Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Google


Archívum 2013

A légitársaság közleménye szerint az új járattal közvetlenül elérhető Kelet-Ukrajna és az ország egyik legnagyobb városa, amely egyben üzleti és ipari központ is. (MTI)
(logsped)
2013.12.31.

A szolnoki járműjavítóban elkészített IC+ vasúti kocsik a teszteken jól vizsgáztak, így megrendelés esetén meg is indulhat a sorozatgyártás. (Kossuth Rádió)
(logsped)
2013.12.19.

A TNT Express kontinensek közötti Express Freight szolgáltatását további tíz, Európán kívüli országban is bevezette, így világszerte már nyolcvan országban elérhető.
(logsped)
2013.12.17.

Sátoraljaújhelyen logisztikai csarnokot épített a Wolf-csoport tulajdonában lévő, alumíniumöntvényeket gyártó Prec-Cast Kft. (MTI)   
(logsped)
2013.12.16.

A 2013/2014. évi vasúti menetrend december 15-én, vasárnap lép életbe.   
(logsped)
2013.12.12.

Felavatták a soproni vasútállomáson a GYSEV Zrt. első FLIRT-motorvonatát. (MTI)    
(logsped)
2013.12.09.

A Magyar Olimpiai Bizottság kiadásában készült Sportévkönyv címlajánn az úszó Gyurta Dániel és az év legsikeresebb női sportolója, a 2013-ban három világbajnoki címet szerző Kozák Danuta látható.    
(logsped)
2013.12.09.

A használatot követő útdíj-fizetési lehetőséget vezet be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. a stabil üzleti vállalkozások részére - tájékoztatta a NÚSZ kommunikációs vezetője pénteken az MTI-t.    
(logsped)
2013.12.08.

A SPAR Magyarország kereskedelmi Kft. ez évi beruházásai részeként, közel egy milliárd forint értékben 15 új Scania/Schwarzmüller tehergépjárművet vásárolt.    
(logsped)
2013.12.03.

Megszűnik a papír alapú autópálya-matrica Szlovákiában; 2015-ben bevezetik az elektronikus matricát - írta csütörtöki számában a pozsonyi Pravda. (MTI)    
(logsped)
2013.11.29.
Elfogadta az Országgyűlés kedden a 2014 évi költségvetés főösszegeit: a büdzsé 15 983 milliárd 668,7 millió forint bevétellel és 16 968 milliárd 306,1 millió forint kiadással számol. (MTI)    
(logsped)
2013.11.27.

Megújul a békéscsabai vasútállomás és környéke 35 milliárd forintból, a beruházást az Új Széchenyi Terv keretében uniós támogatásból finanszírozzák. (MTI)    
(logsped)
2013.11.23.

A német Bosch-csoport 2014 második felétől a gyártás bővítését tervezi miskolci kéziszerszámgyárában. (MTI)    
(logsped)
2013.11.19.

Az Ekol Hungary 2014-ben 7 és fél millió eurós forgalmat vár, megcélozva ezzel a piacvezetői szerepet a Magyarország-Törökország útvonalon.    
(logsped)
2013.11.16.

2013. november 27-28-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a TRANSLOG Connect Congress, a logisztikai, szállítmányozási és ellátási lánc menedzsment iparág egyik legnevesebb és legvártabb eseménye.    
(logsped)
2013.11.13.

A DHL Express Magyarország Kft. árváltozást jelentett be: 2014. január 1-től a nemzetközi légi szolgáltatások esetén átlagosan 3,9%-kal, míg belföldi és nemzetközi közúti szolgáltatásoknál 6,4%-kal emelkednek a szolgáltatások árai, amelyek magukban foglalják az e-útdíj többletköltségét is.    
(logsped)
2013.11.11.

A 3.500 Nm nyomatékú 730 lóerős Scania V8 motor bemutatásával a Scania Euro 6 V8 termékválasztéka teljessé vált.    
(logsped)
2013.11.08.

Áder János köztársasági elnök aláírta a devizahitelesek megsegítésének (árfolyamgát) kiterjesztését célzó törvényt - hangzott el a Duna tévécsatorna híradójában csütörtök este.    
(logsped)
2013.11.07.
A Cisco 2013-ban a TNT Expressnek ítélte a kiváló logisztikai szolgáltató díjat (Excellence in Service Logistics).    
(logsped)
2013.11.05.
Stratégiai partnerségről szóló megállapodást írt alá október 31-én a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.    
(logsped)
2013.11.03.
Mindenkinek biztosított lesz a fizetése ingyenes felvétele készpénzben, 150 ezer forintig. (MTI)    
(logsped)
2013.10.31.

A Gebrüder Weiss saját kiállítási standdal és szakmai előadással ismerteti kelet-európai stratégiáját november 27-28-án Budapesten, a Translog Connecten.    
(logsped)
2013.10.29.

Új gyártású Ikarus V127 típusú szóló buszokat vásárol a BKV, a járművek 2014 első felében érkeznek meg a közlekedési társasághoz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.    
(logsped)
2013.10.25.

Az idei kortrijki Busworld kiállításon mutatta be a Scania 9 és 13 literes motorcsaládja kiegészítéseként az új 7 literes 280 lóerős buszmotorját.    
(logsped)
2013.10.21.

A GEFCO csoport, az autóipari logisztika európai vezető cége és az ipari logisztika globális benchmark csoportja leányvállalatot nyit Horvátországban, Zágrábban.    
(logsped)
2013.10.19.
Hétfőn avatják fel az Audi győri gyárát kiszolgáló, mintegy tízmilliárd forintból épített logisztikai parkot.    
(logsped)
2013.10.18.
Megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt..    
(logsped)
2013.10.16.

650 új Volvo nyergesvontató beszerzéséről állapodott meg a Waberer’s International Zrt. a Volvo Trucks-szal.    
(logsped)
2013.10.11.

Immár egész Kelet-Közép-Európa területén is használható a Scania Active Prediction, azaz a domborzathoz előrelátóan alkalmazkodó sebességtartó automatika.    
(logsped)
2013.10.07.

A CEVA Contract Logistics Kft., a világ egyik ellátási lánc vállalata kétszeresére növelte százhalombattai logisztikai raktára teljesítményét.    
(logsped)
2013.10.04.
A Hibridlevél Kft. által bevezetett szolgáltatás lényege, hogy a legfejlettebb adatbiztonsági szabványoknak is megfelelve postai levél küldését teszi lehetővé a számítógépről, ezzel egyszerűsíti és meggyorsítva a folyamatot. (SG)    
(logsped)
2013.10.02.

A brazil Concreserv nevű vállalat Scania tehergépkocsikkal szállít betont az Arena Corinthians építéséhez, amely a 2014-es labdarugó-világbajnokság egyik fontos helyszíne lesz.    
(logsped)
2013.10.01.

2013 december 15-én megindult a közvetlen nagysebességű vasúti személyforgalom francia és spanyol városok között. (MTI)    
(logsped)
2013.12.16.
2014. szeptember 21-23. között Budapest lesz a házigazdája a légiáru-szállítási iparág legnagyobb globális konferenciájának (14th Freighter and Belly Cargo World Conference).    
(logsped)
2013.12.13.

A fuvarpiaci barométer az európai közúti fuvarozás fuvar- és raktérajánlatai alapján mutatja meg az aktuális piaci helyzetet. Informativitásának köszönhetően a fuvarpiaci barométer a legjobb érv ártárgyalások esetén.    
(logsped)
2013.12.10.

A záhonyi Transit Speed Kft. közel egymilliárd forintér több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű acélvázas raktárat építtetett. (MTI)    
(logsped)
2013.12.07.

600 új DAF vontatóval frissíti flottáját a Waberer’s International Zrt.    
(logsped)
2013.12.04.

A Huawei Technologies 30 ezer négyzetméteres új logisztikai központot nyitott Biatorbágyon kedden. (MTI)    
(logsped)
2013.12.03.
2014-ben 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán született megállapodás alapján. (MTI)    
(logsped)
2013.12.02.
A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek december elsejétől nyílik módjuk arra, hogy nyilatkozzanak a bankoknál, legkorábban 2014 februárban lehet majd élni a lehetőséggel. (MTI)    
(logsped)
2013.12.01.

Szombathelytől Békéscsabáig harminc Shell töltőállomáson nyílnak DHL Express árufeladási pontok, így ezeken a Shell kutakon éjjel-nappal feladhatjuk távol élő szeretteinknek karácsonyi ajándékukat.    
(logsped)
2013.11.25.

Több mint kétszázezer hazai kft-t - nagyjából az összes rendben működő cég felét - érinti a 2014 március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) törzstőke követelményre vonatkozó változása - derül ki a Céginfo.hu által csütörtökön közölt adataiból. (MTI)    
(logsped)
2013.11.21.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.    
(logsped)
2013.11.18.

A TNT Express megkezdte új, légi és közúti elosztóközpontjának építését a szaúd-arábiai Dammam város melletti King Fahd Nemzetközi Repülőtéren.    
(logsped)
2013.11.14.

2014 februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot. A törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés. (MTI)    
(logsped)
2013.11.12.
Kézzelfogható eredményeket értek el az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló GIFT (Green Intermodal Freight Transport) projekt eddig eltelt másfél éve alatt az együttműködésben résztvevő hazai intézmények, vállalatok és szakértők.    
(logsped)
2013.11.08.
Az autóipari logisztika területén ágazatvezető és az ipari logisztika terén is meghatározó GEFCO a beszerzési részlegének munkáját mostantól a CMS (Carrier Management System) rendszer segíti, amely megkönnyíti az alvállalkozók kezelését, valamint lehetővé teszi online tenderek közzétételét holland aukciók formájában.    
(logsped)
2013.11.07.
A Biztosítás.hu szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján. (MTI)    
(logsped)
2013.11.02.

A Scania 2013 őszén vezeti be Eco-roll elnevezésű újdonságát, amely akár további két százalékos üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé. Az Eco-roll rendszer kiszámolja, hogy a tehergépkocsi a gravitációt kihasználva mikor gurulhat üresben a lejtőn.    
(logsped)
2013.10.30.

2013. november 28-29-én immár tizenötödik alkalommal szervez Szegeden Nemzetközi Közlekedési Konferenciát "Átalakuló közüzemi és közszolgáltatási tevékenységek Magyarországon (közhasznú közlekedés, mint közszolgáltatás)” címmel.    
(logsped)
2013.10.28.
Enyhén emelkedő árakra, és a korábbiaknál jóval alacsonyabb számú biztosítóváltásra számítanak a szakemberek az idei kgfb-kampány során.    
(logsped)
2013.10.23.

Potenciális magyar részvétellel, 4 milliárd euróért szállíthat személyvonatokat Dél-Afrikába az Alstom.    
(logsped)
2013.10.22.

Gazdaságélénkítő együttműködési megállapodást írt alá a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, amely új pályára állíthatja a záhonyi kiemelt gazdasági övezet fejlődését is.    
(logsped)
2013.10.20.
A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatát, amely szerint 2014-től kiterjesztenék a családi adókedvezményt, tovább segítenék az első lakáshoz jutást, és megtartanák a bankadót. (MTI)    
(logsped)
2013.10.18.

Megkezdődött az új A3 Cabriolet sorozatgyártása az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában - tájékoztatta a társaság az MTI-t csütörtökön.    
(logsped)
2013.10.18.

Újabb sikeres beruházást hajtott végre a Budapest Airport a repülőtéri létesítmények fejlesztése érdekében.    
(logsped)
2013.10.17.
Tovább csökkentette egyes parkolóinak díjszabását a Budapest Airport – igazodva az utasok és a repülőtérre látogatók igényeihez. A nyári bevezetést követően pedig az online foglalási rendszert is sikerült rugalmasabbá tenni.    
(logsped)
2013.10.15.

A nemesfém termékekkel foglalkozó német Carl Schaefer irodaterületének bővítése mellett döntött és az arculatához kiválóan illeszkedő Roosevelt 7/8 Irodaépületbe költözött.    
(logsped)
2013.10.09.

A Gebrüder Weiss nyolchónapos építkezés után a közelmúltban hivatalosan használatba vette a grúz fővárosban, Tbilisziben működő logisztikai létesítményét.    
(logsped)
2013.10.06.

Október másodikán Budapesten találkoztak a magyarországi vasúti élet képviselői, a Magyar Vasút 2013 konferencián.    
(logsped)
2013.10.04.

A TNT Express-t választotta az év közúti szállítmányozó vállalatává a világ egyik vezető ellátásilánc-menedzsment szolgáltatója, a CEVA.    
(logsped)
2013.10.03.
A Volánbusz után a pécsi tömegközlekedést üzemeltető Tüke Busz Zrt. tenderén is nyert a Rába Jármű Kft. - áll a társaság csütörtöki közleményében. (MTI)    
(logsped)
2013.09.29.
Több mint 2,5 milliárd forintos beruházással 10 ezer 500 négyzetméter alapterületű logisztikai-raktárközpontot építtet szombathelyi telephelyét bővítve BPW-Hungária Kft. (MTI)    
(logsped)
2013.09.27.
A változtatásra egyebek mellett a pedagógusbér-emelés finanszírozása, az E.ON magyarországi gázüzletágának megvásárlása és a takarékszövetkezeti integrációval összefüggő tőkeemelés miatt volt szükség. (MTI)    
(logsped)
2013.09.26.
M3 retrocsatornát indít 2013 december 15-től a közmédia - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája vasárnap. (MTI)    
(logsped)
2013.09.22.
Kibőviti a kormány 2014 januártól a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást érint kedvezően, a költségvetési vonzata pedig ötvenmilliárd forint lesz - jelentette be pénteken az emberi erőforrások minisztere. (MNO)    
(logsped)
2013.09.22.

Mától közvetlen légi összeköttetés jött létre Magyarország és Belarusz fővárosa között, miután a koradélutáni órákban leszállt az Embraer E-175 Budapesten a Belavia belarusz légitársaság első minszki járata.    
(logsped)
2013.09.19.

A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) az Európai Unió Central Europe programjának INWAPO projektjével közösen szervezett szakmai előadássorozattal emlékezett meg a Csepeli Szabadkikötő megalapításának 85 évfordulójáról.    
(logsped)
2013.09.19.

Közel hétszázmillió forint uniós, illetve állami támogatással több tóparti települést érintő közösségi közlekedési fejlesztés kezdődött meg a Balatonnál. (MTI)    
(logsped)
2013.09.18.

Egy autó, 25 ország, 20 ezer kilométer – mindez 5 hét leforgása alatt a lehető legkevesebb üzemanyag felhasználásával. Ezt tűzte ki célul a LeasePlan Cégcsoport.    
(logsped)
2013.09.17.

Az új adózási formák ellenére még mindig magas az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók száma - derül ki az adóhatóság adataiból. (MTI)    
(logsped)
2013.09.16.

Átalakítás után 2013. szeptember 12-én nyitotta meg kapuit a megújult és igazi vásárlási élményt nyújtó SPAR szupermarket Budapest XII. kerületében, a MOM Park Bevásárlóközpontban.    
(logsped)
2013.09.14.

A kormány végleg megtilthatja új fogyasztói csoportok szervezését, a meglévők felett pedig az eddigieknél is szigorúbb ellenőrzést gyakorolnának. (MTI)    
(logsped)
2013.09.12.
Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendelet szerint az építési naplót 2013. október 1-je után induló építőipari kivitelezések esetében elektronikusan kell vezetni. (e-epites)    
(logsped)
2013.09.09.

Az esztergomi Suzuki-gyár gyártósoráról pénteken legördült az SX4 S-CROSS modellt, amely számos újdonságot felvonultató kompakt városi sport-szabadidőautó. (MTI)    
(logsped)
2013.09.07.

2013 február 25-én öt új Scania Touring távolsági autóbuszt állított forgalomba a Borsod Volán Zrt., többek között a kedvező kezdeti utazás-szolgáltatási és üzemeltetési tapasztalatok eredményeként további öt ugyanilyen járműt vásárolt.    
(logsped)
2013.09.05.

Bejelentették a rezsicsökkentés újabb lépcsőjét, melynek értelmében 11,1 százalékkal csökken a gáz, a villamos energia és a távfűtés ára a következő fűtési szezon előtt.(MNO)    
(logsped)
2013.09.05.

Győrben megnyitotta legújabb, sorrendben ötödik magyarországi telephelyét a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft.    
(logsped)
2013.09.04.

A külföldivel azonos szintre csökkentené a bankkártyák belföldi használata után felszámítható interchange díjakat a kormány - a szabály a pénzügyi felügyelet jegybankba olvasztásával kapcsolatos jogszabály-módosításokat tartalmazó törvényjavaslatba épül be. (MTI)    
(logsped)
2013.09.03.
2014-ben több ünnepnap úgy esik, hogy a karácsonyi hosszabb szünetet is beleszámítva öt hosszú hétvége lesz, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni. (MTI)    
(logsped)
2013.09.03.

Budapesten egységesek lesznek a tarifák és megszűnnek a kedvezmények: egy kilométerért, egységesen 280 forintot kell 2013 szeptember elsejétől fizetni. (M1 Híradó)    
(logsped)
2013.09.01.

2013 szeptember elsejétől a vásárlók könnyebben ki tudják majd választani a boltokban a magyar vagy a hazai termékeket. Lejár ugyanis a tavaly elfogadott magyar termékrendeletben megfogalmazott türelmi idő, így csak azt lehet magyar terméknek nevezni, ami 100 százalékban itthoni alapanyagot tartalmaz. (Kossuth Rádió)    
(logsped)
2013.09.01.

A magyar kajak-kenu válogatott a duisburgi világbajnokságon, minden versenyszámban érmet szerzett, a szombati döntőkben. A mérleg eddig: 5 arany-, 1 ezüst-, 4 bronzérem.    
(logsped)
2013.08.31.

2013 augusztus második feléig mintegy 25 ezer utasa volt a sármelléki repülőteret működtető Hévíz-Balaton Airport Kft.-nek, ez 25 százalékos növekedést jelent 2012 évhez képest.    
(logsped)
2013.08.29.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a gyártáshoz biztosított kedvezményes állami hitelen túl tárgyalásokat kezdeményezett az engedélyezett pénztárgép forgalmazókkal, annak érdekében, hogy az adóhatósággal online kapcsolatra képes pénztárgépek a lehető legalacsonyabb áron kerüljenek forgalomba.    
(logsped)
2013.08.27.

2013 augusztus 26-ától visszaáll a vonatok közlekedésében a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend. A hétfő elsősorban a balatoni vonatok tekintetében hoz változást.    
(logsped)
2013.08.25.

Az Index információi szerint a spanyol CAF járműgyártó cég ajánlatát találta a legjobbnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi villamostender lezárásakor. (MTI)    
(logsped)
2013.08.23.

Az Új Széchenyi Terv, valamint az államilag támogatott kedvezményes hitelprogramok összességében és egyenként is hozzájárultak ahhoz, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jobban teljesítsenek. (MTI)    
(logsped)
2013.08.21.

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth repülőtérről. (MTI)    
(logsped)
2013.08.18.

Magyarország a közúti és gyorsforgalmi utak, valamint a vasút fejlesztésére rendelkezésre álló hétéves európai uniós keret száz százalékát leköti 2013. december 31-ig - nyilatkozta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. (MTI)    
(logsped)
2013.08.15.
Ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok épül 550 millió forintos beruházással a debreceni repülőtéren, a projekt bokrétaavató ünnepségét hétfőn tartották. (MTI)    
(logsped)
2013.08.13.

2013. augusztus 6-án a Sugár Üzletközpontban, augusztus 8-án pedig a WestEnd City Center Bevásárlóközpontban nyitottak meg újabb SPAR élelmiszerüzletek.    
(logsped)
2013.08.12.

A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a hitelt akár 2-3 hét alatt folyósítja, forint alapon, alacsony, évi 4,9%-os kamatszinttel, akár 3 millió Ft maximális összegben. A hitel futamideje 1 év, mely akár több alkalommal meghosszabbítható.    
(logsped)
2013.08.09.

Több mint 2.000 kamion és 60.000 látogató gyűlt össze a hollandiai Assenben található TT Circuit Assen versenypályán július utolsó hétvégéjén a 2013-as Truckstar Fesztivál alkalmából. Az egymást követő hatodik évben ismét egy Scania kapta meg a "Hollandia legszebb kamionja" címet Európa legnagyobb kamionos eseményén.    
(logsped)
2013.08.08.

A Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletága, a DHL Global Forwarding a tegnap költözött be Budapest Airport Business Parkban található új telephelyére. A DHL mintegy 3000 m2 irodaterületet és 7800 négyzetméternyi raktárterületet vesz birtokba.    
(logsped)
2013.08.06.

Kétszázezer embert vonna be a közfoglalkoztatásba a kormány télen, százezren dolgoznának, ugyanennyien pedig tanulnának áprilisig Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint. (Híradó)    
(logsped)
2013.08.05.

Egy német logisztikai vállalat vette át Németország ezredik Scania Euro 6-os járművét, egy R 440-es típust.    
(logsped)
2013.07.31.

2014. március 31-től utasokat szállít a négyes metró Budapesten - jelentette be a főpolgármester hétfőn.Tarlós István a négyes metrón szervezett első, sajtónyilvános utazáson elmondta: a kivitelezési munkák a megfelelő ütemben zajlanak, az alagút, a pálya elkészült, beüzemelés előtt állnak a biztosítóberendezések, az áramellátási rendszer készen van. Jelenleg főként az állomások belső beépítésének utolsó lépései vannak folyamatban. (MTI)    
(logsped)
2013.07.30.

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. (MTI)   
(logsped)
2013.07.27.
InnoRail 2013 címmel nemzetközi konferenciát tartanak október 28-30. között Budapesten a vasúti közlekedés jövőjéről.   
(logsped)
2013.07.27.
Oroszország 450 milliárd rubelt (több mint 3000 milliárd forintot) fordít a transzszibériai vasútvonal felújítására és két másik nagy közlekedési projektre. (MTI)   
(logsped)
2013.07.27.
Átadják a dunai kompkikötőt Dunaremetén és a szlovákiai Bősön jövő pénteken, ekkor indítják el az első kompjáratot a két település között - közölte Tóth Péter lipóti polgármester a sajtótájékoztatón. (MTI)   
(logsped)
2013.07.21.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás.   
(logsped)
2013.07.12.
A hétfői nehézségek után kedden már rendben működött az e-útdíj-rendszer, és a határátkelőkön is folyamatos a forgalom. Erről az e-útdíj szakmai projektszóvivője a röszkei autópálya-határátkelőn kedden tartott sajtótájékoztatóján beszélt. (MTI)   
(logsped)
2013.07.03.

A Fehér Szalag Nagydíjért 2013. június 15-én. több száz hajó áll egyszerre rajthoz.    
(logsped)
2013.07.01.

Hétfőtől a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók használatarányos útdíjat (e-útdíjat) fizetnek a magyar gyorsforgalmi- valamint főutakon. (MTI)   
(logsped)
2013.07.01.
A kabinet egyetért a Budapestet délről elkerülő "V0" vasútvonal beruházás előkészítésének folytatásával, és elfogadja, hogy annak előkészítésére 2013-ban 1,5 milliárd forint szükséges - jelent meg a hétfői Magyar Közlönyben. (MTI)   
(logsped)
2013.06.27.
Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte pénteken Luxembourgban újságírókkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve. (MTI)   
(logsped)
2013.06.21.
Női K-2 200 méteren Európa-bajnok lett Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa.   
(logsped)
2013.06.16.
2013 június 30-a helyett 2013 szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését. (MTI)    
(logsped)
2013.06.12.

Az e-útdíj technikai elemeinek első kapuját építik a 49-es úton. (MTI)    
(logsped)
2013.06.11.

Az e-útdíj rendelettel érintett mintegy 200 ezer magyarországi jármű közül jelenleg mindössze 30 ezerben van nyomkövető eszköz - közölte a flottakövetéssel foglalkozó a Secret Control GPS Kft. saját adataiból számított becslése alapján csütörtökön az MTI-vel.    
(logsped)
2013.06.08.
Pénztárgépenként 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek 2013 december 15-ig az üzemeltetők gépeik Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való bekötéséhez - tartalmazza a nemzetgazdasági miniszternek a hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelete. (MTI)   
(logsped)
2013.06.05.
Csökken a légrugós kamionok gépjármű adója, a használatarányos útdíj (e-útdíj) 7,5 százaléka levonható lesz a helyi iparűzési adóból, és az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóeszközhitelhez jutnak a fuvarozók - erről írt alá megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és három fuvarozó szervezet képviselője hétfőn Budapesten. (MTI)   
(logsped)
2013.06.04.

Fennállásának 100 éves jubileumát ünnepelte 2013. június 1-jén a Főtaxi Zrt. A közlekedés- és várostörténeti évforduló alkalmából Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója és Kirschner Béla, a vállalatalapító unokája közösen leplezték le a Haltenberger Samu tiszteletére állított emléktáblát a Főtaxi székházánál.   
(logsped)
2013.06.03.

Üzemkész állapotban van a leendő debreceni 2-es villamospályán közlekedő, spanyol gyártmányú CAF-villamos prototípusa, és hamarosan megkezdheti a próbajáratokat - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtökön, az új villamoson tartott sajtótájékoztatón. (MTI)   
(logsped)
2013.05.31.

Bővíti magyarországi gyárát a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártó cég - jelentette be Szu Szung Hva, a vállalat globális vezérigazgatója szerdán Budapesten, miután az Országházban megbeszélést folytatott Orbán Viktorral. (MTI)   
(logsped)
2013.05.31.
Tojástartógyárat épít a Jász-Plasztik Kft. Nagyrédén 1,9 milliárd forintos beruházással, amelynek alapkövét csütörtökön helyezték el. (MTI)   
(logsped)
2013.05.31.
2013 január 1-jétől megváltoztak az illetéktörvény rendelkezései a termőföld vásárlásához kapcsolódó úgynevezett regisztrációs illetékmentességgel kapcsolatban. (DM)   
(logsped)
2013.05.30.

A Scania bármilyen személyszállítási igényre testre szabott buszokat kínál, ráadásul a buszközlekedés terén kifejlesztett megoldásai az üzemeltetőkkel történő szoros együttműködés eredményei.   
(logsped)
2013.05.29.

A Sólyom légitársaság vezérigazgatója a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kapott jelzés alapján arra számít, hogy a légitársaság október közepére megkapja az engedélyeket a tevékenység folytatásához, és így még az idén elindulhatnak a járatok. (MTI)    
(logsped)
2013.10.01.

A mindennapi megélhetést teheti könyebbé Magyarországon a jövő évi költségvetés – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn, (MTI)    
(logsped)
2013.09.30.

A Daimler AG másfél éve nyitotta meg gyárát Kecskeméten, ahol októbertől a nagyközönség előtt is megnyílnak az üzem kapui. (MTI)    
(logsped)
2013.09.30.

Keszthelyen már üzemel az állomási wifi.    
(logsped)
2013.09.28.

Compacto névre keresztelt új midibusz prototípusát gyártották le a Kapos Járműgyártó és Javító Zrt.-nél, Kaposváron. (MTI)    
(logsped)
2013.09.25.

Jegyet és bérletet is árusító ügyfélközpontot nyitott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Liszt Ferenc-repülőtéren, tájékoztatást adnak a közlekedési lehetőségekről, információs kiadványokat biztosítanak a Budapestre látogatóknak.(MTI)    
(logsped)
2013.09.23.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta és honlapján közzétette az online pénztárgépekre való átállással kapcsolatos tudnivalókat.(MTI)    
(logsped)
2013.09.20.

A FedEx Express bejelentette, hogy Magyarországon ezentúl belföldi expressz küldemények szállítását is felveszi kínálatába, nemzetközi expressz szolgáltatását kiegészítve.    
(logsped)
2013.09.19.

Drágul a személyautók éves autópályadíja 2014 januártól Szlovéniában, ahol a kisteherautókra új díjkategóriát is bevezetnek. (MTI)    
(logsped)
2013.09.18.

A debreceni repülőtér utasforgalma a kedd délelőtti törökországi charterjárattal lépte át idén a százezret, amely minden eddiginél több utast jelent. (MTI)    
(logsped)
2013.09.17.

10 százalékkal több gépjárműbaleset történik ősszel, mint az azt megelőző nyári időszakban, az átlagos kárérték 290 ezer forint, derül ki a CIG Pannónia kutatásából.    
(logsped)
2013.09.17.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), az utóbbi megszüntetésével. (MTI)    
(logsped)
2013.09.16.
Magyarország elfogadja az Európai Bizottság javaslatát az uniós támogatások öt százalékos korrekciójára tíz olyan operatív program esetében, amelyet a mérnökkamarai regisztráció és a magyar nyelvtudás követelménye érint. (MTI)    
(logsped)
2013.09.15.

2013. szeptember 07 - 08. között rendezte meg a Dragon Aktív Kft. a VII. Szegedi Sárkányhajó Fesztivált a város központjában a Tiszán.    
(logsped)
2013.09.12.

Szlovákiában 2013.09.30-án megszűnik a tranzit-ticketing rendszer, amely keretében értelmében a kijelölt tranzit határátkelőhelyeken ún. Időben korlátozott érvényű ticket-eket adnak ki, amelyek Szlovákia területén 4 kijelölt tranzit útvonal valamelyikére szólnak.    
(logsped)
2013.09.11.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a DHL-t választotta elektromos autóverseny-sorozatának, a Formula E bajnokságának logisztikai partnerévé.    
(logsped)
2013.09.11.

A Huawei bővíti a biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani. (MTI)    
(logsped)
2013.09.10.
Egy újabb szinten is lehetne államilag elismert nyelvvizsgát tenni a nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet-tervezet értelmében. (MTI)    
(logsped)
2013.09.10.
Összesen 171 milliárd forinttal növelik a költségvetés központi alrendszerének hiányát azok a módosítások, amelyeket az idei büdzséről szóló törvényhez nyújtott be a kormány. (MTI)    
(logsped)
2013.09.08.

Waberer's árbevétele az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 17,4 százalékkal növekedve meghaladta a 216 millió eurót.    
(logsped)
2013.09.06.

2013. szeptember 8-án a börgöndi repülőnapra látogathatnak el az érdeklődők.    
(logsped)
2013.09.04.

250 milliárd forint uniós forrás kiosztásáról született döntés, erről még ezen a héten értesítést is kapnak a pályázók - mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. (MTI)    
(logsped)
2013.09.03.

A parádés londoni szereplést is túlszárnyalta a gyorsasági kajak-kenu válogatott a duisburgi világbajnokságon. A női kajaknégyes vasárnapi győzelmével 4 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel zárt a magyar csapat az olimpiai versenyszámokban.    
(logsped)
2013.09.02.

Az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében biztosított több mint 430 millió forintos támogatással, összesen 513 millió forintból újult meg az Egererdő Zrt. szilvásváradi erdei vasútja. (MTI)    
(logsped)
2013.09.01.

Az átadásra 2013. augusztus 31-én, szombaton a délutáni órákban, várhatóan 14 és 15 óra között kerül sor. Ezzel az 51. sz. főút és az M5-ös autópálya közötti szakasszal bővül az M0 autóút déli szektora, ezért az arra közlekedőknek forgalmi rend változásokra kell számítaniuk.    
(logsped)
2013.08.30.

Kilencliteres Scania motor dolgozik egy észak-ausztrál cukorgyár mozdonyában, amely egyszerre 1000 tonnányi rakományt mozgat.    
(logsped)
2013.08.28.

Lezárult a debreceni intermodális közösségi közlekedési központ tervpályázata, a győztes anyag szerint 17 milliárd forintból valósulhat meg a vasútállomást és az autóbusz pályaudvart is magába foglaló komplexum. (MTI)    
(logsped)
2013.08.26.

Két újabb online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már hat engedélyezett gép közül válogathatnak. (NGM)    
(logsped)
2013.08.24.

2013. november 27-28-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a TRANSLOG Connect Congress, a logisztikai, szállítmányozási és ellátási lánc menedzsment iparág egyik legnevesebb és legvártabb eseménye.    
(logsped)
2013.08.22.

Harmadjára módosul az online pénztárgépek bevezetésének határideje, immár 2013 december 31. az a határidő, ami után minden kereskedőnek az adóhatósághoz online kapcsolattal bekötött pénztárgéppel kell rendelkeznie - írja a Népszabadság.    
(logsped)
2013.08.20.

A IX. Nemzetközi Dél-alföldi Continental Oldtimer Fesztivált Szegeden rendezték meg.    
(logsped)
2013.08.16.

Esett az online pénztárgépek ára az elmúlt napokban az elegendő számú megrendelésnek köszönhetően, az árcsökkenést követően egy pénztárgép ára 140 ezer forint körül van, így az átállás is kevesebbe kerül a kereskedőknek - írja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdai közleményében. (MTI)    
(logsped)
2013.08.14.

Augusztus 18-án, vasárnap koradélután érkezik meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Termináljára a Sólyom Hungarian Airways első, Boeing 737-500-as repülőgépe.    
(logsped)
2013.08.13.

Ha próbaképpen is, s csak egyetlen vonalon, de megvalósul a sokak által javasolt, Budapesten belüli vasúti személyszállítás - írja a Magyar Nemzet.    
(logsped)
2013.08.10.
Egy súlyos baleset következtében megrongálódott az Állami Autópálya Zrt. kezelésében lévő Kőröshegyi völgyhíd burkolata, az elválasztó sáv felöli szegélye és korlátja is, emiatt a belső forgalmi sávot ideiglenesen zárva kell tartani. A helyreállítási munkálatok elkezdődtek.    
(logsped)
2013.08.09.

2013. augusztus 8. Pénteken reggel 8 órától ismét fogad látogatókat a Budapest Airport kilátóterasza a 2A Terminál tetején. A kisebb átalakításon és felújításon átesett kilátóterasz nyílt hétvégével indul újra, péntektől vasárnapig reggel 8-tól este 8-ig ingyenesen látogatható.    
(logsped)
2013.08.08.

Negyvenhét jegykiadó automata telepítése fejeződött be a Budapest és Szolnok közötti vasútvonalakon, a beüzemelés folyamatosan halad.    
(logsped)
2013.08.07.

Újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már négy engedélyezett gép közül választhatnak - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-t.    
(logsped)
2013.08.07.

A Scania leszállította az első, már az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normának megfelelő gázüzemű tehergépjárművét.    
(logsped)
2013.08.05.

2013. augusztus 10-én nyílnak meg ismét a kőbányai barlangrendszer kapui, hogy a nem mindennapi helyszín otthont adjon a MOFÉM Underworld Kupának.    
(logsped)
2013.08.03.

2013 augusztus elsejétől változnak a távolléti díj számítási szabályai, így csütörtöktől a fizetés szempontjából mindegy lesz, hogy a dolgozó melyik hónapban vesz ki szabadságot. Emelkedik továbbá a tranzakciós illeték mértéke is és a céges előfizetéseknél a telefonadó. (Híradó)    
(logsped)
2013.08.01.

2013. júliusban nyitotta meg kapuit az első budapesti SPAR partner üzlet Erzsébetváros egyik legpatinásabb utcájában, a Király utca 35-37. szám alatt.   
(logsped)
2013.07.29.

Az a műszaki vizsgaállomás, amely közúti közlekedésre alkalmatlan gépjárművet alkalmasnak minősít, járművenként 500 ezer forintos bírságot köteles fizetni. Az ezt tartalmazó kormányrendelet 2013 augusztus 1-én lép hatályba. (MTI)    
(logsped)
2013.07.29.

Tovább növeli az üzemterületét a Lufthansa Technik Budapest, miután újabb 2000 négyzetméteres raktárhelyiséget vett bérbe a Budapest Airporttól.  
(logsped)
2013.07.23.

Ingyenes, hiteles, kényelmes - ezek a legfőbb jellemzői a munkaügyi szervezet új álláskeresési szolgáltatásának. A Virtuális Munkaerőpiac Portál (VMP) elnevezésű online álláskeresési portál fő célja, hogy a munkáltatók és a munkavállalók minél könnyebben, minél egyszerűbben egymásra találjanak.    
(logsped)
2013.07.18.
Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne. (MNO)    
(logsped)
2013.07.08.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. zárt tenderén, egyetlen ajánlattevőként, az OTP Bank nyerte el az e-útdíj online bankkártyás fizetéshez szükséges banki szolgáltatás végzését. A június 10-én született döntés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (MTI)    
(logsped)
2013.07.04.
Nem kell e-útdíjat fizetniük a gazdáknak a betakarítási időszakban. (Hír TV)    
(logsped)
2013.07.03.
2013 július 1-jétől új szabályok védik a tisztességes építőipari cégeket a fizetésképtelenséghez vezető lánctartozásoktól - közölte a Fidesz-frakció az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.    
(logsped)
2013.07.01.
2013 július elsejétől három százalékkal olcsóbban vásárolhatnak online, bankkártyával vagy a mobiltelefonos egyenleg terhére menetjegyet a vonaton utazók, ha az otthoni nyomtatás vagy digitális bemutatás lehetőségét választják.    
(logsped)
2013.06.30.

2013. június 5-9. között 14. alkalommal rendezték meg a Harley-Davidson Fesztivál 2013. nemzetközi motoros találkozót Alsóörsön. A Harley-Davidson Fesztivál motorosainak junius 8-i felvonulását az idén is több tízezer ember nézte végig.   
(logsped)
2013.06.22.

A hazai logisztikai szakma útdíj-mentességet javasol az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 kilométeres körzetére.    
(logsped)
2013.06.20.
A kormány hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az idei költségvetést és az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvényeket módosító törvényjavaslatait. (MTI)    
(logsped)
2013.06.17.
2013 július 15-től, szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok. Csökkenő menetidő, KÉK HULLÁM, TEKERGŐ, KATICA, JUBILEUMI vonat, Aranyhíd Expressz, Ezüstpart Expressz, Bagolyvonat, Balaton Mix, Balatonfenyvesi kisvasút és kerékpáros túrajegy.    
(logsped)
2013.06.13.
2013 július első napjától 2383 forint lesz a minimális építőipari rezsióradíj, amely szakmai konszenzussal született - közölte az Építési Vállalkozók Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.    
(logsped)
2013.06.11.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a saját honlapján közzétette az egyéni nyugdíjszámlák megteremtését célzó projekt leírását, amelyet az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében, 1,3 milliárd forint uniós támogatásból finanszírozna. (MTI)    
(logsped)
2013.06.11.
Könnyebb lesz a magyar-horvát határátkelőkön az átlépés 2013 július 1-jétől, Horvátország európai uniós csatlakozásától, amikortól megszűnik a vámellenőrzés, csupán az úti okmányok vizsgálata marad meg. (MTI)    
(logsped)
2013.06.07.

További 600 Schmitz Cargobull pótkocsi vásárlásáról állapodott meg a Waberer's International Zrt. az Unió piacvezető járműgyártójával.   
(logsped)
2013.06.06.

A nemzeti fejlesztési miniszter a pénteki Magyar Közlönyben közzé tette a használatarányos útdíj - e-útdíj - tarifáját, valamint azoknak az utaknak a jegyzékét, amelyek július 1-től használatarányosan lesznek fizetősek a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű, tehergépkocsik számára. Ugyancsak rendeletben szabályozták a nemfizetés szankcióit. (MTI)   
(logsped)
2013.06.02.

Magyarország mellett Lengyelország és Szlovákia közreműködésével a HungaroControl kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában tesztelik a közép-európai régió légi útvonalainak lehetséges fejlesztési irányait.   
(logsped)
2013.06.01.

Ettől a héttől kezdve már a 2B terminálról induló utasok is igénybe vehetik az egyszerűsített beszállókapukat (angolul: Basic Boarding Gates vagy BBG) a budapesti repülőtéren. A 2A Terminál előtti beton előtéren már több mint egy hete működik az új rendszer, amely megvédi az utasokat az időjárás viszontagságaitól.   
(logsped)
2013.05.31.

A hamarosan véglegessé váló, kormányhatározatban megrendelt Középtávú Logisztikai Stratégia (KLS) szerint átfogó cél, hogy Magyarországon a nemzetgazdasági súlyának megfelelően növekedjen a logisztikai ágazat hozzájárulása a vállalati és nemzetgazdasági versenyképességhez. A pénzügyi számítások alapján a stratégia megvalósításának éves költsége a 2014-2020-as periódusban mintegy 12 milliárd forint lesz évente. (MTI)   
(logsped)
2013.05.28.
A parlament döntése alapján a jövőben bármikor igényelhető lesz az árfolyamrögzítés, amelyet a nagycsaládosok húszmillió forintnál nagyobb összegű devizahitel esetén is kérelmezhetnek. (MTI)   
(logsped)
2013.05.28.
2014 júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket. Ez az állampolgári ügyintézést és az anyakönyvvezetők munkáját is egyszerűsíti. (MTI)   
(logsped)
2013.05.28.

A kormány várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak - jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szombati budapesti fórumán. (MTI)   
(logsped)
2013.05.26.

A használatarányos útdíj megfizetésére kötelezett fuvarozók 2013 június közepétől regisztrálhatják járművüket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) honlapján. Az e-útdíjat 2013 július 1-től háromféleképpen lehet megfizetni. (MTI)   
(logsped)
2013.05.25.

Németországban hamarosan megkezdi működését a Német Posta és a legnagyobb német autósklub, az ADAC által közösen létrehozott távolsági járatokat üzemeltető vállalkozás, az ADAC Postbus. A Scania 63 buszt szállít újonnan induló német távolsági járatokhoz.   
(logsped)
2013.05.23.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa törvény) 169. § d) pontja értelmében bizonyos esetekben – de nem mindig – a befogadó neve és címe mellett a számlán a számlabefogadó adószámát is szerepeltetni kell. (NAV)   
(logsped)
2013.05.17.

2013 május 15-étől megváltozik a vasúti pótdíj mértéke - részletek a kedvezményezettek köréről és a pontos díjszabásról. (MTI)   
(logsped)
2013.05.15.

A lett Air Baltic légitársaság Rigából érkező járata landolt szombat este a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol öt év után - a német és orosz charterek mellett - ez az első menetrend szerinti járat. (MTI)   
(logsped)
2013.05.05.

A közösségi közlekedési rendszer korszerűsítésével összefüggésben a menetrendben meghirdetett feláras vonatok száma 2013. május 15-étől növekszik. E vonatok használatához a MÁV-START Zrt. rugalmasan felhasználható, a jelenleg ismert IC- pót- és helyjegynél olcsóbb, új, gyorsvonati pótjegy elnevezésű felárat vezet be.   
(logsped)
2013.05.03.

A hálózattal kapcsolatos adatok bizonyítják, hogy a gyűjtőszállítmányozás küldeményszáma folyamatosan növekvő tendenciát mutat.   
(logsped)
2013.04.30.

Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is 2013 július 1-jével. (MTI)   
(logsped)
2013.04.29.

Különlegesen átalakított Scania tehergépkocsik segítik az ausztrál tűzoltók munkáját nem csak a tüzek eloltásában, de az áradások elleni védekezésben is.   
(logsped)
2013.04.26.

Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 2013 április 19-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI kérdésére.   
(logsped)
2013.04.25.

A Terex Construction a Scania 16 literes V8-as ipari motorjait választotta TR60 típusú nehézdömperjeibe.   
(logsped)
2013.04.24.

Idén 10 ezer, jövőre újabb 15 ezer devizahiteles család kaphat segítséget az Országgyűlés hétfői döntése után. (MTI)   
(logsped)
2013.04.23.

A SPAR Magyarország Kft. franchise-hálózata további üzlettel bővült. 2013. április 18-án Ercsiben megnyitott a cégcsoport harmadik partner egysége, SPAR Partner Sáska néven.   
(logsped)
2013.04.21.

Kolumbiában a Scania 81 darab billencset és a hozzájuk kapcsolódó szerviz-szolgáltatásokat értékesített. A járműveket a Hidroituango építési konzorcium vásárolta meg.   
(logsped)
2013.04.17.

A SPAR Magyarország Kft. 2012-ben az előző évhez viszonyítva 8%-kal növelte forgalmát, öt új szupermarketet nyitott, s magán kiskereskedőkkel kialakított partneri együttműködés bázisán megkezdte a franchise rendszer kiépítését.   
(logsped)
2013.04.15.

A Generali Biztosító nyerte az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításra kiírt állami pályázatot, így 2013-ban hozzávetőlegesen 1,6 millió gyermeknek nyújt szolgáltatást - közölte a biztosító csütörtökön az MTI-vel.   
(logsped)
2013.04.11.
Elindulnak az egyéni számlák az állami nyugdíjrendszerben. A parlamentben hétfőn elfogadott törvény szerint a számlákra az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül és még idén jóváírják a korábbi magánnyugdíj-pénztári befizetéseket is. (MTI)   
(logsped)
2013.04.10.
A növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére három intézkedésből álló növekedési hitelprogram indításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa - jelentette be a testület eseti, csütörtöki ülését követően Matolcsy György jegybankelnök. (MTI)   
(logsped)
2013.04.05.
Egy acélszerkezetet gyártó és egy medencefedéssel foglalkozó cég kezdi meg működését néhány hónap múlva a Bátonyterenye Ipari Pparkban. (MTI)   
(logsped)
2013.04.03.
Az idén lejár a korábban kiadott Európai Egészségbiztosítási Kártyák (EU-Kártyák) érvényessége - hívta fel a figyelmet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.   
(logsped)
2013.03.29.

A System Alliance Europe mostantól kiszámolja a hálózatán belül szállított valamennyi küldemény CO2-kibocsátását. A napi szinten aktualizált értékek megtekinthetők a CargoTrack-ben, a System Alliance Europe küldeménykövető rendszerében.   
(logsped)
2013.03.27.

2013 április 14-én charter légijáratokat indít két utazási iroda Moszkvából Sármellékre, ahonnan Hévízre és környékére szállítják az utazókat - jelentették be a Moszkvai Magyar Kulturális Központban tartott tájékoztatón. (MTI)   
(logsped)
2013.03.25.

1913. június 1-jén indult el a motoros autótaxi szolgáltatás Budapesten. A Főtaxi jogelődje saját gyártású autóival Magyarországon elsőként, Európában hetedikként nyújtott személyfuvarozási szolgáltatást.   
(logsped)
2013.03.21.

A megtett úttal arányos díj fizetését a rendőrség ellenőrzi. Amennyiben a rendszer kiépítése meghaladja a költségvetésben tervezett összeget, átcsoportosítással, vagy az idei büdzsé módosításával oldható meg a finanszírozás - jelent meg az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben. (MTI)   
(logsped)
2013.05.30.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 százalékkal, 750 milliárd forintra emelte meg a júniusban induló növekedési hitelprogram első két pillérének keretösszegét - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök szerdai sajtótájékoztatóján. (MTI)   
(logsped)
2013.05.30.
A Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság - derül ki a brüsszeli testület által a pénzügyminiszterek tanácsa számára megfogalmazott ajánlásból, amelyet szerdán tett közzé az Európai Bizottság. (MTI)   
(logsped)
2013.05.30.

15 magyarországi vasútvonalon 15 százalékkal csökkenti a MÁV a jegyárakat 213 június elsejétől. Ha jók lesznek a tapasztalatok, akkor tovább vizsgálják, mely vonalakon lehet még kedvezményes árakat bevezetni. (MTI)   
(logsped)
2013.05.29.

A tésztagyár csomagolókapacitásának növelését, valamint az alapanyagok és a késztermékek raktárának automatikus összeköttetését valósítja meg egy 330 millió forintos beruházással a Gyermelyi Logisztikai Kft. - mondta el a Gyermelyi Zrt. marketing igazgató-helyettese kedden az MTI-nek.   
(logsped)
2013.05.29.

Elfogadta a parlament hétfőn a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon 2013 július elseje után. (MTI)   
(logsped)
2013.05.28.

A TimoCom ügyfelek, akik elmentek a debreceni Hotel Divinus szállodába, az európai piacvezető fuvar- és raktérbörze szolgáltató második partnertalálkozójára, számos új szakmai ismerettel lehettek gazdagabbak.   
(logsped)
2013.05.27.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren épülő trimodális logisztikai központ vasúti árufuvarozási támogatásáról és vasút-logisztikai kiszolgálásáról Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo és Herdon István, a Xanga Csoport képviselője.   
(logsped)
2013.05.27.

Elkészült az új Flirt-vonatok látványterve, az új szerelvények 2014-ben és 2015-ben fokozatosan érkeznek a vasúttársasághoz.   
(logsped)
2013.05.22.

Az 1912-ben úttörőnek számító DLa Special járműtől a jelenleg használt népszerű P-szériáig, a Scania hosszú történelemmel rendelkezik a tűzoltó és műszaki mentőcsapatok számára gyártott megbízható járművek terén.   
(logsped)
2013.05.18.

2013 május 11-én. négy arany-, négy ezüst- és két bronzéremet nyert a magyar csapat a szegedi Világkupán. A videón láthatók a május 10-i elődöntők, a május 11-i döntők és az eredményhirdetések.   
(logsped)
2013.05.14.

Bemutatta a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. a szolnoki, vasúti járműgyártás első két IC+ kocsiját, az egyiket 90 százalékos, a másikat 60 százalékos készültségi állapotában.   
(logsped)
2013.05.09.

Árammal és napelemmel működő motorvonatot helyeztek üzembe Királyrét és Kismaros között, a Királyréti Erdei Vasút 120. születésnapján. (MTI)   
(logsped)
2013.05.05.

Scania Streamline a neve a Scania G- és R-szériás kis üzemanyag-fogyasztásra optimalizált, hosszú távú fuvarozásra tervezett tehergépkocsijainak, amelyek kialakítása és légterelő-készlete alacsony légellenállást eredményez.   
(logsped)
2013.05.02.

2013 májustól a gyermekek védelmében több ponton is módosul a KRESZ - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.   
(logsped)
2013.05.02.

A Waberer’s International Zrt. átvette Magyarország első és Európában is az elsők között leszállított Euro 6-os motorral szerelt DAF vontatóját.   
(logsped)
2013.04.29.

A Gebrüder Weiss Jenečben hivatalosan is üzembe helyezte 10.000 négyzetméteres, veszélyes áruk raktározására is alkalmas átrakó és logisztikai bázis.  
(logsped)
2013.04.24.

Már csak két és fél hét és elrajtol Szegeden a 2013-as Gyorsasági Kajak-Kenu Világkupa-sorozat. A Maty-éri első felvonásra közel 50 nemzet, több mint 800 versenyzője nevezett be.   
(logsped)
2013.04.23.

Zebra Technologies Corporation az új QLn420 címkenyomtatót kifejezetten az egyszerű kezelhetőség és a legkülönbözőbb rendszerekhez történő gyors csatlakoztatás jellemzi, amit elsősorban a szállítás, a raktározás és a logisztika területén működő cégek tudnak majd kihasználni.   
(logsped)
2013.04.23.

A kormány elküldte hétfőn az Európai Bizottságnak idei, aktualizált konvergenciajelentését: a kormány azzal számol, hogy az idén újraindul a növekedés, 3 százalék alatt marad a GDP-arányos hiány és ehhez nincs szükség újabb intézkedésekre. (MTI)   
(logsped)
2013.03.17.
Új szerelőcsarnokkal bővítik a szolgáltatóközpontot, kiépítik az informatikai hálózatot, a közterületeken modernizálják és bővítik a közműveket új utakat aszfaltoznak majd. (MTI)   
(logsped)
2013.03.16.

Egy Dél-Ausztráliában működő vállalkozás esetében két Scania tehergépkocsinak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy az egyszerű faforgács-szállítmányok jövedelmező zöld-hulladék szállítássá minősüljenek át.   
(logsped)
2013.04.12.

2013. április 7-től több ponton változik az idei vasúti menetrend, a változások csaknem húsz vasútvonalat érintenek.   
(logsped)
2013.03.05.
A magyar légiforgalmi szolgálat MergeStrip elnevezéssel olyan egyedülállóan új légi navigációt segítő módszert fejleszt, amellyel hatékonyabbá válik a légiforgalmi irányítás.   
(logsped)
2013.03.04.
A MÁV-csoportnál folyamatban van a vasúti pályaműködtetési tevékenység és személyszállítási terület egymástól független szervezeti keretek között való működésének kialakítása - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.   
(logsped)
2013.04.02.

Nemrég ünnepélyes keretek között tíz új szerelvényt vett át a Spar Magyarország Kft. a Scania Hungária Kft. biatorbágyi központjában.   
(logsped)
2013.03.28.

A DHL Freight a 2013-as Elle Fashion Show hivatalos logisztikai partnereként három híres francia divattervező ruhakölteményeit hozta el a magyarországi rendezvényre.   
(logsped)
2013.03.26.

2013. március 21-től SPAR szupermarketként üzemel a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban lévő élelmiszer áruház.   
(logsped)
2013.03.22.

A 2012-es üzleti évben a GW valamennyi üzleti területén pozitív tendencia volt jellemző. A foglalkoztatottak száma 13 százalékkal 5250 főre nőtt.   
(logsped)
2013.03.19.

A Scania és a Siemens újonnan létrejött együttműködése egyben azt is jelenti, hogy Svédország lehet a világ első olyan országa, ahol az elektromosan hajtott teherautókat és villamosított utakat napi gyakorlatban használják.   
(logsped)
2013.03.12.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. egy gyorsforgalmi-, hat közút- és egy vasútfejlesztési projekt kivitelezésére szóló közbeszerzési eljárás kiírását hirdeti meg tavasszal, az összesen 150 milliárd forint értékű beruházások kivitelezése még idén megkezdődhet - közölte a társaság az MTI-vel.   
(logsped)
2013.03.11.

Stratégiai megállapodást köt a kormány a Waberer's International Zrt.-vel, a kormány erre vonatkozó határozata a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. (MTI)   
(logsped)
2013.03.07.

Felére csökkent a csepeli Szabadkikötő közúti megközelítésének ideje, biztonságosabbá és gördülékenyebbé vált a raktár és logisztikai központ konténer és teherforgalma az újonnan megépült Corvin csomópont és a csepeli gerincút első szakaszának átadásával.   
(logsped)
2013.03.05.

Ünnepélyes keretek között öt új Scania Touring távolsági autóbuszt adott át a Scania Hungária Kft. a Borsod Volánnak a vállalat tiszaújvárosi telephelyén.   
(logsped)
2013.03.01.

Budapesten felavatták Magyarország új légiforgalmi irányító központját. A csúcstechnológiával felszerelt új légi navigációs központ Európa egyik legkorszerűbb irányító központja.   
(logsped)
2013.02.27.

Újabb határátkelők megnyitásáról, a Budapest-Belgrád-vasútvonal felújításáról tárgyalt pénteken Belgrádban Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. (MTI)   
(logsped)
2013.02.24.
A KSH adatai szerint 2012-ben Magyarországon mind a vendégek mind a vendég-éjszakák száma növekedett az előző évhez képest, előbbi 3,6, utóbbi 4,8 százalékkal, ezzel új csúcsot érve el.   
(logsped)
2013.02.23.

Az Alstom Transport megszerezte a 4-es metróvonalra gyártott új metrószerelvények típusengedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.   
(logsped)
2013.02.19.

Megjelent a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendelete a pénztárgépek és taxaméterek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek és taxaméterek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról, illetve az ez alóli mentességről. (MTI)   
(logsped)
2013.02.18.
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a használatarányos útdíj tervezett bevezetését figyelembe véve elemezte és értékelte a magyarországi intermodális szállítás helyzetét, és versenyképességének javítására megoldási javaslatot dolgozott ki.   
(logsped)
2013.02.16.
Stratégiai buszpiaci együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten a svéd Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding. (MTI)   
(logsped)
2013.02.13.

Az ÁAK tovább bővítette az úthasználati jogosultság, azaz az e-matrica ellenőrzésének módszerét: a kamerás ellenőrzés mellett már ún. mobil csoportokkal is vizsgálja az autópálya e-matrica meglétét.   
(logsped)
2013.02.11.

A Scania az oroszországi haszongépjármű gyártóval, a GAZ Csoporttal együtt 709 darab busz leszállítására kapott megrendelést a moszkvai régió legnagyobb közösségi közlekedési vállalatától.   
(logsped)
2013.02.06.

Az ország leghátrányosabb 47 térségében 903 település tartozik a szabad vállalkozási zónákhoz és a kedvezményeket 2013 február 1-jétől már igénybe lehet venni- jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. (MTI)   
(logsped)
2013.02.01.

Szeged 2013 május második hétvégéjén várja a világ legjobb kajakosait és kenusait a sprint világkupán.   
(logsped)
2013.01.30.

Utasszám-rekorddal és nullszaldó körüli gazdálkodással zárta a 2012 évét a Győr-Pér repülőtér - közölte az MTI érdeklődésére kedden a légikikötőt működtető társaság ügyvezető igazgatója.  
(logsped)
2013.01.30.
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer’s Logisztika Kft. és a Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját.  
(logsped)
2013.01.28.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozata alapján hat biztosító január 18-tól nem fogadhat be - a meghirdetett tarifája alapján - kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) ajánlatot - az információ a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján jelent meg. (MTI)  
(logsped)
2013.01.22.

A System Alliance Europe gyűjtőszállítmányozói hálózat legújabb partnere a Gebrüder Weiss Szerbia. gyűjtőszállítmányozói hálózat legújabb partnere a Gebrüder Weiss Szerbia.   
(logsped)
2013.01.18.

Hivatalosan is elfogadta az Európai Bizottság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kérelmét, eszerint egyes pályázatok esetében a felmerülő közvetett költségeket a jövőben az elszámolás során nem kell külön-külön számlával igazolni. Közölte az NFÜ hétfőn az MTI-vel.  
(logsped)
2013.01.14.

Leszállt a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a lengyel LOT légitársaság legújabb gépe, az alig pár hete forgalomba állított Boeing 787-800-as Dreamliner szombaton. (MTI)   
(logsped)
2013.01.13.

A Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) értékesítési keretét az eddigi 600 millió euróról 2013. január 11-i hatállyal 1,0 milliárd euróra emelte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (MTI)  
(logsped)
2013.01.12.
Veszélyes áru szállításnál - megfelelő riasztó berendezések alkalmazásával - a környezeti katasztrófák, sok esetben megelőzhetők.  
(logsped)
2013.01.10.
Személyautónál marad minden a régiben, robogóra viszont csak 16, nagyteherautóra 21, buszra és nagymotorra pedig csak 24 éves kortól adnak majd engedélyt. (MR1)  
(logsped)
2013.01.09.
A Wizz Air diszkont légitársaság 2012-ben több mint 12 millió utast szállított, 12 százalékkal többet, mint a megelőző évben - közölte a légitársaság kedden. (MTI)  
(logsped)
2013.01.08.
Több mint négymilliárd forintért 25 hibrid autóbuszt vásárol Kecskemét önkormányzata. Az ajánlattételi felhívás a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (DM)  
(logsped)
2013.01.06.
Új termelőcsarnokot épít a balatonfüredi Termelés-Logistic-Centrum Kft. A 1,1 milliárd forintos beruházással hatvan új munkahelyet hoznak létre - tájékoztatta a cég az MTI-t.   
(logsped)
2013.01.04.
A kormány hét rendeletbe foglalta a 2013 január elsején hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási szabályait, a szintén az év első napjától hatályos rendeletek a tavalyi utolsó Magyar Közlönyben jelentek meg. (MTI)   
(logsped)
2013.01.03.
A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a vasúti személykocsipark korszerűsítési folyamatában kiemelkedően fontos állomásnak tekinti a MÁV-START Zrt. 42 db és a GYSEV Zrt. 6 db korszerű Flirt motorvonatra vonatkozó beszerzését.   
(logsped)
2013.03.20.
Az ellátási láncokat vizsgálja öt különböző területen, informatikai megoldások segítségével a SCM 2009 Ellátási Lánc Monitorozó Kft. új szoftverfejlesztése, amelyet Szegeden mutattak be. (MTI)   
(logsped)
2013.03.18.

A DHL irodai- és raktárlétesítménye várhatóan nyár elejére készül el, jelenleg már az épület vasbeton födémszerkezete épül. A végeredmény egy közel 8000 négyzetméteres raktár- és egy 3000 négyzetméteres irodaterületű épület lesz.   
(logsped)
2013.03.13.

Egy holland logisztikai vállalat négy folyékony gázzal működő tehergépkocsit üzemeltet a Benelux országokban történő áruszállításra.   
(logsped)
2013.03.06.

A Stadler Bussnang AG nyerte a MÁV-START és a GYSEV közös motorvonattenderét, és szállíthatja a FLIRT-járműveket. (MTI)   
(logsped)
2013.03.04.

Adójogi salátatörvény-javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek a leköszönő nemzetgazdasági miniszter. (MTI)   
(logsped)
2013.03.03.

A DHL Flexitank az ISO tartálykonténerekben, IBC tartályokban és hordókban történő szállításnál költséghatékonyabb, akár 31%-kal nagyobb szállítási kapacitást és környezetbarát megoldást garantál.   
(logsped)
2013.02.28.

Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű épül a teherszállítás gyorsítására. A Tatabánya és a Cegléd közötti szakasz 2017 tavaszára készülhet el - jelentette be a külgazdasági államtitkár. (HírTV)   
(logsped)
2013.02.28.
Felhatalmazást kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től a MÁV Zrt. a mintegy 10 milliárd forint értékű állomásfejlesztési és ügyfélszolgálati projekt támogatási szerződésének aláírására - tájékoztatta az MNV szerdán az MTI-t.   
(logsped)
2013.02.28.
A 2014 év március 15-étől hatályba léphet az új polgári törvénykönyv (Ptk.), miután kedden Áder János köztársasági elnök aláírásával megjelent a Magyar Közlönyben az Országgyűlés idei első ülésén elfogadott kódex. (MTI)   
(logsped)
2013.02.26.
Hárommilliárd forintos fejlesztéssel légi, vasúti és közúti csomópontot építenek ki a debreceni repülőtéren. (MNO)   
(logsped)
2013.02.25.

A moszkvai városi hatóságok úgy tervezik, hogy még 2020 előtt befejezik a mintegy 150 kilométernyi új metróvonal építését. Az építkezésben Scania billencsek is besegítenek.   
(logsped)
2013.02.23.

A Polgári Légiforgalmi Szolgáltatók Szervezete (CANSO) és a Légiforgalmi Irányítók Szövetsége (ATCA) Európa egyik legnagyobb éves szakmai kiállítással és fórummal egybekötött nemzetközi konferenciáját rendezett 2013. februárban Spanyolországban.   
(logsped)
2013.02.17.

2013 június 5-ig az e-útdíj (ED) rendszer tesztüzeme, július 1-ig pedig a teljes, díjszedési és ellenőrzési funkciókkal is működő rendszer elindul a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelentek szerint. (MTI)   
(logsped)
2013.02.15.
A Wizz Air diszkont légitársaság április 26-tól hetente két alkalommal közlekedik Debrecen és Dortmund között - erősítette meg az MTI információját Daniel de Carvalho, a cég kommunikációs vezetője.   
(logsped)
2013.02.14.
Az Opel - 130 millió eurós beruházással -1600 négyzetméterrel bővíti a szentgotthárdi termelő üzem területét. (MTI)   
(logsped)
2013.02.12.
Az új budapesti metrószerelvények rendszereit egy 12 komponensből álló szoftverrendszer működteti. A 12 számítógépes program közül egy, a vezető és az utasok közötti kommunikációs rendszert irányító szoftver okoz hibát.   
(logsped)
2013.02.07.
A HungaroControl és a magyar légiforgalmi irányítás fennmaradása és önállósága a tétje az egységes európai légtér kialakítását célzó integrációs folyamatnak Szepessy Kornél szerint. (MTI)   
(logsped)
2013.02.05.
Még ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways (Magyar Légiutak a Világra - MLV Zrt.) - közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az azutazo.hu portál pénteken. (MTI)   
(logsped)
2013.01.28.
Harminchárom járás tartozik majd az úgynevezett szabad vállalkozási zónákhoz - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón. (MTI)   
(logsped)
2013.01.24.
Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert - jelentette be a kabinet döntését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban. (MTI)   
(logsped)
2013.01.23.

Átadták az M3 autópálya Nyíregyháza és Vaja közötti új szakaszát, amely a 403. sz. főúttól a 49. sz. főútig tart. A legújabb hazai autópálya szakasz díjköteles, az út üzemeltetését az Állami Autópálya Kezelő Zrt. végzi.   
(logsped)
2013.01.20.

2013 februárban végezhet az Alstom a 4-es metróvonalra szánt automata szerelvény tesztelésével, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elkezdheti vizsgálni az eredményeket, majd dönthet a típusengedély kiadásáról. (MTI)   
(logsped)
2013.01.16.

Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. 2012 január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon. (MTI)   
(logsped)
2013.01.08.
A Vértes Volán 108 autóbuszra szerelt nyomkövető és egy nagy teljesítményű számítógép segítségével valós idejű utastájékoztató rendszert épít ki Tata, Tatabánya és a két kistérség további 16 településén - mondta el a társaság vezérigazgatója az MTI-nek.   
(logsped)
2013.01.07.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkezdte a Futár (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) tesztelését, a járművekre nyár elejéig szerelik fel a szükséges berendezéseket.   
(logsped)
2013.01.04.
2013 januártól emelkedik a havonta igényelhető Erzsébet-utalvány mértéke. A munkaadók az eddigi havi 5 ezer helyett már 8 ezer forint értékben is adhatják dolgozóiknak.   
(logsped)
2013.01.03.
2013-ban az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk, ezenkívül a húsvét és a pünkösd egy-egy napja is hétfőre esik, így tíz nap pluszszabadságot nyernek a munkavállalók.   
(logsped)
2013.01.02.
2013 január 1-től növekednek a postai díjak.   
(logsped)
2013.01.02.