Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Vb: 10 éremből 5 arany

Kapcsolódó oldal:  



Vb: 10 éremből 5 arany

A magyar kajak-kenu válogatott a duisburgi világbajnokságon, minden versenyszámban érmet szerzett, a szombati döntőkben. A mérleg eddig: 5 arany-, 1 ezüst-, 4 bronzérem.

Az első döntőben Medveczky Erika képviselte a magyar színeket női K-1 1000 méteren. Medveczky nem rajtolt jól, mellette a német versenyző viszont kamikáze módjára teljesítette az első 500 métert. A magyar versenyző azonban higgadt maradt és az utolsó 250 méteren hatalmasat indított, a végén tisztán megnyerte a versenyszámot.

„Azért sírok, mert örülök – mondta a könnyeit törölgetve Medveczky, amikor a partra ért. 1 éve azt hittem, hogy abbahagyom a kajakozást, nagyon köszönöm azoknak, akik akkor is hittek bennem és támogattak. A taktikám bejött, már az előfutamban láttam, hogy nagyon erősen kezd a mezőny, én pedig a végére akartam tartalékolni.”

A férfiak király számában, K-1 1000 méteren utoljára 16 éve állt magyar versenyző dobogón, akkor Storcz Botond aranyérmet szerzett. A szövetségi kapitány most képletesen átadta a stafétát Dombvári Bencének, aki Ken Wallace mögött 8 ezreddel lemaradva lett bronzérmes. A fiatal kajakos szisztematikus munkával építette fel magát az elmúlt években, úgy lett most dobogós, hogy 2011-ben még nem került a legjobbak közé Szegeden. Az aranyérmet a német Max Hoff vehette át.

„Nagyon boldog vagyok, mert sikerült mindent kiadni magamból – nyilatkozta a célban boldogan Dombvári Bence. Nekem Wallace a mumusom, majdnem ilyen kevéssel kaptam tőle ki a világkupán is. Ennek ellenére maximálisan elégedett vagyok, csak meg kell nézni, hogy milyen múltja van azoknak a versenyzőknek, akik előttem végeztek.”

Vajda Attila az év talán legszebb meglepetését okozta a magyar szurkolóknak. Sem az olimpián, sem az idei Európa-bajnokságon nem tudott dobogóra állni, ma azonban leiskolázta a mezőnyt C-1 1000 méteren. Peking olimpiai bajnoka sanszot sem adott a hazaiak legnagyobb sztárjának, a világbajnokság arcának, Sebastian Brendelnek, egy másik dimenzióban kenuzva védte meg a Szegeden 2011-ben megszerzett világbajnoki címét.

„Ez volt a revans azért, mert Brendel megvert engem hazai közönség előtt az idei szegedi világkupán – nyilatkozta az eredményhirdetés után Attila. Idén nem hátráltatott semmi, rendesen fel tudtam készülni. Ezúttal is köszönöm Vasbányai Henriknek és Mike Róbertnek, hogy velük edzhettem, a győzelmem bizonyítja, hogy ez a helyes út, együtt lehet igazán eredményesen

felkészülni.



Olimpia bajnokok képviselték a magyar színeket férfi K-2 1000 méteren is. Dombi Rudolf és Kökény Roland is le tudta győzni önmagát. A páros sokkal jobban teljesített a fináléban, mint a középdöntőben, és harmadik helyet szerzett a pokoli erős páros mezőnyben az idei Európa-bajnok németek és a fehéroroszok mögött.

„Bebizonyítottuk, hogy ez továbbra is egy nagyon jó páros – nyilatkozta Dombi Rudolf a befutás után. Olimpiát követő évben szerintem ez nagyon jó eredmény, talán az ezüst is meglehetett volna, ha a végén, a szélső pályán nem kapunk rossz vizet egy motorcsónak miatt. Viszont aki ilyenkor nyer, az nem nyer olimpiát.”

„Így van, altattuk a mezőnyt” – tette hozzá nevetve Kökény Roland.

Hiába lett Londonban a magyar küldöttség legsikeresebb sportolója két aranyérmével Kozák Danuta, Medveczky Erikához és Vajda Attilához hasonlóan benne is megkettőzött bizonyítási vágy dolgozott a K-1 500 méter döntője előtt. A viharos klub- és edzőváltás után meg akarta mutatni, hogy jól döntött és eredményes tud maradni az új körülmények között, és meg is mutatta.

Hiába kezdett nagyon erősen Wagner, Kozák tartani tudta vele a lépést, az utolsó 200 méteren pedig valósággal „megette” a németet, mögöttük a szintén esélyesnek kikiáltott új-zélandi Carrington lett a bronzérmes.

„Egy kis olimpiának fogtam fel ezt a versenyt, nekem annyira fontos volt, hogy győzzek – mondta Kozák Danuta, aki először nyert világbajnok aranyérmet K-1-ben. Bevált, amit elterveztem, az előfutamok alatt láttam, hogy Wagner nagyon erősen kezd, vele akartam tartani a lépést és lefiniselni. Az utolsó 200 méteren elindultam, és már nem figyeltem, hogy ő hol van. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem.”

Női C-1 200 méteren Lakatos Zsanett is dobogóra állhatott. A 18 éves magyar lány a friss szakágnak számító női kenuban az elmúlt fél évben tényező lett. A májusi szegedi világkupa óta is rengeteget fejlődött a technikája, most tartani tudta a lépést a jóval erősebb fizikumú, rutinosabb versenyzőkkel is. Bronzérmet szerzett kanadai és bolgár riválisa mögött.

„Számoltam vele, hogy talán összejöhet egy érem – nyilatkozta Lakatos Zsanett. Jól jöttem el a rajtból, a kanadai csak a végén tudott meglépni tőlem a bolgárral együtt. Erősödnöm kell, ha sikerül, akkor fogok még ennél is magasabbra állni a dobogón.” Hatalmasat küzdött női K-2 500 méteren Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa. A kétszeres olimpiai bajnok páros nem kapta el igazán jól rajtot, a mezőnnyel haladtak az első 250 méteren. Aztán emberfeletti hajrába kezdtek és sorra hagyták el az ellenfeleket, csak a németeket nem tudták befogni, ezüstérmet szereztek a lengyelek előtt. Érdekesség, hogy ugyanez a három páros nyert érmet az Európa-bajnokságon is, csak ott pont a lengyelek nyertek a németek és a magyarok előtt.

„Én örülök – mondta kérdés nélkül az újságíróknak Kovács Katalin, amikor kiért a partra. Úgy éreztem magam a felevezéskor, mintha kivégzésre mennék. Nem tudom elmondani, hogy mennyire tud fájni az utolsó 200 méter egy ilyen versenyen. Jobb lett volna nyerni, de elégedettek vagyunk az ezüsttel.”

Fájt az 1000 méter Fazekas-Zur Krisztinának is. Az olimpiai bajnoknő többször elmondta, hogy nem tartja magát tipikus 1000-es versenyzőnek, mégis vállalta a párost Szabó Gabriellával ezen a távon, gyorsan hozzá kell tenni, hogy szerencsére. A lányok szemre nagyon könnyen nyertek a németek és a románok előtt.

„Ez nagy elégtétel nekem – mondta London olimpiai bajnoka, Szabó Gabriella. 2007-ben, Duisburgban, életem első világbajnokságán 3 hajóval vezettünk Kozák Danutával ebben a számban, mégis kikaptunk a végére. Most azt terveztük, hogy hagyjuk az elején elmenni a németeket, majd a végén lehajrázzuk őket, ennek ellenére végig mi vezettünk és szerencsére simán nyertünk.”

Hasonló volt a forgatókönyve a C-2 1000 méteres döntőnek is. A magyarok jó rajt után végig vezetve nyertek. Utoljára 2006-ban tudott ebben a számban világbajnoki címet szerezni a válogatott. Mögöttük az oroszok lettek a másodikak és a csehek a harmadikak.

„Vízre szálláskor az edzőnk, Oláh Tamás csak annyit mondott, hogy csináljuk meg, amit tudunk – nyilatkozta a célba érve Vasbányai Henrik. Ez sikerült is, uraltuk a mezőnyt, megvalósítottuk, amit elterveztünk.”

„Klasszikus pályát mentünk – folytatja párja szavait Mike Róbert. Jól rajtoltunk, majd 500-nál és 200-nál is bemondtam a hoppot, sőt az utolsó 100-nál is a biztonság kedvéért, de arra már nem volt szükség.”

Meglepetésre a nap záró számában, C-4 1000 méteren is érmet szerzett a magyar csapathajó. Nagyot versenyzett a Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András, Varga Dávid összeállítású négyes, akik szinte aranyéremmel felérő bronzot harcoltak ki.

„Nekem ez szó szerint felér egy arannyal – mondta a célban Korisánszky Dávid. Az edzőnk, Ludasi Róbert nagyon jól összerakta ezt a négyest. Nem akart kiutazni, de mi megkértük, hogy legyen itt, biztos ez is hozzájárult a jó szereplésünkhöz.”

Storcz Botond értékelése: Ma nagyon kijött a lépés, minden idők legeredményesebb világbajnoki kezdése volt az első döntős napunk. Ilyen jó szereplésre a legmerészebb álmaimban sem számítottam, 10 versenyszámban 10 érmet nyertünk, külföldi ellenfeleink is elismerően gratuláltak nekünk. Külön-külön, egyénre bontva minden szombati döntőben szereplő versenyzőnket dicséret illeti, bárkit kiemelni igazságtalan lenne. (logsped)

2013.08.31.