Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Közvetlenül az MFB Pontokon keresztül osztják az uniós pénzeket

Közbeszerzési eljárást indított a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a visszatérítendő uniós támogatások kezelésére alakuló MFB Pontok hálózatának kialakítására. (MTI)

Itt osztják a pályázati pénzeket

A tájékoztatás szerint a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény öt napon belül megjelenik az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED), illetve elérhető és letölthető lesz a Közbeszerzési Értesítő soron közvetkező számában. Közlemény szerint 2015. november 30-ig, délelőtt 10 óráig nyújtható be a részvételi jelentkezés, amelyben ajánlat még nem tehető.

A tervek szerint 2015 és 2016 között legfeljebb 300 milliárd forint értékű uniós támogatást, valamint további saját forrású hitelt folyósít a bank az MFB Pontokon keresztül legalább 15 ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozás számára. Az összeg igény szerint további, legfeljebb 150 milliárd forinttal bővíthető - közölték.

Olcsóbb és jobb?

A Széchenyi2020 EU-s fejlesztési programban a kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát, ezen belül egyre több olyan fejlesztést támogat, amelyben megjelennek a visszatérítendő források is. Utóbbi kezelésére 2016 végéig az MFB a hazai hitelintézeti rendszer meglévő fiókhálózatán belül 402 MFB Pontot hoz létre, és szakít azzal a közvetítői rendszerrel, ami az előző uniós ciklusban működött.

A tervek szerint a közvetlen értékesítésre épülő rendszer olcsóbb és gyorsabb lesz, mint a korábbi, emellett a vállalkozások által igénybe vehető pénzügyi termékek kamata is minden eddiginél alacsonyabb lehet. Az új modellben az MFB szerződik a pályázókkal és saját kockázatára finanszíroz, míg a kiválasztott partnerek a kihelyezéshez kapcsolódó részfeladatokat, valamint a kihelyezett állományok ellenőrzését és kezelését segítő egyes résztevékenységeket végzik az MFB számára.

Teljes lefedettség Az MFB Pontok ütemezetten, a megyeszékhelyektől a kisebb települések felé haladva, az ország teljes területén elérhetők lesznek. A hálózat lakosságarányosan 70 százalékos lefedettséget nyújt. Az EU-s források mellett a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi tanácsadással kiegészülő egyéb termékei is elérhetők lesznek az MFB Pontokon.
(logsped)

2015.10.30.