Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Sok fiatal magyar sofőr jelentkezett a Scania YETD versenyre

Kapcsolódó oldal:  



Sok fiatal magyar sofőr jelentkezett a Scania YETD versenyre

Idén negyedik alkalommal, hazánkban pedig harmadszor rendezi meg a Scania a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető (YETD) versenyt.

A résztvevők ezúttal is egy húsz kérdésből álló elméleti teszt kitöltésével és beküldésével jelentkezhettek a megmérettetésre, március 31-ig. A beérkezett nevezések összesítése szerint idén több mint 500 magyar fiatal tehergépkocsi-vezető szállt versenybe az európai döntő fődíjáért, a százezer euró értékű, vadonatúj R-szériás nyerges vontatóért.

Scania Topline


Hét évvel ezelőtt, 2003-ban indította útjára a Scania a járművezető versenyeit, összhangban az Európai Uniónak a közúti közlekedésbiztonság fokozását célzó kezdeményezéseivel, illetve a hivatásos gépjárművezetők kötelező időszakos továbbképzéséről szóló irányelvével. A Scania meggyőződése, hogy a biztonságos, gazdaságos és környezetkímélő közlekedés legfontosabb tényezője maga a gépkocsivezető. Ezenkívül a Scania YETD verseny célja a hivatásos gépkocsivezető szakma megbecsülésének növelése és vonzóvá tétele a fiatalok számára.

Népes mezőny

A március 31-ig beérkezett nevezések összesítése alapján idén több mint 500 ifjú pilóta jelentkezett a Scania YETD versenyre. A jelentkezők közel 90%-a online módon, a weboldalon regisztrált. A pilóták harmada dolgozik Scaniával, ami azt mutatja, hogy közel sem csak a Scania ügyfeleihez sikerült eljuttatni a verseny hírét. Jó hír továbbá, hogy hölgyek is beneveztek a megmérettetésre, egyikük ráadásul a területi elődöntőbe is továbbjutott.

Töretlen érdeklődés

"Évről évre világszerte folyamatosan nő a Scania Járművezető Versenyekre jelentkező fiatalok száma és külön elégedettségre ad okot, hogy hazánkban idén több mint félezren neveztek be a versenyre. A népes mezőny azt is tükrözi, hogy a sofőrök érdeklődése továbbra is töretlen a színvonalas esemény iránt, valamint nyitottak a verseny fő üzenetére, azaz a biztonságos, gazdaságos és környezetkímélő közlekedés fogásainak elsajátítására, illetve alkalmazására. A nevezők a verseny menetét illetően is igen izgatottak, sokan már a jelentkezési időszak alatt érdeklődtek a tesztfeladat eredményeiről." - értékelte az elméleti forduló tapasztalatait Kőhegyi Erika, a Scania Hungária Kft. marketing és kommunikációs munkatársa. (logsped)

2010.04.15.