Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Átadták a Gábor Dénes-díjakat

Átadták a fizikai Nobel-díjas Gábor Dénesről elnevezett elismeréseket az Országházban. Idén 14 tudós, orvos és oktató vehette át a díjat. (M1 Híradó)

Az országgyűlés elnöke jelentős közösségi teljesítménynek nevezte a 2010 óta elért fellendülést, a legfontosabbnak pedig "a történelmi gyökerű" gondok – a népesedési válság, a középosztály gyengesége és a nemzetrészek szétszakítottsága – meghaladása érdekében a fenntartható növekedést nevezte. Az innováció alapjainak megerősítése ezért is fontos feladat – tette hozzá.

Kövér László elismerését fejezte ki egyúttal a díj alapítóinak azért, hogy – mint mondta – nemcsak a magyarországi, hanem a kárpát-medencei magyar műszaki alkotóerőt is elismeri.

Gyulai József, a díjat meghirdető Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy a legjelentősebb mérnöki teljesítmények már nem inter-, hanem multidiszciplinárisak, távoli tudományágak együtteséből születnek eredmények és egyre jelentősebb szempont ezek társadalmi-gazdasági hasznossága. Az elméletek alkalmazásában a kutatómérnökök nélkülözhetetlen szerepet játszanak – tette hozzá.


MTI-Fotó: Soós Lajos

Kövér László, az Országgyűlés elnöke , Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke és Gyulai József akadémikus, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke társaságában a Gábor Dénes-díjak átadása alkalmából tartott ünnepségen az Országház Felsőházi termében 2017. december 14-én.

Az elmúlt években teljesen új fogalmak születtek

Jamrik Péter, a díj alapítója kiemelte, hogy az elmúlt években teljesen új fogalmak – 3D, 5G, e-mobilitás, nanotechnológia, genomika, kvantummechanika, smart city vagy robotsebészet – születtek. A jövő a jelenben már elkezdődött, a jelen feladatai pedig Gábor Dénes jövőképén alapulnak – tette hozzá.

A díjat Bakos Gáspár fizikus, csillagász bolygókutatásért, autonóm kis távcsövek fejlesztéséért, automata csillagászati távcsőhálózat tervezéséért, Bozóki Zoltán József fizikus a lézeres fotoakusztikus spektroszkópián alapuló, a földgáz főbb szennyező komponenseinek mérésében végzett tevékenységéért kapta.

Buzsáki György orvost többek között az agyműködés és a memóriakonszolidáció kutatásáért, Falk György Alfréd gépészmérnököt a 3D-nyomtatás meghonosításáért, alkatrészek és orvosi implantátumok gyártástechnológiájáért, Koppa Pál Gábor fizikust pedig a holografikus adattárolás, a háromdimenziós képmegjelenítés, az optikai méréstechnika és komplex optikai rendszerek kutatásáért díjazták.

Lingvay József vegyészmérnök a szilíciumalapú félvezető eszközök gyártásfejlesztéséért, a korrózió és az elektrokémiai technológiák kutatásáért, Németh Huba gépészmérnök járműdinamika-, emisszió- és hatásfokjavító, sűrített levegő befúvásán alapuló motorfeltöltési eljárásokért, önvezető rendszerek kidolgozásáért, Stépán Gábor gépészmérnök a késleltetett rendszerek stabilitáselméletének és nemlineáris rezgéseinek gépészeti alkalmazásaiért, Szente Lajos vegyész pedig a ciklodextrintechnológia terén végzett tevékenységért, gyógyszerészeti segédanyagok, az iparban is hasznosítható nano-tartályok kidolgozásáért, valamint csekély szennyvíz kibocsátású tisztítási eljárásáért vehetett át Gábor Dénes-díjat.

Balogh Géza villamosmérnök többek között az irányított hangsugárzással kapcsolatos találmányaiért, a hiperkardioid vonalsugárzó sikeres világpiaci hasznosításáért, Zettwitz Sándor gépészmérnök pedig az első magyar ásványgyapotgyártó technológiáért és egészségipari eszközök fejlesztésért életműdíjban részesült. A névadó emlékének gondozását elismerő In Memoriam Gábor Dénes elismerést Gál József matematikusnak és Weisz Ferenc matematikusnak ítélték oda.

Az elismerések indoklásai a díjazottak sikeres szabadalmait és találmányait, vállalkozói és oktatási tevékenységét, tudományszervezési eredményeit és társadalmi szerepvállalását is kiemelték.

A Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíj idei díjazottja Sárdi Dávid Lajos, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) logisztikai mérnök hallgatója, a kétévente meghirdetett Gábor Dénes Országos Tudományos Diákköri Ösztöndíjat pedig Gálai Bence, a BME mérnök informatikus hallgatója nyerte el.

Kihirdették a diplomamunka-pályázat és a középiskolai ösztöndíj győzteseit is: előbbit idén Eckl Bence és Tamás Judit nyerte, utóbbi a Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny minden kategóriájának és korcsoportjának első 6 helyezettjét részesítette elismerésben.
(logsped)

2014.03.17.