Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Indul a világkupa-kampány

Kapcsolódó oldal:  



Indul a világkupa-kampány

Már csak két és fél hét és elrajtol Szegeden a 2013-as Gyorsasági Kajak-Kenu Világkupa-sorozat. A Maty-éri első felvonásra közel 50 nemzet, több mint 800 versenyzője nevezett be.

Beindult a médiakampány, a szervezőbizottság gőzerővel készül a május 10. és 12. között Szegeden megrendezésre kerülő kajak-kenu Világkupára. A kampány részeként már szerte az országban fellelhetőek azok az óriásplakátok, amelyeken a tavalyi esztendő legnagyobb meglepetései, vagyis a londoni olimpián K-2 1000 méteren győztes Dombi Rudolf, Kökény Roland páros látható. A Maty-éri viadalon több mint hatvan magyar kajakos és kenus áll majd rajthoz, ám nem csak a mi csapatunk lesz népes, több nemzet, példának okáért az oroszok is nagy csapattal érkeznek majd az eseményre.

Dr. Ábrahám Attila, a szervezőbizottság elnöke elmondta, majdnem akkora az érdeklődés, mintha világbajnokságot bonyolítana Szeged, és a média is hangol a nagy magyar sikerekre, hiszen több sajtóorgánum, így az MTVA, az Origo, a Ringier Kiadó, valamint a Délmagyarországnak, a Szegedi VTV-nek és a Rádió 88-nak köszönhetően a regionális sajtó is a rendezvény mögé állt.

"Az Eurosporttal már korábban megállapodott a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség a teljes Világkupa-sorozat közvetítéséről, mellettük a szombati napot az m1 élőben adja, míg vasárnap összefoglalja a döntőket" - magyarázta a sportvezető, aki hangsúlyozta, ingyenes lesz az idén a Világkupa a szurkolók számára.

Storcz Botond szövetségi kapitány még nem tudott teljes csapatnévsorral szolgálni, ám azt megerősítette, Douchev-Janics Natasa kivételével minden Londonban szereplő magyar versenyző ott lesz a rajtnál, több mint hatvan kajakos és kenus nevezését adja majd le a kapitány.

2013-as Gyorsasági Kajak-Kenu Világkupa


"Bízom benne, hogy nem csak a létszám, az eredmények miatt is emlékezetes lesz majd ez a Világkupa" - hangsúlyozta a kapitány, aki elmondta, bár az augusztus végi duisburgi világbajnokság miatt hosszú a szezon, mindenki jó formában áll majd rajthoz ezen a versenyen.

"Erős a belső motivációnk a sikerre" - tette hozzá Dombi Rudolf is, aki örült, hogy a kampány során "vállalható arcai" lettek ennek a Világkupának. Kökény Roland elárulta eddig háromszor eveztek idén együtt, már egy jó pályát is mentek, és bízik benne, hogy a Világkupán ismét beülhetnek majd "elkallódott" hajójukba.

Baráth Etele, a szövetség elnöke a két héttel ezelőtt felállt új elnökség terveiről beszélt, no és arról, hogy új irányok felé indul el a sportág.

"Szlogenünket, mármint, hogy a kajak-kenu a Győztesek sportja, egy kicsit tovább gondoltuk, a jövőben azt is szeretnénk megmutatni, hogy mi van a győzelmeken túl – mondta a sportvezető. - Hangsúlyozni akarjuk, hogy nekünk életünk a víz, és az elkövetkező években az eredményesség megtartása mellett szeretnénk megmutatni mindazt, amit még ez a sportág jelent. Fontos társadalmi szerepünk, felelősségvállalásunk van, amelynek lényege, hogy a kajak-kenu az életre nevel mindenkit!" (logsped)

2013.04.23.