Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Törvénymódosítással szigorítják a termékbemutatókat

Az elfogadott törvénymodosítás szerint, többek közt ügyfélszolgálatot kell fenntartaniuk a jövőben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozásoknak, és az ilyen cégek a fogyasztóknak nem nyújthatnak fogyasztói hitelt. (MTI)

A törvényjavaslat nyomán módosult a kereskedelemről szóló szabályozás, a gazdasági reklámtevékenységről, valamint a hitelintézetekről szóló jogszabály.

A változások értelmében az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozások ügyfélszolgálatot lesznek kötelesek fenntartani, és telefonos elérhetőséget is biztosítaniuk kell. Ezzel biztosíthatóvá válik, hogy a fogyasztók élhessenek a gyakorlatban is az elállási jogukkal. Rögzítették, hogy az ügyfélszolgálati előírások betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi.

A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény úgy változik, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódóan az ajándék vagy az ajándéksorsolás reklámja mellett az árengedmény, a kedvezmény vagy a vagyoni előny nyújtása is tilos. Jelentős mértékben ugyanis ezen juttatások miatt népszerű ez az értékesítési forma.

Változik a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásról szóló törvény is. Tilos lesz a pénzügyi szolgáltatások nyújtása ezen bemutatókon, de a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használatával összefüggésben nyújtott szolgáltatásra nem vonatkozik a tilalom. Ilyen fizetési eszköz például a fesztiválokon használt kártya.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke korábban elmondta: míg 2010-ben 228, tavaly 780 írásos panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz a megtévesztő termékbemutatók ügyében.

A kormánypárti politikus azt mondta, Magyarországon iparág épült ki arra, hogy az időseket becsapva, megtévesztve, magányosságukat kihasználva olyan termékeket adjanak el nekik "csillagászati áron", amelyekre valójában nincs szükségük. Sokszor hirdetnek ingyenességet is, de ez sem felel meg a valóságnak, hiszen végül több tízezer vagy százezer forintot húznak ki a zsebükből.
(logsped)

2015.12.06.