Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Kamerák a vasúti fénysorompóknál Szajolban

Térfigyelő kamerákat szerelnek fel a vasúti fénysorompóknál Szajolban az önkormányzat és a MÁV összefogásával, hogy ily módon próbálják megelőzni a biztonsági berendezések gyakori megrongálását. (MTI)

Szöllősi József polgármester szerdán az MTI-nek azt mondta: megelégelték helybéliek a sorompók ismétlődő tönkretételét, mert ennek rendszeresen az arra közlekedők látják a kárát, hiszen a hibák kijavításáig nem lehet áthaladni a vasúti pályán.

Az egyik sorompó a nagy vasúti forgalom miatt sokszor lezárja azt az utat, amely a vasútállomás közelében lévő ipartelephez vezet.

Az oda tartó kamionok, mezőgazdasági erőgépek számtalanszor törték már el a fénysorompó karját, a károkozók azonosítása pedig szinte lehetetlen, és előfordul, hogy a javítás órákat vesz igénybe - tette hozzá.

A polgármester levélben fordult a MÁV-hoz, és kérésére a vasúttársaság anyagi segítségével az egyik fénysorompós átjárónál, illetve a kerékpárlopások miatt a vasútállomás épületénél helyeznek el térfigyelő kamerákat. A MÁV vállalta, hogy egy harmadik helyen maga szerel fel egy berendezést.

A tavasztól üzemelő kamerák részei lesznek a Szajolban már működő térfigyelő rendszernek. A felvételeket kizárólag a rendőrségnek adják ki, és a rongálások ügyében indított nyomozásoknál felhasználják.
(logsped)

2015.01.10.