Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakult

Kapcsolódó oldal:  



A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakult

Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) néven folytatja munkáját januártól a Foglalkoztatási Hivatal (FH), amelybe tavaly december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI). MTI

Az NMH ennek megfelelően - a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár irányítása alatt - foglalkoztatáspolitikai, munkavédelmi, munkaügyi, szak- és felnőttképzési feladatokat ellátó központi hivatal, főigazgatója Komáromi Róbert, a korábbi FH főigazgatója.

Az erről szóló kormányrendelet szerint az OMMF elnöke és az NSZFI főigazgatója látja el a beolvadó szervek feladataival kapcsolatos főigazgató-helyettesi jogköröket a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgató-helyetteseinek kinevezéséig, de legkésőbb 2012. február 28-ig.

Az új hivatal működésére a 2012-es költségvetésben 3,77 milliárd forint áll rendelkezésre.

A jövőben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakmai irányításával látják el a megyei szakigazgatási szervek a munkavállalók és a munkaadók igényeire szabott, díjmentes szolgáltatási, továbbá foglalkoztatási és álláskeresési támogatások nyújtásával, engedélyezéssel, bejelentéssel, nyilvántartással kapcsolatos hatósági és több csatornán igénybe vehető tájékoztatási tevékenységüket.

Mindezeken túl, a hivatal a jövőben a munkavédelmi és munkaügyi hatósági, illetve tájékoztató tevékenysége révén segíti elő, hogy a munkavállalók jogszerű és biztonságos alkalmazása minél szélesebb körű legyen, valamint hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a szabálytalan foglalkoztatással versenyelőnyhöz jutó munkáltatók száma.

A megjelent kormányrendelet szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal foglalkoztatáspolitikai feladatkörében a munkaügyi központok és kirendeltségek szakmai tevékenységének irányításán és koordinálásán túl tájékoztatást nyújt, és tanácsadást végez a külföldi munkavállalással kapcsolatban. Koordinálja a központi munkaerő-piaci programok végrehajtását, valamint szervezi, bonyolítja és koordinálja az Európai Unió pénzügyi alapjaiból támogatott foglalkoztatási és képzési programokat. Irányítja az NFSZ keretében működtetett szolgáltatások fejlesztését.

A hivatal ellátja a munkaügyi központok hatósági ellenőrzési feladatainak szakmai felügyeletét, elbírálja a munkaügyi központok megyei (fővárosi) szervezete által hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket.

Támogatja a szociális partnerek munkaügyi érdekegyeztetésben való részvételéhez szükséges felkészülést. A kormányrendelet szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatokat gyűjt és elemez a munkabérek és keresetek alakulására vonatkozóan, a magánközvetítők és -kölcsönzők éves tevékenységéről, a külföldiek engedély-, illetve bejelentés-köteles magyarországi foglalkoztatásáról.

A hivatal nemzetközi feladatokat is ellát, amelynek keretében egyebek között működteti az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyarországi rendszerét, ügyfélszolgálat keretében tájékoztatást nyújt és tanácsadást végez a külföldi munkavállalás, az EURES-rendszer, valamint a külföldön igényelhető és a külföldiek által Magyarország területén igénybe vehető álláskeresési támogatásokról.

A hivatal emellett vizsgálja a foglalkoztatáspolitikával összefüggő jogi szabályozás gyakorlati tapasztalatait, javaslatot tesz a jogszabályok módosítására, illetve központi munkaerő-piaci programot dolgoz ki. Biztosítja, hogy a szakmai irányítása alatt álló munkaügyi központokban és kirendeltségeken valamennyi ügyfél egyéni igényeinek megfelelő, minőségi szolgáltatásban részesüljön. A rendelet szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi és munkaügyi feladatai keretében ellátja egyebek között a munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségek szakmai irányítását a munkavédelmi és munkaügyi igazgatóság főigazgató-helyettesén keresztül. Elemzi és értékeli a munkavédelmi és munkaügyi igazgatósághoz, a munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségekhez érkező panaszokat.

A munkavédelmi és munkaügyi igazgatóság ellátja többek között a munkavédelem nemzetgazdasági szintű irányításával kapcsolatos feladatokat, továbbá a munkaügyi hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos állami irányítási feladatokat. A munkavédelmi feladatok ellátása kiterjed a munkabiztonság és a munkaegészségügy hatósági feladataira is.

A hivatal szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő feladatkörében egyebek között kidolgozza az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) tervezetét és harmonizálja a nemzetközi rendszerrel, valamint a foglalkozások egységes rendszerével. Egységes alapelvek szerint fejleszti az országos modultérképet, ellátja a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos feladatokat, kidolgozza az európai követelményekhez illeszkedő szakképesítések egyenértékűségének feltételrendszerét, a magyarországi és nemzetközi képesítések összehangolását, valamint az Európai Képesítési Keretrendszer magyar adaptációját.

Gyűjti és elemzi a külön jogszabályban meghatározott felnőttképzési statisztikai adatokat, szervezi a pedagógusok, andragógusok és az oktatási intézményvezetők szakmai továbbképzését, valamint a speciális szakiskola szakmai tanulmányi versenyeit. Szervezi a szakmai tankönyvek kidolgozását, valamint működteti a kiadásukat, illetve a forgalmazásukat, koordinálja a szakközépiskolai szakmai érettségi tantárgyak követelményének és a szakmai érettségi tételeknek az egységes elvek szerinti kidolgozását. A hivatal a szakképesítésekkel összefüggő feladatai keretében kidolgozza és gondozza a szakmai és vizsgáztatási követelmények elkészítésének egységes alapelveit is. (logsped)

2012.01.04.