Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Végrendelet

Kapcsolódó oldal:  



2009 januártól közös nyilvántartásba kerülhet az összes végrendelet, így gyorsabbak és olcsóbbak lehetnek a hagyatéki eljárások.    
( MR)
2008.09.05
Csak ha formailag helyes végrendelet érvényes

Rengeteg bonyodalom megelőzhető azzal, ha az örökhagyó még életében elrendezi a vagyoni ügyeit. Végrendeletet kivételes esetben akár szóban is lehet tenni, de legcélszerűbb írásban rendelkezni a hagyatékról és az okiratot közjegyzőnél vagy ügyvédnél letétbe helyezni.

Gyakori eset, hogy az örökösök nem tudnak megállapodni a hagyatékról, pedig a marakodás könnyen megelőzhető lenne megfelelő végrendelettel.

Végrendeletet számos formában lehet tenni, akár otthon is elkészíthető, ugyanakkor a jogszabály jó néhány formai és tartalmi követelményt határoz meg.

Ezek közül a legfontosabb, hogy a végrendeletet keltezni kell, továbbá a végrendelkezőnek saját kezűleg kell megírnia és aláírnia. Szükséges az örökös egyértelmű megnevezése is, hogy a szövegből beazonosítható legyen a kedvezményezett személye. Ezért például nem lehet örökösként megnevezni a majdan megszülető unokát, kizárólag ha a végrendelet készítésekor már megfogant.

- A törvény szerint az örökösöknek örökösödési illetéket kell fizetniük.

Ez többek között függ a rokonsági foktól és a hagyaték értékétől is. Lakás vagy föld után kedvezmény jár, míg takarékbetét után nem kell illetéket fizetni. Az örökséget akár vissza is lehet utasítani, végső esetben az állam lesz a törvényes örökös.

A gyakorlat szerint a hagyaték értékének egy százalékát kérik el ügyvédi díjként, ez az összeg nagyobb értékű hagyaték esetén progresszíven csökken. Amennyiben a végrendeletet letétbe helyezik, az pluszköltséget ró a hagyatékozóra.
A végrendelet bármikor szabadon megváltoztatható, mindig az utolsó változat marad érvényben.

A végrendeletet közjegyzőnél is letétbe helyezhető, így nem fordulhat elő, hogy elkallódik.

- Ha az örökhagyó vak, vagy valamilyen fogyatékosság, például agyvérzés miatt nem tudja leírni a nevét, akkor kizárólag közvégrendeletet tehet. A közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletek az országos végrendeleti nyilvántartóba kerülnek, ahonnan könnyen visszakereshető, hogy az elhunyt személynek volt-e végintézkedése vagy közvégrendelete.

Szóban történő végrendelkezés

Szóbeli végrendelkezés csak kivételes esetekben tehető és csak akkor érvényes, ha a végrendelkező életveszélyben van, vagy képtelen az írásbeli végrendelkezésre. Ebben az esetben szükséges két tanú együttes jelenléte is, akik utólag egymástól függetlenül, egybehangzóan adják elő az örökhagyó akaratát

További információk:



2008.01.21.