Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Munkanélküli

Kapcsolódó oldal:
  


Aggasztó adat: a munkanélküliek többsége másfél évig nem talál állást

A legfrissebb KSH-adatok szerint valamelyest emelkedett az elmúlt hónapokban is a munkanélküliség.

Az elmúlt két hónapban 3 millió 945 ezer embernek volt munkája, míg 305 ezren állás nélkül voltak. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta 7,2 százalékos volt. Ez az arányszám tavaly ugyanekkor még 7,4 százalék volt, ebben az évben áprilistól azonban egészen júniusig 7 százalék.

A munkanélküliek 19 százaléka a 15 és 24 év közöttiekből került ki. Arányuk némileg már kisebb volt, mint egy éve. Az álláskeresők csaknem fele egyébként már egy éve, vagy annál régebben nem tudott elhelyezkedni. Az emberek átlagosan másfél évig keresnek munkát.

A vizsgált időszakban - azaz júniusban és augusztusban - a 15 és 74 év közöttieknek fele jelent meg a munkaerőpiacon, azaz ennyi ember dolgozott, vagy keresett állást. A 15 és 64 évesek között már magasabb ez az arány, ott 62 százalékok volt jelen a munkaerőpiacon. (hirado.hu)
(logsped)

2007.09.28.