Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Legkésőbb nyárra kialakulhat az új cafeteriarendszer

Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer. (MTI)

Mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hozzátette: idén még működőképes a cafeteriarendszer, a változásokat 2017. január elsejétől kell elindítani, ezért a cafeteria gyakorlatilag minden kormányülésen téma valamilyen formában.

A miniszter kiemelte, hogy olyan rendszer kidolgozása a cél, amely a növekvő gazdasági teljesítményből minél többet odaad az embereknek a gazdasági teljesítmény sérülése nélkül.

Rogán Antal hangsúlyozta továbbá, hogy a brüsszeli döntés nyomán már nemcsak a cafeteria megmentése, hanem egy kedvezőbb megoldás kidolgozása a cél.

Kifejtette: az eddig ismert cafeteriarendszer egy része valószínűleg a gyermeküdültetés, illetve a turizmus fejlesztésére fordítható támogatási rendszerként fog működni a jövőben. Emellett a kormány azt szeretné, hogy legyen a béremeléseknek járulékmentes része, ezáltal a béremelés nem jelent plusz terhet a munkaadók és a munkavállalók számára sem, azonban ez az összeg nem számít bele a nyugdíjalapba - fogalmazott.

Erről folyik az egyeztetés jelenleg a munkaadókkal, a miniszterelnök bejelentése sem végleges döntést jelent, hanem azt, hogy a javaslat véleményezésére kérte fel a szervezeteket - jegyezte meg a miniszter.

Rogán Antal arra a felvetésre, hogy a külföldi multinacionális cégek cafeteriarendszerbe való beengedésével Brüsszel elégedett lett volna, úgy válaszolt: lehet, de nem biztos, hogy a magyar emberek jól jártak volna, mivel jelentős mennyiségű profit áramlott volna ki az országból. Ehelyett viszont az Erzsébet-utalvány rendszerén keresztül beáramló összegeket visszafordította a kormány gyerekszálláshelyek fejlesztésére és gyerekek üdültetésére - fűzte hozzá.
(logsped)

2016.03.13.