Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A gőzgéptől a légkondis traktorig

A high tech traktortól az olajgőzös cséplőgépig - a hazai traktortörténelem minden fontos állomását végigjárhatjuk augusztus utolsó hétvégéjén a Hódmezőrületen. A kiállítás és gépfelvonulás legöregebb darabja idén egy 80 éves cséplőgép lesz, de emellett láthatunk majd klasszikus Dutra traktort és 50-es évekbeli Csepel motorokat is. Az evolúció másik végén pedig légkondis, automata vezérlésű traktorokat tesztelhetünk.

Több mint száz, akár 80 évnél is öregebb mezőgazdasági gépet, emellett pedig a legmodernebb technológiával felszerelt traktorokat mutatnak be nyár utolsó hétvégéjén a Hódmezőrületen. A hazai géptörténelem retro darabjai mellett egyedülálló módon jelen lesznek a legújabb gépcsodák is, amelyeket a közönség ki is próbálhat a két napos rendezvényen.



Az ország egyik legnagyobb gyűjtője, Lukács Pál - akinek a felesége is rajong a régi gépekért -, randevúhoz hasonlította egy veterán gép megszerzését. Szerinte a veterán-gyűjtési szenvedély igazi betegség, ő nem tér haza kiállításról új gép nélkül, egy-egy ritkaságért pedig akár évekig is "udvarol". A Hódmezőrületre idén egy 80 éves cséplőgéppel érkezik, gyűjtőtársaival együtt pedig autentikus cséplőbemutatót is tartanak, amelyhez már készül neki a korhű bőrcsizma és ruházat.

A veterán találkozók a 2000-es évek óta egyre gyakoribbak az országban, de a teljes traktorevolúció felvonultatása, a high tech traktorok veteránok mellé állítása a Hódmezőrület sajátossága. A szervezők célja ezzel a technika és gépészet iránt érdeklődő fiatalok bevonzása, a mezőgépész-utánpótlás biztosítása. A látogatókat emellett gépfelvonulással, traktorhúzó versennyel, driftnappal és Manitou ügyességi versenyre is várják.
(logsped)

2017.08.18.