Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Eu vámkódex

Kapcsolódó oldal:  



Új vámkódex az Unióban

Az európai uniós tagországok kormányait képviselő tanács után kedden az Európai Parlament is jóváhagyta az EU korszerűsített vámkódexét. Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekért felelős tagja üdvözölte a döntést. Az EP strasbourgi plenáris ülésén második olvasatban fogadta el az új szabályozást.

Kovács László, aki a brüsszeli bizottság részéről témafelelősként szólalt fel az Európai Parlament plenáris vitájában, elmondta, hogy a vámunió nem csupán az uniós együttműködés első lépcsője, hanem a belső piac, így a fogyasztók biztonságának védőbástyája is, valamint az unió saját bevételeinek egyik fontos forrása.

A szavazást kommentálva kijelentette, hogy "az uniós vámkódex modernizálása és az elektronikus vámrendszer bevezetése része a bizottság azon átfogó reformjának, melynek célja, hogy új, elektronikus alapú vámeljárási rendszert hozzon létre".

- A döntéssel a vámunió is XXI. századivá válik, a vámeljárások pedig olcsóbbá és gyorsabbá, amelyeknek egyértelmű nyertesei az unió polgárai. Az uniós állampolgárok biztonságának garantálása érdekében a terrorcselekmények megelőzésének és a termékhamisítás elleni küzdelemnek is kiemelt eszköze az egyre jobban működő vámunió - mondta Kovács László.

Kovács László emlékeztetett, hogy idén Európa-szerte a vámunió negyvenedik évfordulóját ünneplik. "A jelenlegi Vámkódexet a kilencvenes években alkották meg, azonban mára olyan új kihívásokkal kell a tagállamoknak és a kereskedőknek szembenézniük, mint a globalizáció vagy a terrorizmus elleni küzdelem, melyek szükségessé tették a vámügy korszerűsítését. A modernizált közösségi vámkódex egyszerűsíti a jelenlegi szabályozást, csökkenti a vámeljárások számát, és áttér a papíralapú vámkezelésről az elektronikusra", idézte a magyar biztost a brüsszeli bizottság közleménye. (Gazdasági Rádió)
(logsped)

További információk:




2008.02.20.