Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Ötéves a SkyCourt

Az idei nyári menetrend életbelépésével egy újabb évfordulót ünnepelt a Budapest Airport, most lett ötéves a SkyCourt, a 2. Terminál központi csarnoka.

Az összesen 24 000 négyzetméter alapterületű épületet nagyon hamar megszerették az utasok, a benne rejlő építészeti és használati előnyök pedig az üzemeltető Budapest Airport számára is bizonyítottak.

Elegáns ívek, nyitottság a világra és funkcionalitás. Röviden így lehetne összefoglalni a budapesti repülőtér SkyCourt épületének üzenetét, amelyet annak idején Tima Zoltán Ybl-díjas építész és a KÖZTI tervező csapata formált meg betonból, üvegből és acélból – természetesen még sok-sok más nemes anyag felhasználásával. Az épület elsősorban az induló utasokat szolgálja ki, a föld alatt elhelyezett csomagosztályozó rendszeren mind a 2A, mind a 2B terminál poggyászai keresztülhaladnak. Az indulócsarnok három emelet magas üveghomlokzata nagyszerű kilátást nyújt az utasoknak a repülőtér életébe, szinte felkészíti őket az előttük álló utazás kellemes izgalmára.



A 24 000 négyzetméteres csarnokot a Budapest Airport építtette 2009 és 2011 között, méghozzá a tervezett mintegy 100 millió eurós (kb. 31 milliárd forintos) költségkereten belül és a kitűzött határidőre! A különleges építkezés fővállalkozója a szegedi központú KÉSZ Építőipari Zrt. volt, amelynek kecskeméti acélipari üzemében készültek a SkyCourt egyenként 70 méteres fesztávolságú és darabonként 70 tonnás tetőszerkezeti tartóelemei. Ezeket az elemeket annak idején egy-egy éjszakai műszakban emelték a helyükre, egyszerre három toronydaru szinkronizált mozgatásával. A SkyCourt tervezői és építői azóta számos hazai és nemzetközi elismerést is kaptak kiváló munkájuk elismeréseként.



A SkyCourt napfényes, levegős csarnokában az átadás óta nem kevesebb, mint 21 millió utas fordult meg, vásárolt az elegáns üzletekben vagy étkezett a kávézók és éttermek valamelyikében. A SkyCourt kereskedelmi kínálatában a nagy nemzetközi márkák mellett kiemelt figyelmet kapnak a hazai termékek, az egyedi emléktárgyak vagy éppen a hungaricumok forgalmazói.

“Az elmúlt öt évben a SkyCourt a gyakorlatban bizonyította különleges értékeit mind az utasok, mind pedig a repülőtér számára.” – jelentette ki Stephan Schattney, a Budapest Airport Műszaki Központjának igazgatója, aki az első kapavágástól a szalagátvágásig végig irányította a SkyCourt megépítését. Hozzáfűzte: “Bár az elmúlt években néha alapvető változások történtek a légiközlekedésben, a SkyCourt a benne rejlő sokféle használati és különleges építészeti értékeknek köszönhetően hozzásegített bennünket ahhoz, hogy megfelelően válaszoljuk a kihívásokra.

Az épület nyitottsága miatt az utasok szinte azonnal otthonosan mozognak a SkyCourtban, betekinthetnek az üveghomlokzaton keresztül a repülőtér egészének életébe, nyomon követhetik a futópályákon a le- és felszálló gépek forgalmát. Az épület pontosan teljesítette küldetését: egyedi és emlékezetes képviselője nemcsak Budapestnek, hanem az egész magyar légiközlekedési iparágnak.”

A SkyCourt átadásának ötödik évfordulóján a Budapest Airport különleges ajándékkal lepte meg az utazókat, akik induláskor választhattak a színes, repülőtéri színeket idéző mignonokból.
(logsped)

2016.04.03.