Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Buszgyártó csarnokot épít Debrecenben az ITK Holding Zrt.

A Debrecenben épülő buszgyártó csarnok illeszkedik a nemzeti buszstratégiába, amely távolabbról nézve része annak a gazdaságstratégiának, amelyet Magyarország 2010 óta folytat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. (MTI)

György László ismertette: a nemzeti buszstratégiában törekszenek arra, hogy minél nagyobb legyen a hazai hozzáadott érték azokban a buszokban, amelyek Magyarországon a helyi, és a távolsági közlekedésben járnak.

Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett Mercedes-Benz Reform iskolabusz Debrecenben a bemutatója napján, 2019. október 12-én. Ezen a napon helyezték el az új buszgyártó csarnok alapkövét.


Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte, hogy a nemzeti buszstratégiának két fontos célja van: egyrészt, hogy létrejöjjön egy versenyképes, exportképes hazai buszgyártó kapacitás, a másik pedig, hogy segítsék a zöldbuszok, azaz klímabarát, alacsony energiafelhasználású buszok terjedését. 2022. január 1-től a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken már csak elektromos buszokat lehet majd beszerezni.

Az államtitkár szerint vissza kell építeni azokat a gyártókapacitásokat, amelyek a 1990-es évek folyamán megszűntek Magyarországon, két éven belül pár ezres darabszámra nőhet a magyar buszgyártó kapacitás.
(logsped)

2019.10.14.