Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015

Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kormányszóvivői sajtótájékoztatón. (MTI)

Novák Katalin közölte: jövőre az otthonteremtési kedvezményre 4 milliárd forintot fordítanak, 2016-tól pedig 9-10 milliárd forintot. Jelezte, a keret felfelé nyitott, így igény esetén biztosítják a szükséges többletforrásokat. A családok egy gyermek esetén 500 ezer, három gyermek estén 3,25 millió forint támogatást kérhetnek. Újdonság az is, hogy használt lakás vásárlására, valamint meglévő lakás bővítésére is lehet támogatást kérni.

Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a vágyott, tervezett gyermekek megszülessenek Magyarországon, és mivel az otthonteremtés, a lakhatás komoly nehézséget jelent a fiataloknak, ezért vezetik be a korábbi támogatási rendszert kibővítő lehetőséget július 1-jével. Emlékeztetett arra, hogy korábban csak a kettő, vagy annál több gyermekesek vehették igénybe az állami támogatást, jövőre azonban már az egy gyermekes családok is, vagy azok, akik legalább egy gyermeket vállalnak.

Az otthonteremtési rendszer fontos változásának mondta azt is, hogy a vissza nem térítendő támogatást júliustól már használt lakás megvásárlására is kérni lehet, vagy arra, hogy a meglévő ingatlant további szobával, akár tetőtérbeépítéssel bővítsék.

Azt mondta, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) alapelve az, hogy több gyermek után több támogatás jár, de figyelembe vesznek más szempontokat is, így például a energiatakarékosabb ingatlanok után nagyobb támogatás kérhető.
(logsped)

2014.12.10.