Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A parlament elé kerültek az új cafeteriaszabályok

A kormány benyújtotta a parlamentnek az új cafeteriaszabályokat. A tervek szerint a béren kívüli juttatások egy részét jövő januártól készpénzben is lehet kérni, évi százezer forintot. Megmarad a SZÉP-kártya, az Erzsébet-program, és a munkavállalóknak továbbra is adómentes marad a juttatás. (MTI)

A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslata szerint - amelyet csütörtökön nyújtanak be a parlamentnek - a magánszektorban a 450 ezer forintos cafeteriakeretből 100 ezer forint lenne készpénz, és a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne a dolgozók SZÉP-kártyájára.

A közszférában 200 ezer forintos keretet határoznának meg, ennek fele járhatna készpénzben, másik felét pedig a SZÉP-kártyára utalná át a munkáltató. A munkavállalóknak továbbra sem kell közterhet fizetniük a juttatás után, a munkaadóknak pedig összesen 34 százalékot.

Marad a SZÉP-kártya

Az adószakértő szerint a cafeteriarendszer átalakítása nem jelent komoly változást a SZÉP-kártyák használatában. felhasználói oldalról ugyanazokkal a kedvező lehetőségekkel fognak tudni várhatóan élni a dolgozók, azaz egyszerre vehetnek igénybe szálláshely-, vendéglátóipari vagy egyéb rekreációs szolgáltatást - magyarázta a Híradónak Hegedűs Sándor.

Mi lesz az önkéntes pénztári befizetéssel?

Az eddig megjelent hírek szerint jövőre megszűnne a helyi utazási bérlet, az iskolakezdés támogatása és az önkéntes pénztári befizetés is, a Híradó ugyanakkor úgy értesült, hogy még közvetlenül a parlamenti benyújtás előtt változhat a helyzet, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége szerint ugyanis fontos lenne, ha a pénztári befizetések támogatása megmaradna. A cafeteria-rendszer átalakításával, egyszerűsítésével egyetértünk, nagyon fontosnak tartjuk azonban, hogy vagy a cafeteria-rendszeren belül vagy kívül egy önálló támogatási forma keretében megmaradjanak az önkéntes pénztári támogatások, hiszen nagyon sok embert érint ez Magyarországon - érvelt Kravalik Gábor elnök.

Egyszerűbb lesz

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Híradónak egyelőre csak azt tudta megerősíteni, az adómentes szolgáltatások biztosan megmaradnak, és sokkal átláthatóbb lesz a rendszer. Ötmillió forintig adható adómentesen a lakáscélú hiteltörlesztésekhez munkáltatói támogatás, természetesen ez a jövőben is elérhető lesz, hasonlóan az adómentes sportcélú vagy kulturális belépőjegyekhez, ezek tehát nem változnak - hangsúlyozta Pankucsi Zoltán. A cafeteria pedig jóval egyszerűbb lesz, nagyon kevés elemből kell majd választani a munkáltatóknak és a munkaadóknak, amitől a tárca azt várja, a lehetőség a munkáltató oldalán is sokkal népszerűbb lesz, mert kevesebbet kell adminisztrálni.


(logsped)

2016.06.02.