Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



EZ Expressz magyar közösségi futárszolgálat fogadja az Uber sofőröket

Az idén májusban indult EZ Expressz magyar közösségi futárszolgálat munkát adhat annak a mintegy 1200 volt Uber sofőröknek. (MTI)

A Drukka Startup Stúdió keretében indult startup már havi több száz céges és magán megrendelést teljesít. Nemzetközi szinten már több vállalkozás kínál közösségi futárszervezést, például az Uber Rush vagy a Roadie, Magyarországon az EZ Expressz szolgáltatása hiánypótló.



Horváth Gábor, az EZ Expressz vezetője a közlemény szerint elmondta: a kritériumaiknak az Uber volt sofőrjei mindenben megfelelnek, és várják a jelentkezésüket. A szolgáltatásuk egyre népszerűbb, szállítottak már többek között laptopot, MRI-felvételt, könyvelési anyagokat, születésnapi meglepetés ajándékot, de otthon felejtett kulcsot is. Jövőre a nemzetközi terjeszkedést is szeretnék megkezdeni - tette hozzá.

A PwC napokban megjelent tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában.

A közösségi üzleti modell Magyarországon is terjed: a Drukka Startup Studióból induló cégek közül a nemrég alapított EZ Expressz mellett, az online ruhatisztítás és vasalás közvetítő Neatly, illetve a takarítás közvetítő Rendi is egyre sikeresebb, mindkét cég már a nemzetközi terjeszkedést készíti elő - írták.
(logsped)

További információk:



2016.07.17.