Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Közfoglalkoztatás: 200-ezer embert vonna be a kormány

Kapcsolódó oldal:  



Közfoglalkoztatás: 200-ezer embert vonna be a kormány

Kétszázezer embert vonna be a közfoglalkoztatásba a kormány télen, százezren dolgoznának, ugyanennyien pedig tanulnának áprilisig Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint. (Híradó)

Folyamatosan bővül a foglakoztatás Magyarországon 2010 tavasza óta, ám amíg nyáron sokan el tudnak helyezkedni, télen már kevesebben dolgoznak - hangzott el a köztévé Híradójában.

A kormány ezért télre is kiterjesztené a közfoglalkoztatási programot, 200 ezer embert vonnának be - közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor szerint egyik felük dolgozna, a másik felük pedig pedig képzésben venne részt decembertől márciusig.

Elsősorban olyan képzéseket szeretnénk indítani, amelyeknek a későbbiekben gyakorlati haszna is van - emelte ki az államtitkár, aki szerint ez lehet állam által elismert képzés is, de akár betanító jellegű is.

A téli átmeneti közfoglalkoztatásban várhatóan részt vesz a jelenlegi közfoglalkoztatottak egy része, és bevonnak hátrányos helyzetű álláskeresőket is. A képzések összesen 24 milliárd forintba kerülnek, amelyet teljes egészében az Európai Unió finanszíroz. (logsped)

2013.08.05.