Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Kevesebbe került és jól működik az e-útdíj rendszer

Kapcsolódó oldal:  



Kevesebbe került és jól működik az e-útdíj rendszer

A tervezett 42 milliárd forint helyett, végül 36 milliárdba került a használatarányos e-útdíjrendszer kiépítése, amely a tavaly július elsejei indulás óta hatékonyan működik (MTI)

A beruházási összeg magában foglalja az ellenőrzés kiépítését is. Szlovákiában háromszor, Németországban ötször ennyibe került egy kilométerre vetítve a használatarányos útdíjfizetési infrastruktúra kiépítése - tette hozzá Seszták Miklós miniszter.

A tavalyi második félévben a tervezett útdíj 75 milliárd forint volt, a beszedett összeg 78 milliárdot tett ki. Idén az első félévben - azaz hétfő estig - eléri a beszedett díj a 79 milliárd forintot - ismertette az adatokat a miniszter.

Seszták Miklós úgy vélte, hogy az útdíj, miután megdrágította a közúti fuvarozást azzal, hogy 2800 forint helyett tízezerért lehet áthaladni az országon, segíti az áruszállítás vasútra terelését. Ehhez azonban az is kell, hogy a vonat ne több nap alatt érjen keresztül az országon - tette hozzá.

Az MTI kérdésére válaszolva nem számszerűsítette az egy év alatt beszedett bírságot, viszont elmondta, hogy jelenleg a kormány előtt van egy bírság engedményi jogszabály, amely lehetővé tenné a bírság egy részének az elengedését.
(logsped)

2014.07.01.