Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

A Scania árbevétele növekedett

Kapcsolódó oldal:  



A Scania árbevétele növekedett

2011. első negyedévében a Scania nettó árbevétele 25%-al növekedett.

Az eredmények mögött nagyrészt a jelentősen megnövekedett jármű- és szervizszolgáltatások értékesítése, valamint a rendelkezésre álló kapacitások lényegesen jobb kihasználása áll. A gyártási szint az év első három hónapjában megegyezett a 2010-es év második felében elért szinttel. A vállalat számára továbbra is kiemelten fontos a rövid szállítási határidők tartása. A Scania tovább bővítette termékválasztékát, márciusban mutatta be az Euro 6 normának megfelelő kibocsátással működő motorjait és járműveit. Az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma 2013 végén lép életbe az Európai Unió országaiban.

Nehéz-tehergépjárművek

2010. második felében jelentősen megnövekedett az európai rendelésállomány, mivel a fuvarozóvállalatok nagy hányada fektetett tőkét járműállományának frissítésébe. Az idei év első három hónapjának európai rendelésállománya ugyan ehhez a fellendüléshez képest valamelyest visszaesett, mégis komoly növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. Az orosz és brazil piacokon a kereslet magas szinten maradt. Mindez számokban kifejezve 19%-os növekedést, 17.354 db járművet jelent, szemben a tavalyi év 14.625 db-jával. Ezen belül az Európára jellemző 18%-os növekedés, amely 7.585 db megrendelt jármű, nagyrészt az északi országoknak, valamint Hollandiának és Franciaországnak köszönhető. A leszállított járművek számában még nagyobb növekedés történt: 71%-os emelkedéssel 17.562 db-on zárta a negyedévet a vállalat. A növekedés Európában kimagasló volt, 92%-kal több jármű leszállítása történt meg az előző év hasonló időszakához képest. Az üzletág nettó árbevétele 2011. első negyedévében 56%-os növekedéssel elérte a 13.710 millió svéd koronát.

Buszok

A Scania autóbusz üzletága mindinkább a fenntartható közlekedési megoldásokra helyezi a hangsúlyt, így például megújuló üzemanyagokkal (etanol és repce-metilészter, RME) működő motorokkal szerelt járművek értékesítésére. A vállalat szerint nagy lehetőségek rejlenek a környezetbarát, ugyanakkor gazdaságosan üzemeltethető városi közlekedési rendszerekben. A Scania autóbuszokra vonatkozó rendelésállománya 38%-kal növekedve 2.103 db lett az idei első negyedévben. A területenkénti megoszlásban kiemelkedik Európa, ahol a növekedés mértéke 67%-ot ért el, és Latin-Amerika a 80%-os emelkedéssel. Ugyanakkor a leszállított járművek száma 1.675 db-ról 1.503 db-ra csökkent. Az üzletág nettó árbevétele elérte az 1.398 millió svéd koronát, amely 26%-os növekedésnek felel meg 2010-hez viszonyítva.

Motorok

A Scania motor üzletága legfontosabb stratégiai feladatának továbbra is az észak-amerikai piacon történő terjeszkedését és jelenlétének erősítését tartja. A jelenleg nagyjából 200 tagot számláló szervizhálózat bővítése kiemelten fontos az építőipari szegmensben dolgozó ügyfelek elérése szempontjából. 20%-os növekedéssel a motorok rendelésállománya elérte az 1.798 darabot, míg a leszállított termékek száma 5%-os növekedéssel 1.480 db lett.

Szerviz

A Scania szervizszolgáltatásokból származó bevétele az idei év első negyedéve folyamán 6%-kal 4.219 millió svéd koronára nőtt. A növekedés a minden régióban egységesen megmutatkozó magas keresletnek köszönhető, amelynek megfelelően a szervizek kihasználtsága is sokat javult.

A Scania továbbra is a hatékonyságot és a szervizek kapacitásának lehető legjobb kihasználását tartja egyik legfontosabb céljának. A vállalat folyamatosan növeli szervizhálózatát, illetve nagy gondot fordít a meglévő szervizek fejlesztésére, így biztosítva a lehető legjobb elérést ügyfelei részére. Mindemellett folyamatosan bővíti szolgáltatásai körét, a hagyományos javítások mellett szerepel a kínálatban pótkocsi- és felépítmény-javítás, -karbantartás, alkatrész-értékesítés, illetve különleges ajánlatok és szolgáltatáscsomag az idősebb járművek részére. (logsped)

2011.04.28.