Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



2016 januártól Szlovákiában is bevezetik az elektronikus autópálya-matricát

2016 januártól Szlovákiában is bevezetik az elektronikus autópálya-matricákat, az autópálya használatért fizetendő illetékek összege változatlan marad. (MTI)

A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) honlapján nyilvánosságra hozott információk szerint a január elsejétől bevezetendő elektronikus autópálya-matricák továbbra is elsődlegesen az eddigi eladási helyszíneken, tehát elsősorban benzinkutakon, postahivatalokban és a határátkelőknél elhelyezett automatákban lesznek megvásárolhatóak.

Ugyanakkor lehetőség nyílik a matricák internetes - bankkártyával történő - megvásárlására is, az NDS több nyelven, köztük magyarul is elérhető honlapján, a www.eznamka.sk címen. Ugyanitt letölthető az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgáló okostelefon-alkalmazás is.

A korábbiakhoz képest változásnak számít, hogy ezentúl az autópálya-matricát megvásárlóknak az esetleges ellenőrzések céljából nem kell majd maguknál tartani a vásárlásról szóló elismervényt. Az autópálya-társaság megbízottjai ugyanis kizárólag az adott gépkocsi rendszámának és a központi nyilvántartásban szereplő matrica vásárlási adatainak az összevetésével ellenőrzik majd, hogy kifizette-e az illetéket az autópályán közlekedő gépkocsi tulajdonosa.

Az autópálya-matrica nélkül közlekedő autósokat a helyszínen 50-től 200, eljárás keretében kiszabott büntetésként pedig 500 euróig terjedő bírságra büntethetik. A vásárlást igazoló adóbizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek email-címre küldött elektronikus változata szolgál.

2016-ban nem lesz változás az összes szlovákiai autópályán egyaránt érvényes matricák árában és érvényességi idejükben sem. A legrövidebb futamidejű,

tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni,
a 30 napos 14,
az egyéves pedig 50 euróba kerül.

Az egészéves matricák esetében továbbra is megmarad az a kedvezmény, hogy a következő év januárjának végéig érvényesek. Ez utóbbi az idei évre megváltott, még papíralapú matricákra is érvényes, tehát azok még 2016 január végéig használhatóak.
(logsped)

További információk:



2015.12.28.