztalt lendületes növekedésére reagálva a részvénytársaság menedzsmentje megkezdte a Budapest Dokk fejlesztésének dinamikus folytatását. A Szabadkikötő területén továbbra is szinte korlátlanok a kapacitásbővítés lehetőségei. A leendő bérlőkkel jelenleg folyó tárgyalások összesen 50 ezer négyzetméternyi raktár-komplexum megépítéséről folynak, amelyek részeként az internetes kereskedelmet kiszolgáló fejlesztések is megvalósulnának. A társaság idei tervében még legalább egy új raktárcsarnok átadása szerepel. A cél a Budapest Dokk Budapest első city-logisztikai központjává fejlesztése.

A több mint 100 hektáron működő BSZL az elmúlt években csaknem 15 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket. Ezek eredményeként jelenleg 100 ezer m2 területen áll rendelkezésre korszerű, konténeres árukezelésre alkalmas tároló. A bérraktárak kapacitása meghaladja a 80 ezer m2-t. A kikötőben egyszerre 21 hajó tud kikötni, illetve rakodni. A vízi és vasúti forgalom professzionális kiszolgálását a Szabadkikötő szerződéses partnerei biztosítják.
(logsped)

2014.03.17.