Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Átadta új telephelyét a MEVA-HU a tatabányai ipari parkban

A hulladéktároló eszközöket és környezetvédelmi anyagokat forgalmazó, cseh tulajdonú MEVA-HU Kft. csütörtökön átadta a tatabányai ipari parkban felépült új telephelyét.

A társaság zöldmezős beruházásként 146 millió forintért építette meg a létesítményt.

Jeneiné Tóth Aranka ügyvezető tájékoztatása szerint a cseh anyavállalat a beruházás helyszínéül szolgáló telket 2005-ben vásárolta meg, majd a válság hatásainak enyhülése után döntött a beruházásról. A tatabányai telephely létrehozásával az anyavállalat hét Kelet- és Közép-európai részlegének mindegyike hasonló színvonalú feltételek mellett működik.

A MEVA-HU Kft. négy főt foglalkoztat, éves nettó árbevétele 2014-ben 265 millió forint volt. Az új telephelyen a vállalat közelebb került partnereihez, színvonalasabbá váltak a kiszolgálás feltételei, így 2015-re a bevételek tíz százalékos növekedésére számítanak, illetve több új munkatárs felvételét tervezik, főleg értékesítési területre.



A társaság partnerei önkormányzatok, hulladékkezeléssel foglalkozó cégek és termelő nagyvállalatok, melyek a hulladékkezelés berendezésein túl raktározási, anyagmozgatási és olajkezelési eszközöket, felitató anyagokat és kültéri felszereléseket vásárolnak.

A cseh anyacég, 117 éve működik, háromszáznál több embert foglalkoztat, 2014-ben 1,3 milliárd cseh korona, (13 milliárd forint) árbevételt értek el.

ReferenciákK

A MEVA-HU Kft. több mint 16 éves fennállása óta az alábbi nagyvállalatokat mondhatja rendszeres partnereinek a teljesség igénye nélkül:

A.K.S.D Kft., Debrecen
A.S.A vállalat-csoport
Alcufer Kft., Győr
Ave vállalat-csoport
Büchl Hungária Kft., Győr
Coloplast Kft., Tatabánya
Egis Gyógyszergyár Nyrt., Budapest
Éltex Kft., Debrecen
Grundfos Hungary Manufacturing Kft., Tatabánya
OBI üzletházak
Önkormányzatok
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Budapest
Saubermacher vállalat-csoport
Térségi Hulladék Gazdálkodási Kft., Nyíregyháza
Wescast Hungary Autoipari Zrt., Oroszlány
Zenon Europe Kft., Oroszlány
(logsped)

További információk:



2015.03.26.