Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Alapozzák a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első épületét

A zalaegerszegi járműipari tesztpálya egy szintlépés a magyar iparfejlesztésben - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Zalaegerszegen, a több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő tesztpályán tartott sajtóbejáráson. (MTI)

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy nemcsak Zalaegerszeg, hanem egész Magyarország számára igen jelentős az elektromos és önvezető járművek tesztelésére alkalmas komplexum. "Szintlépést jelent" Magyarország iparfejlesztésében, ipari stratégiájában, hogy a magyar gazdaság húzóágazatának számító autóiparhoz kapcsolódóan saját fejlesztésben készül és működik majd a tesztpálya - közölte a politikus az első épület alapozásának indulásakor.

Hozzáfűzte, hogy mindehhez a magyar felsőoktatás "gazdaságbarát programjai", szakirányú képzései is illeszkednek, ez pedig összeköti a nemzetgazdasági minisztériumot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi).

Palkovics László, az Emmi oktatási államtitkára, a zalaegerszegi beruházás kormánybiztosa emlékeztetett arra, hogy néhány órával korábban két nagyobb, együttesen több mint 3 milliárd forintos forrást felhasználó oktatási, kutatás-fejlesztési projekt nyitórendezvényét tartották. A több egyetemet érintő programok közvetlenül kapcsolódnak a járműipari tesztpályához, s ezzel nemcsak az infrastruktúrát, hanem a "szakmai környezetet" is fejlesztik olyan mérnökök és más szakemberek képzésével, akikre a pálya működtetésénél és a csatlakozó vállalatoknál is szükség van.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a pálya miniszteri biztosa felidézte, hogy a beruházás várhatóan három év alatt készül el, az első ütem a jövő tavaszra zárul le. Most kezdődött el az első épület, egy műhelyeknek helyet adó, 2000 négyzetméteres technikai épület alapozása, az építkezést a kivitelező ZÁÉV március végére fejezi be.

A közelében egy 2200 négyzetméteres fogadóépületet terveztek, ennek kivitelezése a remények szerint szintén hamarosan elindulhat és tavaszra befejeződhet. A járművek teszteléséhez elkészült már egy 300 méter átmérőjű körpálya 80 centiméter mély kavicsalappal, amin 10 centiméteres aszfaltréteg van, de további két hasonló réteget kap még - ismertette Vigh László.
(logsped)

2017.10.27.