Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Megkétszerezte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika

A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében. (MTI)

Tankó Zoltán a társaság igazgatója elmondta, a társaság sorozatgyártásban készít speciális távolsági autóbuszokat. A magyar honvédség számára a várakozások szerint év végéig mintegy száz buszt gyártanak, amelyek közül negyvenet már át is adtak.



Emellett elektromos, valamint dízelüzemű autóbuszok tervezése is folyik a vállalatnál. A dízelüzemű busz prototípusát terveik szerint már idén ősszel bemutatják, míg az elektromos prototípus 2019 elejére várható - tette hozzá.

Tankó Zoltán hangsúlyozta: a magyar SGH Kft tulajdonában álló székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. a gyártáshoz szükséges új termelő beruházásait saját erőből, hitel felvétele nélkül végzi, jelenleg több mint 150 embert foglalkoztatnak.

A társaság elektronikusan leadott beszámolója szerint 2016-ban 41, míg 2017-ben 82 dolgozójuk volt.

A cég nettó árbevétele a 2016-os 365,4 millió forintról 2017-ben 462,4 millióra nőtt. A cég üzemi tevékenységének eredménye a 2016-os 3,98 millió forintról 2017-ben 30,4 millió forintra emelkedett.
(logsped)

2018.07.16.