Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Google


Archívum 2012

Közbeszerzési eljárást írt ki a NISZ Zrt. a GSM-R rendszer megvalósítására 935 kilométernyi vasúti vonalszakaszon. A vasúti vezeték nélküli kommunikációs hálózat, lehetővé teszi a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikációt, valamint a hangalapú összeköttetéseket a személyzetnek.   
(logsped)
2011.12.26.
Annak érdekében, hogy a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításáról megalapozott, részletes vizsgálaton alapuló döntés szülessen, a kormány két évvel, 2014 végéig meghosszabbítja a jelenlegi korkedvezményes rendszert - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. (MTI)   
(logsped)
2011.12.22.
Egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak - közölte a miniszterelnök. (MTI)   
(logsped)
2011.12.21.
2013 január 1-jétől működik az elektronikus bírósági kommunikáció és ügyfélkapcsolat, az interneten is lehet joghatályos beadványokat, például keresetet, különféle kérelmeket a bírósághoz intézni - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH)az MTI-vel.   
(logsped)
2011.12.20.

Több mint 106 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a GYSEV Cargo Zrt. az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának keretében, miután sikerrel pályázott a soproni Intermodális Logisztikai Szolgáltató Központ konténertermináljának fejlesztésére - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.   
(logsped)
2012.12.20.

A 2013 januári 5,2 százalékos nyugdíjemelés alapja a novemberben visszamenőleg 1,6 százalékkal megnövelt, decemberben folyósított összeg lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.   
(logsped)
2011.12.18.
A légi közlekedésben használható elektronikus fuvarlevél alkalmazásával egyszerűbbé és gyorsabbá válik az árukezelés. (MTI)   
(logsped)
2012.12.14.
A munkanap-áthelyezés miatt változik a személyszállító vonatok közlekedési rendje is pénteken és szombaton - közölte a MÁV-Start Zrt. csütörtökön az MTI-vel.   
(logsped)
2012.12.13.
A minimálbér az idei 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban (MTI)   
(logsped)
2012.12.11.

A HungaroControl csúcstechnológiát képviselő légiforgalmi tájékoztató rendszerét, a továbbfejlesztett MATIAS (Magyar Automated and Integrated Air Traffic System) Build 9 szoftvert telepítette új ANS III elnevezésű irányító központjába.   
(logsped)
2012.12.11.

Az elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek megfelelt négy induló közül - a hétfő délelőtti határidőig - valamennyien benyújtották végleges ajánlatukat.   
(logsped)
2012.12.09.

Teljes mértékben birtokba vehették a bérlők a Budapest Airport új, 72A jelű épületének irodáit.   
(logsped)
2012.12.02.

2014-ben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe (regisztrálnak). (MTI)   
(logsped)
2012.11.27.
Változnak a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályai 2012 november 25-től (MTI)   
(logsped)
2012.11.25.

A DHL Global Forwarding üzletága hazánkban is elindította innovatív autóipari szolgáltatását, az Automotive Competency Center-t (Automotive CC).   
(logsped)
2012.11.18.

A bankadó fenntartásáról, a tranzakciós illeték növeléséről, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörléséről is döntött az Országgyűlés hétfőn, amikor a 2013 évi adóváltoztatásokkal együtt elfogadta az elmúlt hetekben bejelentett több költségvetési kiigazító intézkedést. (MTI)   
(logsped)
2012.11.20.

A SPAR és Wittner Márton móri magán-kereskedő megállapodása alapján 2012. november 15-én újabb SPAR franchise egység nyílt Móron SPAR express néven.   
(logsped)
2012.11.18.

A DHL Express Magyarország Kft., az expressz szállítmányozási piac meghatározó szereplője a mai napon bejelentette, hogy 2013. január 1-től átlagosan 5,9%-kal emelkednek szolgáltatásainak árai.   
(logsped)
2012.11.12.

Megszavazta az országgyűlés a 2013 évi adócsomaghoz benyújtott módosításokat, amelyek részben a már korábban benyújtott törvényszöveget pontosítják, másrészt az azóta bejelentett intézkedéseket emelik be a törvényjavaslatba. A módosító javaslatok rendelkeznek többek közt a csekkadó mértékének megemeléséről, a bankadó benntartásról, a sertéságazatba bevezetendő fordított áfáról, a közműadóról és az iparűzési adó szabályainak változásáról is. Ezen kívül tovább változnak a csipszadó, az Erzsébet-utalvány, és a kisvállalati adózás szabályai is. Az adócsomag zárószavazására jövő héten kerül sor.   
(logsped)
2012.11.12.
A korábbi évekkel ellentétben az idén télen nem zár be a sármelléki repülőtér, a németországi charterjáratok szezonzárása után novemberben és decemberben a keleti piacokról várhatók újabb gépek - közölte a Hévíz-Balaton Airport Kft. az MTI érdeklődésére.   
(logsped)
2012.11.12.

2012 novemberében vasárnapokon, hajnal 01:00 és 04:00 óra között az autópálya matricák értékesítése az ÁAK Zrt. informatikai rendszerének fejlesztése miatt átmenetileg csak korlátozottan lesz elérhető.   
(logsped)
2012.11.08.

Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken - közölte a köztestület az MTI-vel.   
(logsped)
2012.11.05.
A távhő fogyasztói ára nem változik 2012 novemberétől a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján. (MTI)   
(logsped)
2012.11.02.
A postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt. (MTI)   
(logsped)
2012.10.30.
Széles körű egyeztetésre hívta a magyarországi vasúti veszélyes árufuvarozás biztonságának fokozásában érdekelt kormányzati, szabályozási és szakhatósági szervezetek, valamint a fuvarozó vállalatok vezető képviselőit a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület.   
(logsped)
2012.10.29.

Az elektromos autópályák első hallásra sci-fi regénynek tűnhetnek, de a Scania különböző projektekben is részt vesz ezen a területen.   
(logsped)
2012.12.29.

Az Ipari Parkok Egyesületétől 2012. decemberében a Karcagi Ipari Park különdíjat kapott “környezeti felelősség” kategóriában.   
(logsped)
2012.12.29.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek alapján januártól 10 százalékkal csökken a lakosság számára a távhő, a villamos energia és a földgáz ára. (MTI)   
(logsped)
2012.12.26.
A karácsonyi és a szilveszteri utazási szokásokhoz igazodva változik a vonatok közlekedési rendje.   
(logsped)
2012.12.23.

Az EvoBus Hungária Kft. sajtótájékoztatóján bemutatták az új budapesti Daimler AG Mercedes-Benz Citaro autóbuszokat. (MTI)   
(logsped)
2012.12.19.

Az interneten, otthoni nyomtatással vásárolt vasúti jegyek QR-kódját már nemcsak papír alapon lehet bemutatni a jegyvizsgálóknak, hanem akár a számítógépek, okostelefonok képernyőjén is.   
(logsped)
2012.12.16.
Az elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A szerződéskötésre várhatóan 2012 december 27-én kerül sor.   
(logsped)
2012.12.15.
A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között született megállapodás alapján a kabinet tizenegy nehéz helyzetben lévő ágazatban fél évig átvállalja a minimálbérek emelésének költségeit. (MTI)   
(logsped)
2012.12.13.
A parlament elfogadta a 2013. évi költségvetést.   
(logsped)
2012.12.12.

A 2012/2013. évi vasúti menetrend december 9-én, vasárnap lép életbe, és 2013. december 14-ig lesz érvényben, a vonatok közlekedése több térségben is kedvezően változik - közölte a MÁV-START Zrt. szerdán. (MTI)   
(logsped)
2012.12.08.

A Waberer's Logisztika Kft. és a Szemerey Transport Zrt. egyesíteti komplex logisztikai szolgáltatási képességeit és létrehozza Magyarország legnagyobb belföldi logisztikai erejét.   
(logsped)
2012.12.04.

2012. november 22-23-án, tizennegyedik alkalommal rendezték meg Szegeden, a "A közhasznú közlekedés új dimenziói Magyarországon" Nemzetközi Közlekedési Konferenciát a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.  
(logsped)
2012.11.28.

A világ legmagasabb betonpumpáját egy V8-as Scania tehergépkocsi hordozza. A kínai gépgyártó vállalat, a Zoomlion építette a betonpumpát, amely 101 méter magasságú, 7 szakaszból áll, az utolsó négy közülük szénszálas.   
(logsped)
2012.11.27.

2012. november 22-23-án Szegeden megrendezett "A közhasznú közlekedés új dimenziói Magyarországon" Nemzetközi Közlekedési Konferencia összefoglalója.  
(logsped)
2012.11.24.

A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. erősíti együttműködését a pozsonyi és a bécsi kikötőkkel, felméri közös szolgáltatások fejlesztésének lehetőségét és teszteli a vízi úton történő konténerszállítás lehetőségét az INWAPO keretében.   
(logsped)
2012.11.21.

Ukrajna azt javasolta a magyar kormánynak, tekintsék át annak lehetőségét, hogy közösen ellenőrizzék a teherszállítmányokat a záhonyi határátkelőnél - közölte hétfőn az ukrán infrastrukturális minisztérium. (MTI)  
(logsped)
2012.11.19.
A kormány 90 milliárd forintos intézkedéscsomagról döntött az államháztartási egyenleg javítása érdekében - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken a MTI-vel.  
(logsped)
2012.11.17.

Nagyszabású ünnepség keretében ünnepelte az osztrák szállítmányozó és logisztikai vállalat 20 éves kínai sikertörténetét.   
(logsped)
2012.11.16.

A Lambda-Com Csoport SpedMart néven egyedi igényekre optimalizálható, telematikai adatokon alapuló rendszert fejlesztett ki.  
(logsped)
2012.11.13.

Magyarországon alakítja ki a kelet- és közép-európai piacokat kiszolgáló logisztikai központját a Konica Minolta.  
(logsped)
2012.11.07.

A szállítmányozási és logisztikai vállalat iPhone-ra és Androidra készített saját játékát dobja piacra, "Logistics Expert” névvel. A letöltés ingyenes.  
(logsped)
2012.11.03.

Továbbra is 15 biztosító, ezúttal 96 oldalon hirdette meg jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjait a keddi Napi Gazdaságban és a Magyar Hírlapban, a díjak azokra vonatkoznak, akik 2010 előtt vásárolták, illetve helyezték üzembe járművüket. (MTI)   
(logsped)
2012.10.29.
2013 január 1-jétől gyorsabban és egyszerűbben lehet majd hozzájutni az uniós forrásokhoz - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság (MTI)   
(logsped)
2012.10.29.

A GW 26%-os részesedést ért el a logisztikai megoldások területén, ezt az eredményt kívánja jövőben növelni.  
(logsped)
2012.10.28.

2012. november 22-23-án Szegeden kerül megrendezésre "A közhasznú közlekedés új dimenziói Magyarországon" Nemzetközi Közlekedési Konferencia.  
(logsped)
2012.10.25.

A DHL logisztikai vállalata két szumátrai tigrist szállított az USA-ból, illetve Ausztráliából Londonba, hogy az állatok részt vehessenek a nemzetközi tenyésztési programban.   
(logsped)
2012.10.25.

Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely alapján, 2013. januárjától évente akár többször is módosíthatják kötelező gépjármű-felelősség biztosítási(kgfb) díjaikat a biztosító társaságok. A 2012. október 30-áig meghirdetendő díjtarifát az eddigieknek megfelelően 2013. január elsejétől kell alkalmazni.   
(logsped)
2012.10.24.
Újabb hét pontból álló egyenlegjavító csomagot jelentett be szerdán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az EU túlzottdeficit-eljárásának felfüggesztése érdekében. Többek között nem felezik meg a bankadót 2013-ban, duplájára emelkedik a tranzakciós adó, változik az iparűzési adó alapjának számítása is és bevezetik a közműadót, amelyet döntően a külföldi tulajdonú szolgáltatók fizetnek majd. Emelkedik a cafeteria-elemeket terhelő egészségügyi hozzájárulás.   
(logsped)
2012.10.17.

2012 december 10-étől, a menetrendváltástól az Ökombi megszünteti a Kiskundorozsma és Wels között közlekedő Ro-La – Rollende Landstrasse, azaz gördülő országútat.   
(logsped)
2012.10.15.

A logisztikai beruházás eredményeként 2014 végéig a vállalat teherautói által Európában megtett út nagyjából 200 millió kilométerrel rövidül évente, ami Magyarország esetében összességében 7,4 millióval kevesebb futott kilométert jelent.   
(logsped)
2012.10.12.
A parlament elfogadta a hulladékról szóló törvényt. 2013-ban jön a hulladéklerakási járulék, 2014-től központilag írják elő a szemétdíjat, de a háztartási hulladék külön gyűjtéséről szóló rendelkezések csak 2015-ben lépnek életbe. (MTI)   
(logsped)
2012.10.08.
A barcsi analóg M1 átjátszó adó október végi lekapcsolásával kezdődik az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása, amely várhatóan a jövő év végén fejeződik be. (MTI)   
(logsped)
2012.10.07.
Megszavazta a parlament a kisadózó vállalkozások tételes adóját (KATA) és a kisvállalati adót (KIVA) a kisvállalkozásokat kedvezően érintő új adózási formákat.   
(logsped)
2012.10.04.
A parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben. (MTI)   
(logsped)
2012.10.02.

2012. szeptember 25-én a spanyolországi Hellmann Worldwide Logistics S.A. 2012. július 1-jéig visszamenő hatállyal partneri szerződést írt alá a System Alliance Europe vállalattal. Ezzel a System Alliance Europe megerősítette spanyolországi hálózatát.   
(logsped)
2012.10.01.

Névadó és hajóavató ünnepség volt pénteken Szigligeten. (MTI)   
(logsped)
2012.09.30.

Legkorábban 2013 januárban évi 3.000 köbméteres gázfogyasztás felett új díjszabást kaphatnak az egyetemes szolgáltatásban résztvevők - írta a pénteki Magyar Nemzet.   
(logsped)
2012.09.29.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - a Kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére vonatkozóan.   
(logsped)
2012.09.27.
A Kormány elfogadta a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatot, az Országgyűlés így a közeljövőben megkezdheti a tervezet megvitatását. (OS)   
(logsped)
2012.09.26.
2012. október 15-étől Erzsébet-utalvány a SPAR hálózatában is elfogják.   
(logsped)
2012.09.24.

A Kravtex Kühne cégcsoport új fejlesztésű InterCity autóbuszt mutatott be pénteken Mosonmagyaróváron. (MTI)   
(logsped)
2012.09.21.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) elnökségének ma kiadott állásfoglalása szerint a logisztikai szektor célirányos fejlesztése nélkülözhetetlen Magyarország regionális versenyképességének megőrzéséhez és megerősítéséhez.   
(logsped)
2012.09.18.
Olcsóbb és ritkább lesz a mellékvízmérők cseréje, valamint az eljárás is egyszerűsödik - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A módosított rendelet szerint a mellékvízmérőket hat helyett nyolcévente kell majd cserélni.   
(logsped)
2012.09.15.
A kisajátítási eljárás "egyszerűbbé, gyorsabbá, olcsóbbá és ügyfélbarátabbá" tételét célozza az a törvénymódosítás, amelyet a kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjeszt az Országgyűlés elé. (MTI)   
(logsped)
2012.09.13.

Scania Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető Scania (YETD) verseny európai döntőjén az ír Gabriel Warde nyerte meg a vadonatúj, százezer euró értékű R-szériás nyerges vontatót.   
(logsped)
2012.09.11.

Az A-K Kft. nyerte az Audi logisztikai parkjának felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot; a beruházás Győrben valósul meg – közölte az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-vel.   
(logsped)
2012.09.10.

Az Euro-Log és a törökországi Ulusoy Holding képviselői üzleti megbeszélést folytattak Budapesten. A 3 napos találkozón az Euro-Log Csoport tovább erősítette stratégiailag meghatározó szerepét a régióban és újabb kapcsolódási pontokat kerestek a gyűjtőforgalmi hálózat bővítésére.   
(logsped)
2012.09.09.

Egyszerűbben és gyorsabban lehet majd átíratni 2013-tól a gáz- és villanyórák, miután a kormány elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ezzel kapcsolatos javaslatát, (MTI)   
(logsped)
2012.09.08.
Bővítik a GYSEV járműparkját: a vasúttársaság három használt vezérlőkocsit vásárolt az Osztrák Szövetségi Vasutaktól.   
(logsped)
2012.09.04.

Budapesten átadták a HungaroControl új légiforgalmi irányító központjának épületét, amivel újabb fontos állomásához érkezett a magyar légiforgalmi szolgálat.   
(logsped)
2012.08.31.

A Flairspring bútorkereskedelmi és lakberendezési cég 443 m2 kiskereskedelmi illetve irodaterületre írt alá bérleti szerződést a Krisztina Palace Irodaházban.   
(logsped)
2012.08.30.

A Waberer's teljesítette a 2012-ik év első hat hónapjára vonatkozó növekedési tervét.   
(logsped)
2012.08.27.
Nemcsak gyorsul a forgalom, hanem biztonságosabb is lesz az M0 autópálya M1 és M6 közti, kétszer 3 sávosra bővített szakaszán - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön az autópályaszakasz átadási ünnepségén. (MTI)   
(logsped)
2012.08.24.
A cégautó használók többsége GPS alapú navigációs eszközzel tájékozódik a hazai utakon - derül ki a LeasePlan kutatásából.   
(logsped)
2012.08.22.
Az online jegyvásárlást biztosító e-Ticket rendszer fejlesztésének köszönhetően immáron mobiltelefon egyenlegünk terhére is vásárolhatunk vasúti jegyet.   
(logsped)
2012.08.17.
Egyetlen ajánlattevőként a MultiContact - Clarity Konzorcium nyerte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kiírt, Az Elektronikus Útdíjszedési Rendszer (ED) bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi és műszaki szakértői szolgáltatások nyújtása című hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést. (MTI)   
(logsped)
2012.08.13.

Kovács Danuta K-1 500 méteren aranyérmét nyert. Douchev-Janics Natasa Kovács Katalinnal párosban, és a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel négyes 1000 méteren ezüstérmes lett.   
(logsped)
2012.08.09.

A WestLog DC logisztikai központ bérleti szerződést írt alá a DHL Supply Chainnel, aki nemrégiben nyerte el a Huawei Technologies raktározási tenderét.   
(logsped)
2012.08.08.

Az Ipari Parkokról szóló 297/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a nemzetgazdasági miniszter pályázatot ír ki az "ipari park" cím elnyerésére 2012.   
(logsped)
2012.08.05.

Nádas Tamás szerezte meg az első, magyar aranyérmet a Műrepülő Világbajnokság Free-programjában. Az Európa-bajnoki aranyérmes, négyszeres magyar bajnok pilóta EDGE-540T típusú repülőgéppel állt rajthoz.   
(logsped)
2012.08.01.

A budapesti repülőtér 1. Terminál parkolója tegnaptól a P+R rendszerhez hasonló szolgáltatást kínál. A Budapest Airport elsősorban a főváros és az agglomeráció között naponta ingázók számára kínál rendkívül kedvezményes parkolási lehetőséget a MÁV Ferihegy vasútállomás közvetlen közelében.   
(logsped)
2012.07.28.

A Forma 1 budapesti versenyéhez a németországi Baden-Württemberg tartományban található Hockenheimringről összesen 100 kamionnyi árut kellet Magyarországra szállítani.   
(logsped)
2012.07.26.

A MÁV nagyszabású korszerűsítést végzett a Budapest - Újszász - Szolnok vasútvonal kilenc állomásán, megállóhelyén. A további tíz állomás rekonstrukciója az év végére fejeződik be.   
(logsped)
2012.07.25.

A parlament 2012 július 6-án fogadta el az Erzsébet-programról szóló törvényt, amely pénteken megjelent a Magyar Közlönyben. (MTI)   
(logsped)
2012.07.19.
A cégeljárási törvény módosítása tette lehetővé azt, hogy a céginformációs szolgálat 2012 július 16-tól ellenőrizze a cégek adatait (MTI)   
(logsped)
2012.07.17.
A 2013 évi költségvetés a bruttó hazai termék 1,6 százalékos növekedésével számol, míg az infláció 4,2 százalék lehet a kormány várakozása szerint. (MTI)   
(logsped)
2012.07.12.
2013. január 1-jétől egy ezrelék illetéket kell fizetni az átutalások, a beszedések, a postai csekkbefizetések, a készpénzkifizetések és -átutalások, valamint a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után. (MTI)   
(logsped)
2012.07.10.
2013. január 1-jétől a biztosítási adó mértéke cascónál a díj 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosításnál pedig 10 százaléka és megmarad a baleseti adó. (MTI)   
(logsped)
2012.07.10.
Kovács Tamás 2012 július 7-én indult emléktúrára Párizsba. A CASON által biztosított nyomkövető segítségével bárki valós időben nyomon követheti az útját.   
(logsped)
2012.07.09.

A T-Systems Magyarország Zrt. a South Buda Business Parkba költözött, ahol 15.000 m2 irodaterület, valamint az 500 parkolóhelyet bérel.   
(logsped)
2012.07.07.

A 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a - vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó - 16 százalékos kisvállalati adót. (MTI)   
(logsped)
2012.07.03.
A tövényben új rugalmas foglalkoztatási formák jelennek meg, bevezetik a kötetlen munkarendet, valamint a munkavállalói biztosítékot, és amely szerint immár a kormány határozhatja meg a minimálbért. (MTI)   
(logsped)
2012.07.02.
Három évre szóló, 75 millió euró értékű stratégiai megállapodást írt alá a Waberer's International Zrt. és az AB Electrolux.   
(logsped)
2012.07.01.
2012. július 1-től az elektronikusan benyújtott átutalásokat a jelenlegi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül kell eljuttatni a címzettekhez.   
(MR)
2012.06.28.

Balaton Bike Fest 2012.már 4. alkalommal 2012. június 13-17. között Balatonfüreden kerül megrendezésre.   
(logsped)
2012.06.23.

Mandzsúriában, a kínai-orosz határtól nem messze, közel ötven éves Scania teherautók dolgoznak.  
(logsped)
2012.10.19.

Azok is megkapják visszamenőlegesen az 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést, akik novemberben már nem jogosultak nyugellátásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.  
(logsped)
2012.10.18.

A Scania Flottakezelés már elérhető okostelefonokon és táblagépeken futó alkalmazás formájában, így bármikor használható, akár út közben is.   
(logsped)
2012.10.16.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a 2013-ra vonatkozó adómódosító csomagot, amelyben egyebek mellett a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcs-rendszer átalakítása, a befektetések ösztönzése és az adómorál erősítése, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése áll. (MTI)   
(logsped)
2012.10.14.
Az MLSZKSZ kezdeményezésére együttműködés alakult ki a BM OKF és a civil logisztikai szolgáltató központok között. A 2012. október 11-én aláírt szerződés értelmében a korábban az OKF által ellátott raktárlogisztikai és fuvarozási tevékenység egy része átkerül a civil logisztikai szolgáltató cégekhez.   
(logsped)
2012.10.12.
2012 november elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét - olvasható a Magyar Közlönyben (MTI).   
(logsped)
2012.10.11.
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárás kapcsán eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát. Ez a szám akár még tovább is növekedhet, hiszen a vonatkozó hirdetmény tartalmának pontosítása miatt az eredeti jelentkezési határidő október 10-ére módosult.   
(logsped)
2012.10.09.
Nem adóztatják az MNB-t, de nő a kincstár illetéke, karcsúbb lesz a közszféra, késik a pedagógusbér-emelés, jön a segélyplafon. (MTI)   
(logsped)
2012.10.05.

A Scania Hungária Kft. átadta az első Euro 6 környezetvédelmi minősítésű tehergépkocsit, egy R 440 típusú nyerges vontatót.   
(logsped)
2012.10.04.

A munkáltatói terhek csökkentését, a vállalkozási környezet javítását célzó törvénymódosításokat fogadott el hétfőn az Országgyűlés a kormány munkahelyvédelmi akciótervének megvalósítása érdekében.   
(logsped)
2012.10.02.
Hiánypótló szakmai képzés oktatási programjának kidolgozása kezdődik meg a Szegedi Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Egyetem együttműködésével a 3D dizájn területén.   
(logsped)
2012.09.28.

A Stadler Rail Csoport 3,5 milliárd forintos beruházással bővíti a szolnoki gyárát - jelentette be a svájci központú vasútijármű-gyártó csoport ügyvezető alelnöke szerdán az alapkő-letételi ünnepségen. (MTI)   
(logsped)
2012.09.27.

Az XAPT Magyarországon elsőként tette elérhetővé a Microsoft Dynamics AX vállalatirányítási rendszer legújabb verzióját, az AX 2012 megoldást ügyfelei számára.   
(logsped)
2012.09.25.

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják - jelentette be Czomba Sándor.   
(logsped)
2012.09.23.
Az optimista verzió szerint jövő tavasszal elindulhat a Győrhöz közeli Pér repülőterének kifutópálya-hosszabbítást is magában foglaló fejlesztése, a projektbe beszállna az Audi is – írja szerdai számában a Kisalföld.   
(logsped)
2012.09.20.

A SPAR és Wittner Márton móri magán-kiskereskedő közötti megállapodás értelmében 2012. szeptember 20-ától a vállalkozó egyik üzlete, elsőként SPAR Partner franchjse egységként működik tovább.   
(logsped)
2012.09.19.

2012 szeptember második felében írhatja ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett távolsággal arányos, elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzését célzó tendert. (MTI)   
(logsped)
2012.09.17.

2012. szeptember 20-27. között rendezik meg Hannoverben IAA kiállítást, melyen a Scania is résztvesz.   
(logsped)
2012.09.14.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által kidolgozott minősítési bizonyítvánnyal rendelkező pályázók az elmúlt 6 évben összesen 7,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el.   
(logsped)
2012.09.12.

Péntek délelőtt áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon - tudta meg az MTI városházi forrásból. Ezután havonta két-három új metrókocsit tudnak majd forgalomba állítani.   
(logsped)
2012.09.06.

Az Európai Unión kívül élő magánszemélyektől érkező, 45 eurót meghaladó értékű küldemények után adót és vámot kell fizetni, az ajándékozás ténye pedig nem ad mentességet ez alól - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője. (MTI)   
(logsped)
2012.09.05.
Még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról. (MTI)   
(logsped)
2012.09.03.

A PostNord a Scaniát választotta beszállító partnerének a levél- és csomagküldemények szállításához szükséges nehéz tehergépjárművek beszerzésére kiírt pályázat alapján Svédországban, Dániában és Norvégiában.   
(logsped)
2012.08.31.

A Masped Expo beolvadt a szállítmányozás területén működő Masped Logisztikába. Az egyesülést követően a társaság magasabb szintű, szélesebb körü szolgáltatásokat tud nyújtani nemcsak a vásári szolgáltatások, hanem a vámkezelés és raktári logisztika terén is.   
(logsped)
2012.08.29.

Módosította a kormány a KRESZ egyes rendelkezéseit. Tilos lesz lézerblokkolót használni, de parkolhatunk kapu előtt. A torlódásoknál biztonsági folyosó kell nyitni.   
(logsped)
2012.08.28.

A változások elsősorban a balatoni vonatokat érintik, az utazási igényekhez igazodva a nyár végétől már kevesebb szerelvényt indít a vasúttársaság a tóhoz.   
(logsped)
2012.08.25.
Akiket érdekel a 15 eurós (4200 forintos) frissítési lehetőség, a Microsoft weboldalán tudják regisztrálni a számítógépüket. (mainap)   
(logsped)
2012.08.23.
Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia. (MTI)   
(logsped)
2012.08.21.
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent a 2013. január elsejétől működő járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista. (KIM)   
(logsped)
2012.08.15.
A fuvarozók 2013-tól az eddigieknél is nehezebben találhatnak majd jól képzett sofőröket, mivel januártól magasabb életkorhoz köthetik a jogosítvány megszerzését - írta a Magyar Hírlap.   
(logsped)
2012.08.14.

A Dombi, Kökény páros K-2 1000 méteren és a a női négyes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina a K-4 500 méteren aranyérmes.   
(logsped)
2012.08.08.

A DHL Express különleges futárok bevonásával kézbesíti a küldeményeket Londonban. Az Olimpia miatt megnövekedett biztonsági intézkedések, forgalmi fennakadások, valamint a Londonba látogató több mint 5 millió turista ugyanis megnehezít a futárok dolgát.   
(logsped)
2012.08.07.

A Budapest Airport új, korszerűbb parkolási- és behajtási rendszert vezet be 2012. augusztus 8-án 0 órától a 2. Terminálon.   
(logsped)
2012.08.04.

A Ryanair a téli menetrendben új járatot indít Budapestről Frankfurtba, és bővíti a londoni, illetve eindhoveni járatainak számát novembertől. (MTI)   
(logsped)
2012.08.02.

2012 szeptembertől módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer, a buszközlekedésben a jegyárak minden viszonylaton magasabbak lesznek, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. A jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.   
(logsped)
2012.07.31.
2013-tól a fővárosban mind a 23 kerületben, vidéken pedig 175 helyen lesz járási hivatal , amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől.   
(logsped)
2012.07.27.

2012. július 20-22. között 22. alkalommal rendezték meg a Szegedi Nemzetközi Kamionos Country Találkozót. Az ünnepélyes megnyitó után a program a Kamionos felvonulással folytatódott. (MTI)   
(logsped)
2012.07.23.

Uniós pályázati támogatással villamosítja a vasúti vonalat Porpác-Mosonszolnok és a Szombathely-Zalaszentiván között a GYSEV.   
(logsped)
2012.07.23.

A légitársaság Doha-Budapest-Doha járata heti kétszer érkezik a magyar fővárosba, ezzel pedig újabb fontos közvetlen kereskedelmi útvonal nyílt meg Magyarország és Közel-Kelet között, illetve közvetve a Távol-Keletre is. (MTI)   
(logsped)
2012.07.15.

2013-ban emelkedik az alkoholok, a dohánygyártmányok és az autógáz LPG üzemanyag adómértéke. Törvénymódosító javaslatot nyújtott be Matolcsy György kedd délután, melyben az egészségügyet juttatná többletforrásokhoz. (MTI)   
(logsped)
2012.07.11.

2012. július 6-án átvette diplomáját a magyar légiforgalmi irányítók legújabb generációjának első csapata, amelyet a HungaroControl és az Entry Point North által tavaly alapított Entry Point Central légiforgalmi irányító akadémián képeztek ki a világ élvonalába tartozó skandináv képzési program alapján.   
(logsped)
2012.07.08.

2012 július 26 és augusztus 5 között Magyarországon rendezik a 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokságot. A megmérettetésre több mint 20 ország közel 100 pilótája érkezik.   
(logsped)
2012.07.05.

Az elmúlt négy évben a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 73 millió forint értékű költségmegtakarítást ért el a tagvállalatai számára meghirdetett közös energiabeszerzési tendereken.  
(logsped)
2012.07.04.
Gazdaságossági szempontokkal indokolta az Audi Hungaria Motor Kft. illetékese azt, hogy a cég Győrben építteti meg logisztikai központját. (MTI)  
(logsped)
2012.07.01.
2012 augusztus 1-jén kezdődik a német autópályadíj beszedése a négysávos szövetségi autóutak 1.135 kilométer hosszúságú olyan szakaszain, amelyek autópályaszerűen vannak kiépítve és szövetségi autópályához csatlakoznak. Az autópályadíj 12 tonna megengedett teljes súlytól kezdve minden tehergépkocsira érvényes.  
(logsped)
2012.06.30.

Új, menetrend szerinti hajójáratok indulnak 2012 július 1-jén Budapesten a Haller utcától az újpesti Árpád útig, illetve a Kopaszi-gáttól a Római-partig.   
(logsped)
2012.06.26.

Közel egy milliárd forint összegű fejlesztéssel folytatja Kecskeméten beruházását a Daimler AG. logisztikai partnere, a Duvenbeck Immo Logisztikai Kft. (MTI)   
(logsped)
2012.03.31.

2012. június 8-12. között 13. alkalommal rendezték meg a Harley-Davidson Fesztivál 2012. nemzetközi motoros találkozót Alsóörsön. A Harley-Davidson Fesztivál motorosainak mintegy kétórás felvonulását az idén is több tízezer ember nézte végig.   
(logsped)
2012.06.20.

Hamarosan tehervonat köti majd össze Bécset a kínai Urumcsi városával, ahonnan az év végén indul majd az első, próbajellegű szerelvény.   
(logsped)
2012.06.14.

Simon Zoltán egyéni vállalkozó nyerte meg a 2012-es Scania Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető (YETD) verseny Biatorbágyon, 2012. június 9-én megrendezett magyarországi döntőjét.  
(logsped)
2012.06.13.

A lengyel és a cseh rendőrség, valamint a Scania Csehország együttműködésének köszönhetően sikerült elfogni egy tolvajt, aki eltulajdonította egy csehországi ügyfél Scania R420 vontatóját.  
(logsped)
2012.06.07.

A típusengedély megszerzésével lehetővé válik a Metropolis metrószerelvények forgalomba állása a budapesti 2-es metróvonalon.  
(logsped)
2012.06.05.

Jelentősen javul a vonatok fedélzetén az utasok tájékoztatása, mert a jövőben a kalauzok SMS-ben kapnak tájékoztatást a vonatok közlekedését esetlegesen kedvezőtlenül befolyásoló eseményekről és a várható következményekről, így azonnal tájékoztatni tudják az utazókat. (MTI)  
(logsped)
2012.06.03.
Az Alkotmánybíróság döntése alapján június 30-ig kell rendeznie a jogalkotónak azt a problémát, hogy a csődbe ment MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) által ki nem fizetett külföldi károk hogyan rendeződjenek. (MTI)  
(logsped)
2012.06.01.

2012. május 29-én. a Budapest Airport ideiglenesen bezárja az 1. Terminált.   
(logsped)
2012.05.29.

Az elektronikus útdíj bevezetésével járó többletköltségeket a kormány kompenzálja a fuvarozóknál, de ettől még növeli az inflációt a magasabb útdíj, illetve nem tisztázott az sem, hogy mely adónemek vagy illetékfajták alól kaphatnak részleges vagy teljes mentességet a fuvarozók - közölte a NiT Hungary az MTI-vel.  
(logsped)
2012.05.25.
2012.júniustól 15 százalékkal drágul az autópálya-használat Horvátországban, de olcsóbb lesz az elektronikus útdíjleolvasók beszerzése - közölte több horvát sajtóorgánum. (MTI)  
(logsped)
2012.05.24.

2012 július elsejétől ismét olcsóbban használhatjuk más uniós országban a mobiltelefonunkat. A szabályozás az internetforgalomra is kiterjed. (MR)   
(logsped)
2012.05.19.

Az üzemanyag-fogyasztást vizsgáló összehasonlító tesztek alapján a Nagy-Britannia egyik szállítmányozó vállalata, a Gregory Distribution a Scaniát választotta partneréül.   
(logsped)
2012.05.14.

2012. május 10-től már nemcsak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is.   
(logsped)
2012.05.11.

Gyors, kényelmes, egyszerű e-matrica vásárlás, kezelési költség nélkül. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. több új szolgáltatással bővítette weboldalát.   
(logsped)
2012.05.04.

Összességében a vállalat üzemi eredménye, illetve értékesítésének árbevétele is csökkent.   
(logsped)
2012.05.02.

2013-tól a tervek szerint Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos útdíj, melynek lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek.  
(logsped)
2012.04.27.

A tranzakciós illeték bevezetésétől várja a kormány a legnagyobb bevételt, mintegy 130-228 milliárd forintot. (MTI)   
(logsped)
2012.04.23.

Jelenleg a System Alliance Europe 26 országból származó 51 partnere aktív részese az európai gyűjtőáru-szállítmányozási hálózatnak.   
(logsped)
2012.04.23.

A Gebrüder Weiss portfólióját egy új darabáru-szállítással kapcsolatos szolgáltatással egészíti ki Németországban, Belgiumban és Hollandiában.   
(logsped)
2012.04.20.

A MÁV Zrt. elektronikus beszerzési rendszert vezetett be: az e-Beszerzéssel költséghatékonyabbá, gyorsabbá válnak a beszerzési folyamatok.   
(logsped)
2012.04.19.

2012.04.15.-től lép életbe az új szabálysértési törvény, amely bevezeti a közérdekű munka fogalmát, a helyszíni bírság kötelező mértékét, a fixbírságot és új rendelkezés az ismételt elkövetés szankcionálása is. - MTI információ.   
(logsped)
2012.04.14.

Nagyobb kapacitású és gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa jövő héttől a sármelléki repülőtérre (a Hévíz-Balaton Airportra). Frankfurtból, Düsseldorfból, Hamburgból és Berlinből heti rendszerességgel fognak járnak a repülők.- tájékoztatta a hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. az MTI-t.   
(logsped)
2012.04.08.

Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában, egyúttal Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik. (MTI)   
(logsped)
2012.03.31.

Egy komplex, több mint 10 ezer négyzetméteres intermodális logisztikai és szolgáltatóközpontot alakít ki az Agropack Trio Kft. a tradicionális kecskeméti iparterület rehabilitációjával.   
(logsped)
2012.06.22.
Szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok, ennek a leginkább a balatoni vasútvonalakon lesz jelentősége. Ismét elindulnak a fiatalok által közkedvelt, éjszakai "bagolyvonatok".   
(logsped)
2012.06.16.
Nagyarányú fejlesztések indulnak 2012. június 16-tól a Budapest - Esztergom közötti 53 kilométeres vasúti vonalon.   
(logsped)
2012.06.15.

A német Beiersdorf (BDF) Magyarországra helyezi jelenleg Bécsben működő regionális disztribúciós raktárát. 2013 márciusától. A DHL Supply Chain újabb globális cég számára nyújt logisztikai szolgáltatásokat.   
(logsped)
2012.06.12.

A TNT expressz szállító vállat továbbfejlesztette iPhone alkalmazását, amely már az iTunes Apple Store-ból is ingyenesen letölthető. Az alkalmazás nemcsak iPhone telefonokon, de iPod Touch és iPad készülékeken is használható, és a március óta elérhető iOS 5.1-es verziót is támogatja.   
(logsped)
2012.06.08.

Elérhető az MKFE weboldalán (www.mkfe.hu) a TimoCom fuvarpiaci barométer alkalmazása. Az oldalra látogatóknak lehetősége nyílik a fuvarpiac azonnali elemzésére, ezáltal gyors döntések meghozatalára.   
(logsped)
2012.06.06.

Az elektronikus számlázás elterjedésének felgyorsulására számít jövőre a Számlaközpont Kft. egyrészt az áfatörvény várható módosítása, másrészt az uniós számlázási irányelv átvétele miatt. (MTI)   
(logsped)
2012.06.05.

2011- ben a DHL légi és tengeri úton, több milliárd forintot meghaladó értékű árut szállított Magyarországra.   
(logsped)
2012.05.31.

Forgalomba állt az Alstom által gyártott új, tűzpiros nagysebességű szuperexpressz, az AGV .italo. Az új szerelvények a 800 kilométer hosszú Nápoly - Róma - Firenze - Bologna - Milánó vonalon több mint 300 km/h átlagsebességgel szállítják az utasokat.   
(logsped)
2012.05.23.

Mintegy 12 millió eurós beruházással épít száznál több embernek munkát adó új logisztikai központot Győrben a német Rudolph-cégcsoport. (MTI)   
(logsped)
2012.05.22.
Az 2012 július 1-jétől hatályos törvény alapján hívásonként és megkezdett percenként és minden elküldött üzenet után kétforintos telefonadót kell fizetni a szolgáltatónak. (MTI)   
(logsped)
2012.05.21.

A Scania bemutatta az első Euro 6 motorral szerelt kommunális járművét, egy szennyvíztisztító gépkocsit.   
(logsped)
2012.05.17.

A parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki. (MTI)   
(logsped)
2012.05.15.
A kormányülés után a nemzetgazdasági miniszter elmondta, a Széll Kálmán Terv 2.0 keretében a kormány úgy döntött, három új adót vezet be: a telefonadót, a pénzügyi tranzakciós adót és a biztosítási adót.   
(logsped)
2012.05.09.
A 41 milliárd forint összértékű beruházás 94 százalékos uniós támogatásban részesül, a munka 2013-ban indul. (MTI)   
(logsped)
2012.05.08.

Egyetlen bérlettel utazhatnak vonaton és autóbuszon is az áprilisi menetrendi változásokban érintett huszonegy vasútvonal mentén élők 2012. május elsejétől.   
(logsped)
2012.05.03.

A működő londoni járat után az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből, ez utóbbi azért előnyös, mivel onnan interkontinentális járatokra lehet átszállni. (MTI)   
(logsped)
2012.04.26.

A BA tájékoztatása szerint mostantól hetente nyolc járattal közlekedik Budapestre a TAP Portugal légitársaság. (MTI)   
(logsped)
2012.04.21.

Az idén először rendezik meg Magyarországon is a Logisztika Napját, miután a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez csatlakozott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) is. (MTI)   
(logsped)
2012.04.19.

A személygépkocsi forgalomba helyezési és időszakos műszaki vizsgáztatás díja 16.290 forintról 22.000 forintra emelkedik, és többszörösére drágul a pályaalkalmassági vizsgálat is a nemzeti fejlesztési miniszter rendelettervezetek szerint, amelyek a kormány honlapján olvashatók. (MTI)   
(logsped)
2012.04.19.

2013 január 1 -től módosul az építésügyi törvény és az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK) szóló kormányrendelet.   
(logsped)
2012.04.17.
Az Országgyűlés keddi döntése értelmében rövidülhetnek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások ügyintézési határidői. (MTI)   
(logsped)
2012.04.12.
A 2012-es bérkompenzációt pontosítja egy friss kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny péntek számában jelent meg. (MTI)   
(logsped)
2012.04.09.
A tervek szerint 200-300 ezer vállalkozást is befogadhat az evát felváltó új adózási forma – tudta meg a Magyar Nemzet a szaktárca helyettes államtitkárától. Balog Ádám a szabad vállalkozási övezetekről szóló minisztériumi elképzelések kapcsán elmondta, hogy tízezrek juthatnak munkához az ország hátrányos területein.   
(logsped)
2012.04.07.
A kormány növelni kívánja a lakosság állampapír-állományát, ennek érdekében számos intézkedésről döntött, az intézkedéseket tartalmazó határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.(MTI)   
(logsped)
2012.04.05.
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében május közepétől nem kell építményadót fizetni a háziorvosi rendelők után, a temetők pedig telekadómentesek lesznek.(MTI)   
(logsped)
2012.04.04.

Eredményesen zárult a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. által kiírt motorvonatok beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, a vasúttársaság a Stadler ajánlatát elfogadta - közölte a GYSEV pénteken az MTI-vel.   
(logsped)
2012.04.01.

Új PESA Swing villamosok 2012. 03. 03.-tól már menetrend szerint közlekednek az új 2-es vonalon.   
(logsped)
2012.03.29.

Új járatot indított a Jet2.com diszkont légitársaság Budapest és az angliai Leeds város között, a "Budapest" nevű Boeing 737-300 típusú repülőgép csütörtökön szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren - tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. az MTI-t.   
(logsped)
2012.03.26.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. több mint 13 Mrd forintot nyert el az ÚSZT Közlekedésfejlesztési Operatív Program (KözOP) pályázatán a kezelésében lévő gyorsforgalmi utak közlekedésbiztonsági fejlesztéseire.   
(logsped)
2012.03.29.

A jelenleg még FlyBalaton nevet viselő repülőtér új üzemeltetője a hévízi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, újonnan bejegyzett Hévíz-Balaton Airport, MTI információ.   
(logsped)
2012.03.24.

A MOL Dynamic csúcsteljesítményű haszongépjármű motorolajai megkapták a Volvo, a Scania és a MAN vezető haszongépjármű gyártók jóváhagyásait.   
(logsped)
2012.03.22.

A Scania már elkezdte európai ügyfelei részére a Euro 6 járművek szállítását: az első jármű február folyamán Hollandiában talált gazdára, és már Svédországban is van az új normának megfelelő tehergépkocsi.   
(logsped)
2012.03.22.

2012 március 19-én a parlament úgy döntött, hogy adómentesen vehetik fel reálhozamukat azok a magánpénztártagok, akik március 31-ig visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.21.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az árfolyamrögzítés új szabályairól szóló törvényt, amely szerint az árfolyamgátat azok igényelhetik, akik legfeljebb 20 millió forint értékben adósodtak el. - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.20.

A 2012 április 15-i menetrendváltozásban összehangolják a közösségi közlekedést, kiszűrik a párhuzamosságokat, az utaslétszámhoz igazítják a járatokat, hatékonyabban használják fel a közpénzeket - hangsúlyozta Völner Pál - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.11.

A Porsche Lízingtől bérelt új járművekbe beépített, GPS alapú nyomkövetés révén a vasúttársaság az üzemanyag- és fenntartási költségek további 10 százalékos csökkenését várja.   
(logsped)
2012.03.09.

A Magyar Bankszövetség csütörtökön közleményben tájékoztatott az árfolyamgát rendszerét érintő legutóbbi változtatásokról, egyebek mellett arról, hogy azok vehetik majd igénybe az árfolyamrögzítést, akiknek a hitelösszege nem haladja meg a húszmillió forintot - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.09.
A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.08.

A HungaroControl regionális K+F központjában tesztelik a horvát légi navigációs szolgálat fejlesztéseit.   
(logsped)
2012.03.06.

Wáberer Líviát nevezték ki a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ Zrt. (BILK) vezérigazgatójává.   
(logsped)
2012.03.02.

A melegvíz-ellátás biztosítására napkollektorokat használnak és energiahatékony LED világítást alkalmaznak.   
(logsped)
2012.02.27.

Somogyváron egy volt termelőszövetkezeti majorban repülőgép, űr- és földi járművek fejlesztését szolgáló technológiai központ, valamint alkatrészgyártó bázis épül - MTI információ.   
(logsped)
2012.02.24.
A parlament 2012 február 20-án úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak - MTI információ.   
(logsped)
2012.02.21.

A megszűnt magyar légitársaság, a Malév utasai törzsutasszintjüket azonnal átvihetik az airberlin törzsutas programjába, a topbonusba.   
(logsped)
2012.02.19.

Meghatározta azokat a közlekedési szabálysértési tényállásokat a Belügyminisztérium (BM), amelyek elkövetése esetén - a rendelettervezet szerint - április 15-től meghatározott összegű bírságot kell kiszabni, továbbá rendelkezett a büntetések mértékéről is - MTI információ.   
(logsped)
2012.02.17.

A Biatorbágyi WestLog DC logisztikai központot választotta raktárbázisának a Partner in Pet Food Hungária.   
(logsped)
2012.02.14.

A nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely módosítja a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére vonatkozó szabályokat. Eszerint 2012 végéig lehetne kérni az árfolyamrögzítést - MTI információ.   
(logsped)
2012.02.12.

A kanadai Corporate Knights Inc. szervezet a Scaniát a világ100 legfenntarthatóbban működő vállalata közé sorolta.   
(logsped)
2012.02.07.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény megengedi, hogy akinek az év végén fordul a biztosítása, az az első díjat 60 napos türelmi idővel fizesse be, ez vonatkozik a baleseti adóra is - közölte a Magyar Posta Biztosító az MTI-vel.   
(logsped)
2012.02.03.

Szabolcs-Szatmár Bereg Megye foglalkoztatási helyzetének javítását szolgáló szakképzés beindítását és rövid időn belül 120 új munkahely megteremtését jelentette be közös sajtótájékoztatóján Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Waberer György, a Waberer's International ZRt. elnök-vezérigazgatója Vásárosnaményban.   
(logsped)
2012.03.26.

2012 március 22-én átadták a Szilánk cégcsoport Szatymaz és Szeged határában az új fejlesztés keretében megvalósult új termelőcsarnokát, illetve új logisztikai központját.   
(logsped)
2012.03.23.

A CSL Behring Kft. személyében új bérlő költözik a MOM Park "D" épületébe.   
(logsped)
2012.03.22.

A napokban utasok százai értesülhettek arról, hogy az egyik fapados légitársaság törli a Budapest és Kolozsvár között áprilisban elindítani tervezett légi járatát. A járattörlést lehet, hogy továbbiak is követik még más légitársaságoknál is.   
(logsped)
2012.03.19.

A szállítmányozó és logisztikai vállalat több mint 500 éves története során a 2011-es évben először ért el egymilliárd eurót meghaladó forgalmat.   
(logsped)
2012.03.14.

A Ryanair megállapodásra jutott a budapesti repülőtéri rendőrséggel a személyzet biztonsági határellenőrzésének új módjáról, így a légitársaság nem töröl újabb budapesti járatokat - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.12.

Forgalomba állt a MÁV Csoport által megvásárolt utolsó két TRAXX villamos mozdony is.   
(logsped)
2012.03.10.

Az Avis Budget Group Business Support Centre Kft. a Skanska LEED Platinum előtanúsított épületét választotta jövőbeli irodájaként.   
(logsped)
2012.03.07.

A német Knorr-Bremse projektindítóját tartották kedden Kecskeméten - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.07.

A Ryanair légitársaság 13 budapesti járatot töröl a szombattól számított két hétben - tartalmazza a légitársaságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye.   
(logsped)
2012.03.04.

Közel egymilliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél. Három átkelőben csapórudas félsorompót telepítenek , 23 helyen pedig jobban látható és hosszabb élettartamú LED-izzókat szerelnek a fényjelzőkbe - MTI információ.   
(logsped)
2012.03.01.

A Scania 200 millió svéd koronás beruházást tervez az indiai Bangalore városában az év folyamán.   
(logsped)
2012.02.23.

Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást kötött a DHL-el a világ több országában, köztük Magyarországon is a Huawei.   
(logsped)
2012.02.20.

Miskolc polgármestere bejelentette, hogy a városnak a cseh Skoda konszernhez tartozó Ganz-Skoda Közlekedési Zrt.-től harmincegy villamost rendelt meg - MTI információ.   
(logsped)
2012.02.18.

A budapesti 4-es metróvonalra készülő vezető nélküli, automata METROPOLIS szerelvénnyel azonos termékcsaládba tartozó metrót rendelt a Szingapúri Közlekedési Vállalat az Alstom-tól.   
(logsped)
2012.02.16.

Repülőjáratokat indít Debrecen és London között 2012 június 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Váradi János, a Wizz Air vezérigazgatója - MTI információ.   
(logsped)
2012.02.13.

Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft.   
(logsped)
2012.02.10.

2012-ben Logisztikai Központot épít a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A kecskeméti beruházás 50 új munkahelyet jelent a város számára.   
(logsped)
2012.02.04.

Működésbe lépett a dél-balatoni vasútvonal 21 állomásán a megújult központi forgalomirányítási rendszer.   
(logsped)
2011.11.16.

2012 január 31-én a Szolnoki Vasútijármű Javítási Telephelyén a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. aláírta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) az Új Széchenyi Terv keretében elnyert Támogatási Szerződést.   
(logsped)
2012.02.01.

Az Alstom Csoport a 2011/12. pénzügyi év első 9 hónapjában (2011. április 1. és 2011. december 31. között) 15,1 milliárd eurónyi új megrendelést szerzett, ami 20%-kal haladja meg a 2010/11-es pénzügyi év azonos időszakát.   
(logsped)
2012.01.30.

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárarának bővítésére több mint 300 millió orint uniós támogatást nyert. A közel 1,6 milliárd forintos beruházás első részeként felépült egy speciális magasraktár.   
(logsped)
2012.01.27.

2012 március 12-én öt célállomásra indít menetrendszerinti járatokat Budapestről a Ryanair ír fapados légitársaság - MTI.   
(logsped)
2012.01.24.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a rendszámok több lépcsőben, felmenő rendszerben és önkéntes alapon történő cseréjének lehetőségét vizsgálják.   
(logsped)
2012.01.20.

Egy kanadai-magyar befektető vásárolta meg a korábban bezárt finn hűtőgépgyártó Helkama Forste Kft.-t, és újraindítja a hűtőgépek termelését az üzemben - erősítette meg Tata polgármestere hétfőn az MTI értesülését.   
(logsped)
2012.01.17.

Csaknem egyéves kényszerszünet után márciusban folytatódhat a kompozitkarosszériás autóbuszok gyártása a NABI kaposvári gyárában, amiről Baranyi Ferenc a cég ügyvezető igazgatója számolt be a Magyar Nemzetben.   
(logsped)
2012.01.14.

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit. Országosan 168 járás, Budapesten pedig hét úgynevezett körzet létrehozását tervezik.   
(logsped)
2012.01.10.

A szakmai érdekképviseletek szerint az üzemanyagárak emelkedése miatt a fuvarozók előbb-utóbb a fuvardíj emelésére kényszerülnek - MTI értesülése szerint.   
(logsped)
2012.01.09.

Az ÁFA visszaigénylés szabályai változnak 2012. február 1-től.   
(logsped)
2012.01.06.
Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) néven folytatja munkáját januártól a Foglalkoztatási Hivatal (FH), amelybe tavaly december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI). MTI   
(logsped)
2012.01.04.

A Romániába utazók fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok betartására, mert 2012 január 1-től drasztikusan megemelkedtek a büntetések.   
(turizmusonline)
2012.01.03.

2012 január 1-én életbe lépő adótörvények rövid összefoglalója. MTI   
(logsped)
2012.01.01.

A magyar légi navigáció fejlődéséért megítélt szakmai díjak és civil szervezetek munkáját segítő támogatások átadásával ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a HungaroControl Zrt.   
(logsped)
2012.01.31.

A 2011-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje január 31-én, kedden éjfélkor lejár.   
(logsped)
2012.01.29.

A Scania 2012-ben ismét elindítja a közúti biztonságot és a vezetési tudást középpontba állító rendezvénysorozatát, a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2012 (YETD 2012) versenyt.   
(logsped)
2012.01.26.

A SAS légitársasági csoporthoz tartozó, finnországi Blue1 fapados légitársaság a nyártól újra jár Budapest és Helsinki között.   
(Turizmus Online)
2012.01.23.

Teljesítette a 2011-ik évi EBIDTA növekedési tervét a Waberer's Holding Zrt., - állapította meg budapesti ülésén a vállalat igazgatósága.   
(logsped)
2012.01.19.

A Nemzeti Vidékstratégia végrehajtásának keretét a most induló Darányi Ignác Terv adja - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, a tervet bemutató konferencián., az MTI értesülése szerint.   
(logsped)
2012.01.16.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2012-re meghirdetett pályázatokon nyugdíjasok, fogyatékosok, nagycsaládosok, valamint a szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozói üdülési célú szolgáltatásokat nyerhetnek - MTI információ.   
(logsped)
2012.01.12.

Minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta tavaly a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA); a terminálokon csaknem 9 millió utas fordult meg, 9 százalékkal több, mint 2010-ben.   
(logsped)
2012.01.10.

Nyugdíj melletti munkavégzés esetén a meghatározott összegű nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem megszerzése után a nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell. Az éves keretösszeg a 2012-e minimálbér összegének 18 szorosa 1.674.000 forint.   
(logsped)
2012.01.08.
2012 január 1-jétől változtak egyes, a fizetési kedvezményi eljárásokat érintő szabályok - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban. MTI   
(logsped)
2012.01.05.

A múlt évi 13 százalékkal szemben az idén 5-10 százalékkal tervezi növelni magyarországi utasforgalmát a Wizz Air diszkont légitársaság a kapacitások bővítésével - közölte Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója az MTI-vel kedden.   
(logsped)
2012.01.03.

2012 január 1-jén a villamos energia ára 2,7 százalékkal, a földgáz és a távhő ára pedig 4,2-4,2 százalékkal nő - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.   
(logsped)
2012.01.01.