Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Budapest Airport 2010-es nyári menetrend

Kapcsolódó oldal:  



Budapest Airport 2010-es nyári menetrend: új célállomások, több járat

Harminchárom légitársaság kilencvenhat úti célját kínálja a Budapest Airport új, tegnap életbe lépett 2010-es nyári menetrendje.

A tavalyi nyárhoz viszonyítva a légitársaságok közel három százalékkal több helyet kínálnak az utasoknak.

Számos légitársaság döntött úgy, hogy új járatokat indít a magyar fővárosból új európai desztinációkra, amelyek eddig hiányoztak a magyar főváros által kínált palettáról. Így például a WizzAir heti három járatot indít az olaszországi Forli repülőterére, heti kettőt a szintén olaszországi Pisa-ba és a finnországi Turkuba. A Germanwings heti három géppel pedig elindítja a hannoveri járatot, amelyet korábban egy másik légitársaság megszüntetett. Újdonság a nyári menetrendben a Budapest-Belgrád járat, amelyet naponta üzemeltet 2009 decembere óta a Malév és amelynek népszerűsége egyre nagyobb a szerb fővárosban is.

A nyári menetrendben visszatér a magyar főváros repülőterére az ukrán Aerosvit, amely Budapest és Kijev között biztosít légi összeköttetést és a Carpatair önálló járatként repül Velencébe. Egy sor légitársaság sűríti járatait, vagyis a 2009-as nyári menetrendhez képest gyakrabban repül Budapest és egy másik célállomás között, Ugyancsak a Malév heti hárommal több gépet indít Ammanba, Jordánia fővárosába, többször repül a Malév és a Tarom is Bukarest és Budapest között, a Wizzair heti hárommal sűríti a Weeze/Düsseldorf járatot. Több gép közlekedik Budapest és Milánó között mind a Lufthansa Italia, mind pedig a Malév színeiben, néggyel többször repül hetente Bécsbe az Austrian és végül heti hárommal több lesz a kolozsvári Malév-járatok száma is.

Bár az elmúlt hónapokban tapasztalható volt egyfajta költségnövekedés a légiszállítási piacon, ennek ellensúlyozására a Budapest Airport egy sor kezdeménnyel járul hozzá, hogy növekedjen a forgalom a magyar főváros repülőterére és minél több üzleti utazó és turista válassza Budapestet. A vállalat továbbra is speciális kedvezményt kínál az új járatokat indító légitársaságoknak, az új hosszú távú járatok üzemeltetőinek, akár Észak-Amerikáról, akár a dél-kelet ázsiai térségről, az indiai szubkontinensről vagy a Perzsa-öböl térségéről van szó. Az elmúlt hetekben a Budapest Airport vezetői négy öböl-menti légitársaság képviselőivel tárgyaltak egy esetleges budapesti járat nyitásáról Abu Dhabiban és Dubaiban.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója derűlátásának adott hangot: "A tavalyi évhez képest idén bíztató adatokat hozott az év első három hónapja. A növekedés óvatos optimizmusra ad okot, a Budapest Airport nyári időszakig a forgalom folyamatos bővülésére készül." - tette hozzá. (logsped)

További információk:



2010.03.30.