Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



2017-ben kezdik építeni az első tramtrain vonalat

Tervek szerint a tramtrain vonal 2019-re összeköti Hódmezővásárhely és Szeged belvárosát. (DM)

2017-ben indulhat az építkezés, bízunk benne, hogy 2019-re összeköti a tramtrain Hódmezővásárhely és Szeged belvárosát - mondta Hegedűs Zoltán, Vásárhely alpolgármestere az integrált nagyvasúti rendszer szerdai tervezési, engedélyeztetési projektzáróján. Erre a szakaszra 855 millió forint uniós támogatás állt rendelkezésre. Ahogy azt korábban megírtuk, Hódmezővásárhelyen 6 helyen - a nagyállomáson, a Kálvin téren, a Kossuth téren, a Hősök terén, a Bartók sétányon és a népkerti állomáson áll majd meg, a két város között Algyőn, Szegeden pedig a Rókusi pályaudvartól az 1-es villamos vonalát követi a tramtrain.

Vásárhelyen a tervezésnél az is szempont volt, hogy a megállók biciklivel is jól megközelíthetők legyenek, és elegendő kerékpártárolót alakítsanak ki. A leendő tramtrain-járművek műszaki paramétereit is meghatározták, így akár már most kiírhatnák a tendert. A 2016 elején startoló beszerzés a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. feladata lesz, működtetni is ez a két társaság fogja. Az új pályatestek kiépítése és a villamosítás pedig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladata lesz az összesen 20 milliárdos beruházásban. A két város munkája a projektben a terveztetéssel, a műszaki és jogi háttér megteremtésével lezárult.

- A tramtrain megvalósulása Szeged és Hódmezővásárhely közös érdeke - közölte Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere. - Önkormányzatunknak van egy hasonló vállalkozása, Makóval. Ez a projekt is segíthet abban, hogy egységessé váljon ez a térség. A gazdasági fejlődésben is sokat jelenthet a jövőben a tramtrain - tette hozzá.

Szóba került még: olyan kedvező jegy- és bérletrendszert kell kialakítani, amely a kedvezményekkel az autóbuszokról a tramtrainre csalogatja az utasokat.
(logsped)

2015.12.10.