Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Új kgfb-árak 10-12%-al magasabbak

A kedd éjféli határidőig 11 biztosító hirdetett új kgfb-árat, 3 cég évközi díjaival vesz részt az idei kampányban, az MKB pedig kiszáll. A legtöbb biztosítónál emelkedik a kötelező biztosítások díja, ennek mértéke átlag 10-12 százalék. (MTI)

átlagosan néhány ezer forintos díjemelkedéssel számolhatnak az autósok az idén novemberi kampányban, bár sokan közülük akár kedvezőbb díjat is találhatnak maguknak, amennyiben kihasználják a biztosítók közötti versenyt. A mintegy egymillió, még év végi évfordulóval rendelkező érintett autós számára izgalmas kampány ígérkezik mivel a 13 biztosító közül 3 (a K&H, a Posta és a Köbe) nem hirdetett új díjat a kampányra az MKB biztosító pedig kivonul a kötelező biztosítási piacról.

A közel százezer kötelező biztosítással rendelkező MKB Biztosító kivonulásának első lépéseként kivétel nélkül felmondja év végi évfordulós ügyfeleinek szerződéseit. Ez nem csak azt jelenti, hogy ezen autósoknak új biztosítót kell keresniük maguknak a kampányban, de élénkíti is a biztosítók közötti versenyt, hiszen az MKB-től távozó autósoknak mindenképpen új biztosítót kell választaniuk, amit nyílván díj alapon fognak megtenni. Az előző évek tapasztalata, hogy az autósok 90%-ban ahhoz a biztosítóhoz szerződnek, ahol a legolcsóbb díjat találják. A három, díjat most nem hirdető biztosító ebben a versenyben jelenleg is érvényes tarifájával, míg a többiek a ma hajnalban meghirdetett új díjaikkal vesznek részt.

Meddig tart a türelem?

A kötelező biztosítási díjak 2010-óta folyamatosan emelkednek és mára ismét elérték az évi 30 ezer forint feletti átlagot. A biztosítót váltó autósok száma ezzel szemben folyamatosan csökkent (míg 2008-ban még 1,5 millióan, addig tavaly már csak 150 ezren váltottak közülük). Az ügyfelek tehát az előző években jórészt sorra elfogadták a biztosítóik által végrehajtott áremeléseket. Kérdés azonban, hogy ezt meddig teszik még meg és a biztosítóváltással megtakarítható összeg mikor jut el ismét arra a szintre, amikor ismét az autósok tömegei döntenek majd a biztosítóváltás mellett. A váltást segítheti, hogy a három díjat nem hirdető biztosító nyilván ügyfélszerzési céllal döntött a hirdetés elmaradása mellett abból a célból, hogy korábbi kedvező díjaival szálljon most versenybe.

5-10 ezerért már cserélünk

Az, hogy egy autótulajdonos esetében mekkora a tűréshatár, persze egyénileg változik. A biztosítás.hu adatai szerint az előző években 3-5 ezer forint volt a váltókat motiváló megtakarítás összege, de ez mára már 5 és 10 ezer forint közé emelkedett. Az autósoknak szóló konkrét díjak - és persze az egyénenként elérhető megtakarítás összege - idén is a már megszokott módon számolható ki az internetes kalkulátorok segítségével. Az MKB biztosítóváltásra kényszerülő ügyfeleit külön is figyelmeztetik teendőikre, és a biztosítóváltás is elintézhető a november 30-ai határidőig. Netrisk: 10-12 százalékos emelkedés várható

Átlagosan 10-12 százalékkal emelkedhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak a Netrisk.hu online biztosításközvetítő portál előzetes gyorselemzése szerint, amely szerint a kedd éjféli határidőig 11 biztosító hirdetett új kgfb-tarifát az év végi kampányidőszakra, további 3 biztosító a korábbi, évközi díjaival vesz részt az idei kampányban. Az online biztosításközvetítő a nála kötött új szerződések átlagdíját 20 ezer forint körüli értékre várja, szemben a tavalyi mintegy 18 ezer forinttal. (A pontosabb átlagdíjak, illetve a legtöbb ügyfelet szerző biztosítók listája, majd az első néhány ezer megrendelés alapján lesz látható.)

Már csak alig egyharmad érintett

A Netrisk.hu szerint a biztosítók egyre kevésbé fókuszálnak a kötelezőkampányra, részben, mert az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada érintett. Mindazonáltal az MKB Általános Biztosító minden januári évfordulós kgfb-szerződését felmondja majd, így az érintett 25 ezer ügyfélnek mindenképpen új kgfb-szerződést kell kötnie az év végi kampányban. Az összes év végi váltások száma azonban várhatóan még velük együtt sem fogja meghaladni a 100-120 ezer szerződést - írta a portál. A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ez alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu is.
(logsped)

További információk:



2016.11.03.