Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Logisztikai központ épül Kecskeméten

Kapcsolódó oldal:  



Logisztikai központ épül Kecskeméten

2012-ben Logisztikai Központot épít a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A kecskeméti beruházás 50 új munkahelyet jelent a város számára.

A fejlesztésről dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere sajtótájékoztató keretében számolt be.

Az igazgató elmondta: idén a cég egy európai logisztikai központ építésében kezd azon a – jelenlegi telephelyével szomszédos - 40 ezer négyzetméteres területen, amelyet még 2010-ben vásárolt meg a 2,1 milliárd forint értékű beruházás céljára.

Az új létesítmény mintegy 4600 négyzetméter alapterületű lesz. A logisztikai központban egy automatikus raktárrendszert üzemelnek be, amelynek kapacitása 12 ezer raklap. 2013-tól e központból szállítják ki az összes európai ügyfélnek a Phoenix Mecano vállalatcsoport által Magyarországon, Romániában és részben Kínában megtermelt készárukat.

A Phoenix Mecano egyébként egy svájci központú vállalatcsoport, amelynek fő tevékenysége gépipari, elektronikai és mechanikai komponensek gyártására irányul. Minden kontinensen jelen van, világszerte több gyártóbázissal és átfogó értékesítési hálózattal rendelkezik.

A vállalatcsoport kizárólagos tulajdonában lévő Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1993-ban jött létre. Megalakulása óta minden évben jelentős beruházásokat végzett, tavaly például több mint 12 millió euró értékben fejlesztett, idei beruházása meghaladja majd a 9 millió eurót.

A cég életében fontos változás, hogy a logisztikai központ megépítése mellett új kompetenciákat is áttelepítenek a németországi Dewert/Okin anyaháztól a kecskeméti telephelyre. Ezek közül a legfontosabb kompetencia egy új kutatás-fejlesztési részleg felállítása.

vállalat a beruházás által még hatékonyabban tud bekapcsolódni Kecskemét felsőoktatásába, hiszen 50 új munkahely jön létre, ahol magasan képzett szakembereket foglalkoztatnak majd.

A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. egykor 78 munkatárssal kezdte meg tevékenységét. Az idei fejlesztést követően alkalmazottainak létszáma 1486 fő lesz.

Dr. Zombor Gábor polgármester emlékeztetett arra: a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 2009 óta több mint 500 új munkahelyet teremtett a városban. E cég fejlesztései is igazolják, hogy Kecskemét megbízható, vonzó gazdasági környezet a befektetők számára, a város vállalkozás-barát politikája és intézkedései pedig elérik céljukat, így folyamatosan nő a helyi iparűzési adóból származó bevétel is. A cég Kecskemét egyik legmeghatározóbb gazdasági szereplője, amely az elsők között kapcsolódott be a duális képzés megvalósításába. (logsped)

További információk:



2012.02.04.