Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Visszaterelik az útdíj miatt kerülőket Csongrád megyében

Nem közlekedhetnek Csongrád megyében az 5-ös és 43-as számú főút több szakaszán december közepétől a 20 tonnánál nagyobb súlyú teherautók, kamionok - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. MTI)

Azért vezetik be a tilalmat, mert mind a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, mind pedig a Magyar Közúthoz lakossági, országgyűlési képviselői és ombudsmani bejelentések is érkeztek, hogy az új útdíj rendszer bevezetése óta megnőtt e szakaszokon a teherforgalom és így a környezetterhelés.

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ a Magyar Közúttal közösen vizsgálatot indított és megállapította, hogy a teherforgalom átterelésére a főutakról a gyorsforgalmi hálózatra forgalomkorlátozással érhető el. A központ javasolta a tárcának a korlátozás bevezetését, amit a minisztérium el is fogadott.

A korlátozás 2016 december 16-tól érvényes az 5-ös számú főúton, a Pusztaszeri elágazástól és Balástyáig, Balástyától a Szatymaz-Sándorfalvi elágazásig, valamint az 5421-es jelű út közötti, M5 autópálya csomóponttól Balástyáig tartó szakaszon. Majd december 30-tól a 43-as számú főúton, a Kiszombori körforgalomtól a FÉG előtti körforgalomig, és az M43 csomóponttól a FÉF körforgalom szakaszon is érvénybe lép.

Az érintett településeken működő vállalkozások számára a tiltott szakaszokat nem áruszállítás céljából igénybevevő teherjárműveknek a Magyar Közút éves behajtási engedélyt ad ki.
(logsped)

2016.12.24.