Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Csökkentek a bankkártyák terhei

Januártól csökkentek a bankok fizetési kötelezettségei az állam felé, ami megindította a kártyás vásárlások után felszámított díjak mérséklését. (MN)

Van, ahol a vásárlások utáni díjat engedték el, de akad pénzintézet, amely a bankkártyadíjak csökkentésével kötné magához az ügyfelet. Megindulóban van a verseny a bankok között azt követően, hogy a kormányzat csökkentette a bankkártyás vásárlások után fizetendő tranzakciós illetéket, hiszen ennek nyomán a bankok jó része csökkentette díjait - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a BankRáció.hu pénzügyi szakportál elemzője.

Gergely Péter elmondta, a tranzakciós illeték mértéke ugyan marad 0,3 százalék, de az eddigi 6000 forintos évi felső határ helyett az idei évtől legfeljebb 800 forintot kell fizetni a bankoknak ügyfelenként, az érintős (PayPass) kártyák után pedig mindössze 500 forint a fizetési kötelezettség felső határa.

Hogy pontosan miben engedtek a bankok, az változó.

Akad ugyan olyan pénzintézet, amely egyszerűen csökkentette a vásárlások után fizetendő illeték felső határát, de a bankok nagyobb része azonnal érezhető kedvezményeket nyújt ügyfeleinek. Van hitelintézet, amelynél január elsejétől megszüntették a tranzakciós adóval megegyező mértékű, a kártyás vásárlásokra kivetett díjat.

Máshol a hitelkártyás vásárlás után engedték el a tranzakciós terheket, ráadásul itt a hitel kamatát is csökkentették mintegy fél százalékponttal. Ez utóbbi egyébként nem ritkaság, hiszen a bankok többsége a jellemzően vásárlásra használt hitelkártyák díjainak csökkentésén keresztül érvényesíti a tranzakciós illetékcsökkentést.

Ezek - a jellemzően 0,1-0,5 százalékpont közötti hitelkamat-csökkentések - kizárólag azokat érintik, akik nem tudják határidőre visszatölteni a hitelkártyára a hónap folyamán elköltött összeget. (A visszatöltési határidő általában a tárgyhót követő hónap 15. napja.)

Ennél sokkal többen érzik viszont magának a kártyadíjnak a csökkentését, amire a bankok jó részénél szintén sor került. Annál is inkább ideje volt ennek, mert az esetek többségében úgy kerülték el a tranzakciós illeték felszámítását, hogy inkább a bankkártyák éves díját növelték meg a bankok. Hogy éppen mekkora a januártól élvezett kedvezmény, az nagyon eltérő. Az egyik véglet, ahol alig 3,5 százalékkal engedtek a kártya éves díjából. A skála másik végén az a bank áll, ahol egy százalék híján felére esett vissza a plasztiklapka 12 havi költsége. A bankok nagy többsége azonban öt és húsz százalék közötti engedményt ad a tavalyi díjakhoz képest a betéti és hitelkártyák díjainál.

S talán még nincs vége a banki költségek csökkentésének. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyanis a Napi Gazdaság című lapban elmondta, jelenleg is intenzíven zajlanak a bankszövetséggel a tárgyalások arról, miként lehetne csökkenteni a bankadót.

Nincs szó a fizetési teher teljes kivezetéséről, de hitelezés fejében korrigálni lehetne annak mértékét. A hitelezés erősödésétől a jelenlegi - hitelszűke idején megindult - gazdasági bővülés erősödését reméli a kormányzat. Amennyiben pedig csökkennek a banki terhek, úgy a verseny akár a további banki költségek mérséklését is kikényszerítheti.
(logsped)

2015.01.20.