Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

EU

Kapcsolódó oldal:  




Heti 48 óra a maximális munkaidő az EU-ban

Megszűnt a maximálisan 48 órás munkahetet előíró uniós rendszabály fakultatív jellege: az európai parlamenti képviselők döntő többséggel az előírás kötelezővé tétele mellett szavaztak.

Bár eddig létezett a heti munkaidőt 48 órára korlátozó jogszabály, a törvény nem volt kötelező érvényű, lehetőséget adott a túlórázásra. Ezt főként a brit cégek használták ki, ám a közelmúltban más tagországok is tervezték a kiskapu igénybe vételét: Franciaország, Németország és Hollandia az egészségügyben, Luxemburg a vendéglátóiparban akarta meghosszabbítani a munkahetet.

Alejandro Cercas spanyol szocialista képviselő javaslatát 370 szavazattal, 116 ellenszavazattal és 21 tartózkodással fogadták el. A képviselők ugyanakkor elutasították azt az indítványt, amely pert helyezett kilátásba Nagy-Britannia ellen, amiért a szigetország nem kezelte hatékonyan a feltételezett visszaéléseket.

A britek szerint a dolgozó is kevesli a munkaidőt "A törvény fakultatív jellege kulcsfontosságú volt Nagy-Britannia versenyképessége szempontjából" - nyilatkozta a szavazást követően Liz Lynne brit liberális képviselő, rámutatva, hogy a brit munkaerőpiac és más tagországok munkaerőpiacai között jelentős szerkezeti eltérések vannak.

Felmérések szerint a brit munkaadók és munkavállalók egyaránt elégedettek voltak az eddigi helyzettel, és szeretnék továbbra is megőrizni a túlóra lehetőségét. "A munkaidő korlátozása egyszerűen megvonná az állampolgároktól azt a jogot, hogy szabadon megválasszák munkahelyi feltételeiket, ugyanakkor elvenné tőlük a többletkereslet lehetőségét " - fogalmazott Philip Bushill-Matthews brit konzervatív képviselő. "A hosszú munkaidő rossz hatással van az emberekre, de az egész társadalomra is. A fokozódó kimerültség miatt komoly veszélyt jelent az egészség és munkavégzés biztonsága szempontjából" - értékelt Jean Lambert, a brit zöldek képviselője. (euro.hu)
2004. 02. 16.