Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A legtöbb kgfb szerződést a K&H és az Allianz biztosítóknál kötöttek

A november másodikán indult kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az ügyfelek a legtöbb szerződést eddig a K&H Biztosítónál, valamint az Allianz Biztosítónál kötötték - közölték az online alkuszok az MTI-vel.

A három megkérdezett alkusz - a netrisk.hu, a biztositas.hu, továbbá a CLB - az első két helyet követő sorrendet már eltérően adta meg. Az Union, a Signal, valamint az MKB Biztosító került még dobogós helyre. A netrisk.hu-nál az új szerződések kétharmadát a K&H, az Union és az Allianz vitte el. A CLB közleménye megjegyzi, hogy a K&H Biztosító új szerződőinek az egyharmada korábban is ennek a biztosítónak az ügyfele volt, de jobban jár azzal, ha felmondja, majd újra köti ugyanott a szerződését. Ugyanezt a jelenséget tapasztalta ez az alkusz - bár kisebb arányban - az Allianznál és az Unionnál is.

Még a kampány előtt a Genertel Biztosító azt valószínűsítette, hogy most már eltűnnek az ugyanannál a biztosítónál történő újrakötések, mert a biztosítók többre értékelik a meglévő ügyfeleiket az újaknál, így inkább azoknak kedveznek.

A tavalyi kampányban mért 12 500 forintos átlagdíjjal szemben az alkuszok 13 000 és 14 300 forint közé teszik az idei átlagdíjakat. A CLB szerint annyira közel vannak az egyes biztosítók díjai egymáshoz, hogy sok autós a kgfb-szerződés mellé kínált ajándékok alapján dönt a váltásról. Ilyen ajándék a műszaki cikk vásárlásánál kedvezményt adó kupon, vagy az asszisztencia szolgáltatás, illetve a balesetbiztosítás.

Eddig egyik alkusz sem találta meg a csődbe jutott romániai Astra Biztosító magyarországi fióktelepének eddig nem jelentkezett ügyfeleit, akik 15-20 ezren lehetnek. Ők az év végi kampányban kedvezőbb tarifával köthetnének új szerződést ahhoz képest, mintha kivárnak a jövő évig. Egy jogszabály ugyanis rendkívüli felmondást és újrakötést enged azoknak is, akiknek nem január elsején, hanem később jár le a szerződésük.
(logsped)

2015.11.08