Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



A BKV-hajók vasárnap indulnak

Kapcsolódó oldal:  



A BKV-hajók vasárnap indulnak

Új, menetrend szerinti hajójáratok indulnak 2012 július 1-jén Budapesten a Haller utcától az újpesti Árpád útig, illetve a Kopaszi-gáttól a Római-partig.

Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. a budapesti folyamszakaszon összesen kilenc kikötőt alakított ki európai uniós forrásból.

A fejlesztés célja, hogy a Duna kihasználásával új és korszerű közösségi közlekedési alternatívát biztosítson a fővárosban élők és az idelátogató turisták számára - olvasható a BKK honlapján.
A július 1-jén induló járatok közül kettő hétköznapokon (D11, D12), egy pedig hétvégén (D13) közlekedik.

A munkanapokon közlekedő D11 járat hét pesti kikötő – Újpest, Árpád út, Meder utca, Népfürdő utca (Árpád híd), Jászai Mari tér (Margit híd), Petőfi tér (Erzsébet híd), Boráros tér (Petőfi híd), Haller utca – mellett három helyen Budán is megáll, a Batthyány téren, a Szent Gellért téren és az A38 Hajónál (Egyetemváros).

A szintén munkanapokon közlekedő D12 és a hétvégéken, illetve ünnepnapokon induló D13 járatok a Római-part és a Kopaszi-gát között közlekednek majd. A hétvégén közlekedő D13-as járat a munkanapitól annyiban különbözik, hogy felfűzi a régebbről meglévő óbudai-szigeti, margitszigeti és Dráva utcai kikötőket is, így eljutási lehetőséget kínál a főváros legfontosabb folyómenti közparkjaiba.

A járat valamennyi kikötője új vagy felújított. A projekt 493 millió forintos költségének 90 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió támogatása biztosította. A kikötők akadálymentesek, sőt a Boráros téren külön lift is épült a mozgáskorlátozottaknak.

A kikötőkben épültek kerékpártárolók, néhány helyszínen pedig P+R parkolók is – mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyekkel –, de a hajókra is fel lehet szállni biciklivel és kerekes székkel. A hajókon mozgatható kerekesszék-emelő berendezés lesz elhelyezve, a mozgáskorlátozott utasok egyelőre a személyzet segítségével tudnak beszállni.

A hajójáratokra érvényes jegy a helyszínen, a hajón váltható, 400 forintért. A járatokon a kedvezmények a többi járattal azonos módon érvényesek, így a 6 éven aluliak és 65 éven felüliek ingyenesen utazhatnak.

A hajójáratokra munkanapokon jegy nélkül is bárki felszállhat, akinek van érvényes Budapest-bérlete vagy bármilyen 24 órás vagy annál hosszabb érvényességű jegye. Akinek nincs ilyen, a helyszínen válthat 400 forintos menetjegyet.

A hajók munkanaponként a reggeli munkakezdéstől a kora esti hazajárásig közlekednek. A D11-es teljes üzemidőben jár 60 percenként, ezt a D12-es csúcsidőben szintén 60 percenként sűríti. Ezáltal közös szakaszukon, tehát a teljes belvárosi folyamszakaszon a két járat közösen csúcsidőben 30 perces követést biztosít. (logsped)

További információk:



2012.06.26.