Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Vadkárra is kiterjesztik a kgfb-t

A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be, az állam pedig nyitott erre a javaslatra. (MTI)

Lehetővé kell tenni, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását kiterjesszék a vadkárra is - nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke.

A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be, amelynek koncepciójáról a napokban zárult le a vita és várhatóan jövő év elejétől lép hatályba.

Jámbor László a lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: gyakran fordul elő, főleg nyáron, hogy a vidéki utakon vaddal ütköznek a személy- vagy teherautók. Hozzátette, hogy ezt a fajta kárt külön kell választani a mezőgazdasági, az erdei, valamint a belterületi vadkártól.

Mint elmondta, Nyugat-Európában mindenütt bevett gyakorlat, hogy köthető biztosítás vadkárra, van ahol ezt a kötelező felelősségbiztosításba építették be. Az OMVK szándéka az, hogy Magyarországon is bevezessék ezt a biztosítási formát, mivel jelenleg csak az egyik nagyobb társaság kínál ilyen lehetőséget.

A vadkárra vonatkozó biztosítást akár a casco részeként is nyújthatják, de ha az ügyfél nem köt ilyet, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében szerződhessen gépjármű vadütközésre is - nyilatkozta az OMVK elnöke.
(logsped)

2015.07.15.