Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Pécsett készülnének az elektromos magyar kisrepülők

Jelenleg Kecskemétnél gyártja a Magnus a Fusion 212-es jelzésű, ultrakönnyű gépét. Most úgy tűnik, hogy Pécsett pedig a világ első elektromos kisrepülőgépeit, az eFusion-t készítené a magyar cég. A vállalat Kínában is megvetette lábát, Texas államban már letették az ottani gyáruk alapkövét.(ORIGO)

A gépek iránt óriási a vevői érdeklődés, de sorozatgyártásuk még csak most indul majd be. Ezért is jelentős, hogy a Magnus Aircraft tárgyalásokat folytat Pécs városával arról, hogy a településen illetve ahhoz közel, a reptérnél építsék meg következő hazai gyárukat. Az ehhez szükséges terület elvileg adott.

Gyártás nincs repülőtér nélkül

Pécs mellett a Pécs-Pogány reptér jelenléte szól, még ha nem is rendelkezik olyan komoly repülős múlttal mint Kecskemét. Azonban a reptér elengedhetetlenül szükséges a Magnus-nak: az összeszerelt gépek tesztelése és a tényleges értékesítési folyamat is a kifutópályán zajlana, hiszen vevőik jelentős része várhatóan már meglévő repülőgépével fog érkezni.

Pécsett a karbonkompozitos gépek összeszerelése történne, de a gyártás Kecskeméten sem szűnne meg, ellenben a vállalat ráerősítene a kutatás-fejlesztésre. Egyes várakozások szerint, ha sikerül megszerezni a kiválasztott földterületet, a termelőcsarnok építése még idén ősszel elkezdődhet.

A gépek összeszerelése főként manuális munka, amihez betanítást nyújtanak, csak legyen elég munkavállaló a környékről. Az 50-100 betanított munkát végző dolgozó mellett alkalmaznának magasabban képzett szakembereket is. A vállalat várhatóan mintegy 300 munkahelyet hozna létre a beruházással.

Nem csak gyártanak, pilótákat is képeznek

A vállalat gépeinek eddigi sikeréhez jelentősen hozzájárul az, hogy a szakma egyöntetű véleménye szerint, kiválóan alkalmasak a pilótaképzés egyes feladataira. Különösen az eFusion-hoz fűzhetők nagy remények ebben a tekintetben. Ezeken a kisrepülőkön olcsóbban és hatékonyabban lehet képezni a jövő gépmadár-vezetőit, mint más megoldásokkal.

A tervezett pilótaakadémia a másik szempont, ami miatt fontos a reptér közelsége a gyártósorhoz. A cég gépeivel ugyanis akár harmadára is csökkenthetők a pilótaképzés önköltségi óradíjai, továbbá a gépek a hobbirepülők alapképzésre, valamint a kereskedelmi pilótáknál elengedhetetlen vészhelyzeti képzésre is alkalmasak.

Így a pilótákat képző vagy ebben érdekelt cégek komoly érdeklődésére tarthat számot a tervezett képzőintézmény.
(logsped)

2017.08.04.