Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Uniós jogosítvány 2013-tól

Kapcsolódó oldal:
  


Egységes uniós jogosítvány 2013-tól

Második, várhatóan utolsó olvasatban fogadta el az EP az európai jogosítványokkal foglalkozó irányelvet. A képviselők 2013-tól egységes, kártyaformátumú uniós jogosítványt vezetnének be, nagy motorokra csak 24 évnél idősebb kezdőket engednének, ráadásként pedig fellépnének a "jogosítványturizmus" ellen.

Az unióban a jelentés szerint jelenleg több mint 110 különböző jogosítványt használnak. Ezt a kavalkádot a most második olvasatban a parlament elé kerülő jogszabálytervezet értelmében 2013-tól kezdődően „egy egységes, hitelkártya-formátumú jogosítványmodell fogja felváltani”. A Mathieu Grosch (néppárti, belga) által jegyzett jelentés szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy onnantól kezdve "26 éven belül valamennyi jogosítványt lecserélik a műanyagkártya-modellre, és mikrocsip formájában adattárolót vezetnek be".

A jelentéstevő "a három intézmény kompromisszuma és intenzív tárgyalások eredményeként létrejött közös álláspont módosítások nélküli elfogadását javasolja", így nagy valószínűséggel nem lesz harmadik olvasat, hanem a parlamenti szavazást követően végleg pont kerül az ügy végére.

Az unió egyébként továbbra sem ír elő kötelező jelleggel ismétlődő vizsgákat, orvosi illetve látásvizsgálatokat.

Jogosítványturizmus

Az irányelvvel az EU le akar számolni a jogosítványturizmussal is. A jelentéshez fűzött magyarázat szerint a jogosítványturizmus azt jelenti, hogy "a hazájukban súlyos szabálysértés miatt jogosítványukat vesztett polgárok egy másik tagállamban szereznek új jogosítványt, amelyet a hazájukban is el kell ismerni". A tanács elfogadta a parlament javaslatát, miszerint a jövőben „egy tagállam elutasítja vezetői engedély kiállítását olyan kérelmezőnek, akire egy másik tagállamban a vezetői engedély korlátozását, felfüggesztését vagy visszavonását alkalmazták”. A megfelelő adatcseréhez viszont a képviselők szerint a tagállamoknak fel kell állítaniuk egy uniós "jogosítványhálózatot".

A motorkerékpárokra érvényes jogosítványok kapcsán a képviselők rögzítették „a fokozatos hozzájutás elvét”. Ennek fontos eleme az egész Európára kiterjedő A1 és A2 gépjármű-kategória létrehozása, a feljebblépésnél a vizsgák helyett alkalmazott alternatív átképzés tagállami bevezetése, valamint a legnagyobb teljesítményű motorkerékpárokhoz szükséges (korábbi gyakorlat nélküli) legalsó korhatár 24 évre történő felemelése. Ezen kívül a képviselők a kismotorkerékpárokra egy új európai AM kategóriát vezetnének be.

Autóvonták találkozása

A jelentés szerint "a parlament érvényre tudta juttatni azt az elképzelését, hogy a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők is vontathassanak 750 kg-os megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó pótkocsit, amennyiben a jármű megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a 4250 kg-ot". Amennyiben a gépjármű-együttes megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 3500 kg-ot, a tagállami rendelkezések szerint kötelező a képzés illetve a vizsga - folytatódik a szöveg. A lakóautóknál a B kategória súlyhatára továbbra is 3500kg marad. (EU)

További információk:

Egységes európai jogosítvány 2013-tól  

2007.12.04.