Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Ingyenes KRESZ-tanfolyam és -vizsga

A tervek szerint 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Novák Katalin. Kérdés, változik-e más is a vizsgázás rendszerében? Többször felmerült ugyanis, hogy emelhetik a korhatárt. (Kossuth Rádió))

A tavalyi évben majdnem 50 ezer 20 évesnél fiatalabb kísérelte meg letenni a KRESZ-vizsgát. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok a KRESZ-t és a jogosítvány megszerzését korábban, akár 17-18 évesen megkezdik, ezért célozták meg ezt a korosztályt az ingyenes vizsgával - mondta Novák Katalin család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hozzáfűzte: a KRESZ-tanfolyamnak köszönhetően olyan ismeretekre tesznek szert a fiatalok, amelynek akkor is hasznát veszik, ha gyalogosként, biciklistaként vagy kismotorosként közlekednek.

Kiemelte: a KRESZ-vizsgadíjat és a -tanfolyam árát is megtérítik július 1-jétől a 20 év alatti fiatalok részére. Ez lehet e-learning vagy tantermi tanfolyam is, az értékhatár pedig 25 ezer forint - tette hozzá. Novák Katalin azt is mondta, hogy ha valakinek van B típusú jogosítványa, azok előtt sok munkakör nyílik meg, könnyebben el tudnak helyezkedni a piacon.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ha a fiatalok élni szeretnének a lehetőséggel, akkor az Új Nemzedék Központ közösségi tereit kell felkeresni. Az igénylés gördülékeny és egyszerű, és az interneten is megtörténhet - mondta az államtitkár.

Kell a személyes találkozó az oktatóval?

Németh György, a Járművezető-szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesületének elnöke a Kossuth Rádióban arról beszélt, az elmúlt években az elméleti képzés szisztémája megváltozott a távoktatás rendszerében.

Az elméleti oktató személyisége, példamutatása ma a távoktatásnál hiányzik. A gépjárművezetés két nagyon fontos elemből áll, elméleti és gyakorlati képzésből; ha az egyikből hiányzik az oktató személye, ott általában valamilyen módon kompenzálódik, vagyis a gyakorlati oktatás 30 órájában jelenik meg a képzés.

Az elméleti és gyakorlati képzés végén azt az alaptudást kapja a tanuló, amivel beléphetne a forgalomba.

Létezik a kezdő vezetői engedély fogalma, ami jogszabály szerint megszerzéstől számított következő 2 évet jelenti. Ám ha nem vezet az illető ez alatt az idő alatt, ez a fogalom akkor is megszűnik - fűzte hozzá Németh György. Ugyanakkor Ausztriában például bizonyos idő után vissza kell hívni a személyeket, hogy felülvizsgálják a tudását.

Korábban 18. év volt a jogosítvány megszerzésének feltétele, ám ezt évekkel ezelőtt 17 évre módosították.

Ez a vezetői engedély csak Magyarország területén érvényes, országhatáron túl azzal nem vezethet, csak 18. betöltött életkorát követően - magyarázta Németh György.
(logsped)

2017.12.10.