Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Továbbra is zavartalan a SZÉP-kártyák elfogadása

Az Európai Bíróság döntése nem befolyásolja a SZÉP-kártyák elfogadását, azok továbbra is zavartalanul használhatóak - jelezték a kártyákat forgalmazó bankok az MTI megkeresésére, azt követően, hogy az uniós joggal összeférhetetlennek mondta ki a bíróság a SZÉP-kártya és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemeit.

Kuhárszki András, az OTP Bank bankszámla főosztályának igazgatója kifejtette: a SZÉP-kártyát nyújtó munkáltatóknak és a kártyabirtokosoknak sincs teendőjük.

A modern elektronikus juttatást a magyar piacon elsőként bevezető OTP a továbbiakban is arra fog törekedni, hogy munkáltatói partnerei és kártyabirtokosai számára elérhetővé tegye a piac legszélesebb körű cafeteria juttatási rendszerét, és az ebben rejlő adó- és járulék megtakarítási lehetőségeket.

A bank közölte továbbá, hogy 2015 végéig mintegy 975 ezer SZÉP-kártya tulajdonosuk volt, akik tavaly 63,5 milliárd forintnyi juttatást használtak fel, jellemzően szálláshelyi és étkezési költségek kiegyenlítésére.

Az MKB Bank közölte: az ítélet nem érinti közvetlenül sem az ügyfeleket, sem pedig a bankot és a SZÉP-kártyákat kibocsátó MKB Egészség- és Nyugdíjpénztárakat Kiszolgáló Kft-t. Amennyiben a strasbourgi döntés ezekben változást hoz, mindhárom társaság ennek megfelelően alakítja át a működését. A jogi keretek módosítása és azok implementálása azonban időigényes, így az ügyfeleknek is lesz lehetőségük a felkészülésre és az alkalmazkodásra. Addig az üzletmenet folyamatos és változatlan formában zajlik - fejtette ki a pénzintézet.

Közölték továbbá, hogy a munkáltatók 12,5 milliárd forintot fizettek be 2015-ben az MKB SZÉP-kártya birtokosok számára, ami 12,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az alszámlák népszerűségének sorrendje változatlan maradt 2015-ben: a 11,7 milliárdos kifizetésből 8 milliárd forintot vendéglátásra, 2,2 milliárdot szálláshelyre, míg 1,5 milliárd forintot szabadidős tevékenységre költöttek a kártyabirtokosok.

A vendéglátás alszámla a legközkedveltebb a kezdetektől még úgy is, hogy a szálláshely és a gyógy- és strandfürdő szolgáltatások mind a három alszámláról fizethetők. A nyári forgalmi statisztikai adatok alapján a szálláshelyek és gyógy- és strandfürdő szolgáltatók bevétele egyértelműen növekszik a SZÉP-kártyás fizetések eredményeként.

A bank tapasztalatai szerint a felhasználási magatartást érzékelhetően követik a családok napi életét jelentősen befolyásoló olyan adottságok is, mint az iskolaszünet vagy a hosszú hétvégék időzítése, ilyenkor megnövekednek a SZÉP-kártyás fizetések.

Az MKB SZÉP-kártya közkedvelt fizetőeszközzé vált: a 2013-as évi juttatásokat (amelyek 2015. május 31-ig voltak felhasználhatók) 98,6 százalékban költötték el, míg egy évvel korábban még 169 millió forint volt az el nem költött összeg, ami a kapott támogatás 2,9 százaléka. A 2016. május 31-ig lejáró 2014-es juttatásokból még 690 millió forint vár elköltésre, ami mindössze 6,3 százalék. Ebből, valamint az elmúlt két év tapasztalataiból kiindulva az idén a korábbiaknál kevesebb visszautalás várható.
(logsped)

2016.02.24.