Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Hatezren szerezhetnek hivatásos jogosítványt a kormány támogatásával

A kormány 5 milliárd forintos uniós és hazai támogatással mintegy 6000 leendő gépjárművezető részére fedezi a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzésének költségeit.

A kormány célja továbbra is az, hogy a gazdasági növekedés támogatása révén egyre többen juthassanak biztos megélhetést jelentő munkához Magyarországon - jelentette ki Varga Mihály az új munkahelyteremtő-programot ismertető sajtótájékoztatón.

Újabb hiányszakma képzésében vállal úttörő szerepet a Nemzetgazdasági Minisztérium. Varga Mihály Wáberer György miniszterelnöki biztossal, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnökével tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az utóbbi években a tehergépkocsi-vezető és kamionsofőr-foglalkozásokban volt a legtöbb olyan állásajánlat - 2014-ben mintegy 7300 -, amelyekre nem volt elegendő, illetve megfelelő jelentkező.

A most bejelentett program keretében több mint hatezer ember számára teszik lehetővé a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzését. A nehézgépjármű-vezetők kiválasztását és képzését a központi régióban az MKFE szakmai segítségével a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) bonyolítja le.

Az OFA a - BKK-val szerződésben álló, autóbuszokat üzemeltető - VT-Arriva Kft-vel közösen kidolgozott új képzési rendszerének mintájára indul el a most bejelentett program. A konstrukció lényege, hogy a képzést a kormány finanszírozza, az esetleges ösztöndíjat, illetve végzés után a munkahelyet a fuvarozók biztosítanák a hivatásos jogosítványt megszerzőknek.

A kormány kiemelt céljai közé tartozik a magyar logisztika, ezen belül a közúti fuvarozás, illetve személyszállítás versenyképességének javítása, az ágazat teljesítményének sokoldalú ösztönzése. A közúti közlekedési szolgáltatási szektor jelenleg a magyarországi munkavállalók 3,5 százalékát foglalkoztatja, és hozzávetőleg 500 milliárd forintos éves adóbefizetéseivel az államháztartás bevételének 5%-át biztosítja.

A képzésen részt venni szándékozók előzetes részvételi szándékukat a www.ofa.hu honlapon péntektől jelezhetik.
(logsped)

2015.07.16.